• MagyarJazz: Mind a kritikusok, mind a közönség megválasztott idén a legjobb jazz-gitárosnak. Fontos számodra a közönség elismerése?
• Juhász Gábor: Végső soron a közönségnek zenélünk. Természetesen semmiképp sem szabad szolgalelkűen követni valamilyen vélt elvárást, de azzal tisztában kell lenni, hogy a munkánk célja a közönség. Ha az ember lelkiismeretesen felkészül egy hivatásából, akkor értelemszerűen többet tud róla, mint azok, akiknek végül a hasznára van. A hivatásoknak vannak szabályai, hagyományai, invenciói és aki komolyan veszi magát ezeket tanulmányozza, követi, alkalmazza. Egy jó orvos vagy mondjuk egy jó építész ugyanúgy van ezzel, mint egy jó zenész. Ettől függetlenül sohasem szabad lenéznünk a közönségünk. Valószínűleg egészen más nézőpontból látja minden egyes zeneértő egy művész munkáját, és minden nézőpont érvényes. Nekem nagyon jólesett az év elején ez a két elismerés. Sok erőt adott a munkámhoz.

• MagyarJazz: Rengetegszer jelentkeztél be rövidebb-hosszabb videókkal a karanténidőszak alatt. Miért tartottad ezt fontosnak?
• Juhász Gábor: Úgy tűnik, van bennem egy erős ismeretterjesztő hajlam. Nagyon szerettem ahogy Leonard Bernstein beszélt vagy Yehudi Menuhin írt a zenéről. Nagyon élvezem, amikor Szabó T. Anna és Lackfi János beszél az irodalomról. Az intézményes tanítás más irányba tart. Ott a szakma csínját-bínját adjuk át.

  A koncertezés, lemezkészítés arról szól, hogy a hallgatót valamilyen hangulatba tereljük a saját művészi eszközeinkkel, ideális esetben katarzist elérve ezzel.

  Ezek a kis háromperces videók leginkább az ismeretterjesztés körébe tartoznak. Sok olyan ismerősöm nézi, like-olja őket, akikről azt feltételezem, hogy nem fanatikus jazzrajongók. Amikor a pandémia elején elkezdtem a videókat, az volt a célom, hogy kipróbáljam az itthoni egyszerű felvevő eszközömet, hiszen a diákjainktól is videófelvételeket kérünk. Később a sok kedves támogatás hatására folytattam. Akkor úgy gondoltam, hogy ha egy negatív komment is érkezik, abbahagyom. Aztán ez átbillent, és valószínűleg akkor is folytattam volna, ha érkezik rosszízű, kritikus megjegyzés, de szerencsére ilyen nem történt. Mondják, hogy promóciós szempontból hasznos a netes jelenlét. Ezt még nem tudom felmérni, hiszen az elmúlt másfél évben alig volt valami, amit promotálni lehetne, de ha tényleg így van, akkor örülök neki.

• MagyarJazz: Sok érdekességgel is jelentkeztél. Jó volt ezeket olvasgatni, jól írsz. Tervezed, hogy lesz folytatása komolyabb formában is?
• Juhász Gábor: Köszönöm! Nagyon szeretek olvasni, ez hatással lehet erre. Még a feleségem is meg szokta dicsérni a szövegeim, pedig ő nagyszerű szinkrondramaturg, tehát nála magasan van a léc. Ha valamire megtanított minket ez a fránya pandémia, az az, hogy teljesen felesleges tervezgetni. Másfél évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy online fogok tanítani, háromperces videókat fogok készíteni és egyáltalán nem fogok koncertezni. Nem mondom, hogy kinevettem volna, aki mondja, de furán néztem volna rá az biztos. Most számomra ez élvezetes. Van mire gyakorolnom, készülnöm. Jó kicsit átfésülni a gondolataim. Szerintem segíti a hivatásom, és örömet okoz sokaknak. Nincs szerkesztő, nincs határidő.
  Azt tudom, hogy az írás hivatás. Dragomán Gyuri barátom tíz évig írta Máglya című regényét. Nagyon büszke vagyok rá, hogy elmondása szerint a regény utolsó mondatát Észtországban úgy változtatta meg a mostani véglegesre, hogy közben az 1978 című lemezemet hallgatta. Tíz év. Szerintem a világ jobban jár azzal, ha én legfőképp gitározom, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esnek jól a dicsérő szavak.

• MagyarJazz: Tanítasz a Bartók konziban és a Zeneakadémián is jazz-gitár szakon. Hogyan tudtad fenntartani az érdeklődést a diákokban? Voltak gondok az online tanítással? Miként történik a felvételi, immár második éve?
• Juhász Gábor: Szerencsére nálunk mind a két iskolában nagyon elkötelezett diákok vannak. Szinte alig kell őket motiválni, elég ha információt osztunk meg velük, illetve felhívjuk a figyelmüket a hiányosságaikra, ami külső szemmel talán jobban feltűnik. Volt egy-két diákom, aki elkeseredett, olyan is, aki ráébredt, hogy ez nem az ő útja, de a nagy többség példaértékű lelkesedéssel és intenzitással dolgozott. Én sokkal jobban szeretem a real life oktatást, de tény, hogy a netes oktatásnak is vannak előnyei. Egyből el tudom küldeni a megfelelő kottát. Az audio vagy videófelvétel készítésével felvételi rutinra tesznek szert a növendékek. Ezeket a felvételeket együtt tudjuk elemezni a gép előtt. Valószínűleg lesznek olyan eszközök, amiket most tanultunk meg, és alkalmazni fogjuk őket a jövőben is.
  Az egyetemi felvételire videókat kell küldeni a jelentkezőknek. A ZAK honlapján pontosan le vannak fektetve a követelmények. Öten nézzük végig a videókat és ezek alapján döntjük el, hogy kik lesznek a szerencsések. Meglehetősen objektív a dolog.
  Az én életem a tanszaki felvételivel nyert olyan irányt, amilyen irányt most nagyon szeretek, ezért meglehetősen komolyan veszem ezt a kérdést. Tavaly nagyszerű diákokat sikerült felvennünk, így azt kell hogy mondjam; működik a videó elbírálásos rendszer.

