fbpx

Sztraka Ferenc

Ott áll, illetve ül hét ember a színpadon, talpig csokornyakkendőben. Két zenész túlnyomásos levegőt juttat a hangszereikbe, további ketten birizgálják azokat, a három maradék muzsikus meg össze-vissza ütögeti a magáét. A közönség pedig még élvezi is mindezt. Nevetnek, együtt énekelnek a zenekarral, vastaps a végén.

Minden elhangzik, köztük az is, hogy nincs elég jazzkoncert Magyarországon. Máskor meg hirtelen annyi jazz esemény dől ránk, hogy úgy kell félreugrálnunk előlük, mint annak idején a piros hetes elől a reggeli Felszab’ téren.

Amikor a jazz.hu programajánlójában hírét vettem, hogy Budapesten, a Gellérthegyi Gruber József víztároló tetején hajnali ötkor kezdenek – nem ébresztő jelleggel - szabadtéri koncertet, azonnal tudtam, hogy ezt az eseményt nem szabad kihagynom. Elég sok helyszínen hallgattam már különböző koncerteket, de ez a bátor és egyedi kezdeményezés azonnal felcsigázta a fantáziámat, így szombat hajnalban 04:10-kor autóba ültem és a szemerkélő esőben elindultam a Gellérthegy felé.

2. oldal / 2
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005