Már éppen egy éve annak, hogy a Péch Lóránt triónak az Opusban lezajlott bemutatkozó koncertjéről beszámoltunk honlapunkon. Most ismét meghívást kaptunk és már előzetesen is megtudtuk, hogy az ifjú jazzmuzsikusokból álló trió ezúttal egy még tőlük is fiatalabb altszaxofonos, Balogh Máté csatlakozásával lép a pódiumra. Nos, ez a kvartett bűvölte el a lelkes közönséget a minap.

A Harmónia Jazzműhely péntek esti műsoráról már többször megírtam, hogy anélkül is bátran felkereshetjük, hogy tájékozódnánk a kínálatról. A magam részéről havonta legalább kétszer (de olykor háromszor) is ez a választásom, és állítom, hogy még sohasem csalódtam. Az elmúlt pénteken még két felnőtt unokám is velem együtt élvezte Kanizsa Gina és a Cseke Gábor Trió fergeteges koncertjét.

Pozsár Eszter munkássága a hazai jazz külön fejezete. Nem elég, hogy a magyar jazzvilágban alig használt fuvola legnagyobb mestere, multiinstrumentalista, aki legalább még további négy fúvóshangszeren is kiváló, emellett komponista és hangszerelő is. De még folytathatjuk a sort azzal, hogy nincs két egyforma „projektje”, művészetében a jazz, a népzene és a klasszikusok is visszaköszönnek. Így minden lemeze teljesen eltérő mind zeneileg, mind a megvalósításában közreműködő muzsikusokat illetően. Nos, legújabb albuma címében is utal erre a – jó értelemben vett – zenei eklektikára.

A MAO évek óta futó „Legendás albumok” koncertsorozatának évadzárója a nagy altszaxofonos, Paul Desmond egyik saját lemezének feldolgozása volt, amely nyugodtan besorolható a Jim Hall nevével fémjelzett alkotások sorába is! Így természetesen az Opus koncertnek is két „főhőse” volt: Dennert Árpád (altszaxofon) és Komjáti Áron (gitár).

A főváros gazdag jazzkínálatában olykor kifejezetten nehéz választani, mert főként a tavaszi és őszi „fesztiválszezon” napjaiban nem ritka, hogy két, sőt három koncert is érdekelné a magamfajta „mindenevő” jazzrajongót. (A mai fiatalok el sem tudják képzelni, hogy évtizedekkel korábban jó ha egy havi jazzprogram felelt meg a mai heti kínálatnak...)  Így aztán május 7-én a Premier Kultcafét céloztam meg, ahol a Hajdu Klára Quartet Szakonyi Milán vendégjátékával mutatta be a legújabb – immáron hatodik – „Nostalgia” c. nagylemezét.

A legéletképesebb irányzatok művelőinek, a legendás jazzikonok művészetének felidézése igazi „küldetés”, amit a főváros két legfontosabb jazzklubjában élvezhetünk. A BJC-ben Kollmann Gábor tematikus műsoraiban olyan ikonok kerültek sorra, mint Thad Jones, Cannonball Adderley vagy legutóbb Phil Woods, míg az Opusban a MAO kamaraegyütteseinek tolmácsolásában a műfaj történetének legkarakterisztikusabb lemezalbumait veszik górcső alá.

Az új évezred egyik nagy felfedezettje, aki nemcsak kiemelkedő zongoraművész-zeneszerző, de szokatlan neve miatt is az érdeklődés homlokterébe került, az indiai (közelebbről tamil) származású, de már Amerikában született Vijay Iyer (1971). És ha ráadásul nem a „megszokott” zongoratriója élén, hanem egy éppen harminc évvel idősebb afro-amerikai trombitás, Wadada Leo Smith (1941) társaságában készít duólemezt, az mindenképpen felkelti a zenebarátok figyelmét...

Bátran állíthatjuk, hogy Vukán György az egész hazai társadalom által tisztelt és nagyrabecsült, rendkívül sokoldalú zongorista-zeneszerző volt, aki szentül hitt abban az eszmében, hogy a zene egy és oszthatatlan – és mindent meg is tett ennek gyakorlati megvalósításáért. Csak a ZENÉ-nek élt, így csupa nagybetűvel. Rendhagyó személyiség, reneszánsz polihisztor volt, aki szilárdan kitartott elvei mellett. Következetesen járta a saját útját és nem tűrte a beskatulyázást. Több mint hat évtizedet töltött a pódiumon, hiszen már nyolcesztendősen is szerepelt a nyilvánosság előtt.. (Két éve az év végi szavazáson magyar jazzlegendákra is lehet szavazni, akiket az év folyamán bemutatunk kedves olvasóinknak, hogy életben tartsuk emléküket – a szerk.)

Az idén 85 éves, még rendkívül aktív „nagy öreg” és a tőle évtizedekkel fiatalabb – a kortárs jazz élvonalához tartozó – három „középgenerációs” muzsikus 2021-ben, a Covid-járvány közepén egy New York-i stúdióban készített egy modern maistream „szerzői” lemezt, amely csak most jelent meg.

Ezúttal bizonyos fokig valóban „blindfold test” volt a múlt pénteki BJC koncert, hiszen – valljuk be töredelmesen – nem sokat tudunk a brit jazzéletről itt, a Duna partján. Ennek „felszámolásán” fáradozik Pallai Péter már hosszú évek óta, és számos kiválósággal ismertette meg a hazai jazzrajongókat, akik közül néhányan, mint pl. Liane Carroll, akár többször is visszatértek hozzánk, és régi ismerősként találkozhattunk vele. Most viszont ismét olyan kiválóság érkezett a ködös Albionból, aki még korábban sohasem járt magyar földön...