• MagyarJazz: A színpad nélküli munka gondolom számodra sem egyszerű. Igaz, Málna jó közönségnek bizonyul, de az élő koncertek biztos hiányoztak. Mi az, amit az online koncertek nem tudnak pótolni?
• Juhász Gábor: Málna kutyánk a legjobb közönség. Nem is tudom hogyan vészeltem volna át ezt az időszakot, ha ő nincs velünk. Most már éppen azon töröm a fejem, hogy hogyan fogom érezni magam, amikor beindulnak a koncertek, és őt itthon kell hagynom. Az online fellépések számomra inkább a stúdiófelvételekre emlékeztettek mint a koncertekre. Valójában az igazi jelenség nem az volt, hogy az élő koncerteket felváltották az online koncertek. Az elmúlt másfél évben mondjuk négy online fellépésem volt míg korábban mondjuk heti egy, két koncertem. Így a valódi érzelmi hatás az volt, hogy egy pontig voltak fellépések, aztán pedig nem. Meglehetős sokk volt ez az elején. Értelemszerűen gazdasági következményei is voltak ennek. Most sokszor úgy gondolok erre az időszakra, hogy volt egy rövid kisnyugdíjas időszakom. Nem is olyan rossz. Túl lehet élni, és egészen más perspektívába kerülnek a koncertek rossz feltételekkel. Nincs már kedvem órákig keringeni a dugóban, hogy végre találjak egy parkolóhelyet, hogy egy menü áráért zenélhessek két órát, cipelhessem az erősítőm, gitárom.

• MagyarJazz: Úgy alakult, hogy a Harmónia Jazzműhely veled zárt és veled nyit. László Attilával és Gyárfás Istvánnal közös quintet volt az utolsó koncert a novemberi zárásnál, a májusi nyitást pedig a trióddal kezded. Milyen lesz újra élőben, közönség előtt játszani? Mivel készültök erre az előadásra Kovács Zoltánnal és Jeszenszky Györggyel?
• Juhász Gábor: Jól mondod, hogy úgy alakult. Majdnem egy éve kötöttük le ezt a koncertet. Az elején élő koncertre számítottunk, aztán sokáig online fellépésre. Talán egy hete sincs, hogy kiderült, mégis élő előadás lesz.
  Ahogy mondtam korábban, nem lehet előre tervezni, de ebben mi jazz-zenészek jók vagyunk. Értünk az improvizáláshoz. Lehet, hogy a társadalom sokat fog még tanulni tőlünk.
  Zotyával és Gyurival nagyszerű érzés zenélni. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen jó triónk van. Már legalább négy albumnyi zenét vettünk fel az elmúlt öt év során közösen. Épp tegnap írtam meg nekik, hogy melyik dalokra gondoltam. Ez még nem a sorrend, csak a halmaz, amiből válogatunk. Az sem lehetetlen, hogy ott döntöm el a sorrendet, beleszagolva a levegőbe, meglátva az első arcokat. Szinte mindegyik anyagunkból válogattam számot, talán csak a legutóbbi karácsonyi videónkból nem. Ebben a májusi melegben antagonisztikus volna.

• MagyarJazz: Mire számítasz, mikor lesznek külföldi meghívásaitok? Mikorra indul újra az európai jazzélet?
• Juhász Gábor: Nagyon kedves vagy, hogy ezt tőlem kérdezed. Valószínűleg azért, mert korábban dicsekedtem neked azzal, hogy Európában már szinte mindenhol játszottam. Még Amerikában, Indiába, Egyiptomban, sőt Baskíriában is volt fellépésem. Baskíria ugyan Európában van, de valahogy annyira távolinak tűnt. Az igazság az, hogy ezeken a helyeken majdnem mindig valamilyen produkció részeként jártam. Az, hogy „Gabor Juhasz, jazz guitarist”, nem különösebben ismert fogalom odakint. Mindig nagy örömmel fogadtuk, amikor meghívták a triónkat egy-egy nemzetközi fesztiválra. Jellemzően valamelyik külföldi kollégám ajánlott be minket. Azt is nagy örömmel fogadtam, amikor Londonba szólistának mentem ottani kollégákkal játszani az én koncepciómat, de ezek egyedi esetek voltak. Szó sem volt nemzetközi turnékról, mint a korábbi produkciókban. Persze vannak csodák, alakulhat bárhogy, de én azzal is boldog lennék a hátralévőben, ha itthon valamennyire elismert maradnék, tanítanék ezekben a nagyhírű iskolákban és időnként meghívnának egy-egy külföldi fellépésre. A kérdésedre válaszolni természetesen nem tudok. Valószínűleg Magyarországhoz hasonlóan Európa többi országában is jön a nyitás. Valószínűleg lesznek visszaesések, helyi lezárások, újranyitások, de gondolom a nyitás irányába halad a világ. Engem egyébként lenyűgöz, hogy úgy néz ki, le tudunk győzni egy, majd az egész emberiséget, vagyis közel nyolc milliárd embert érintő betegséget.
  Már csak a globális felmelegedést, a környezetszennyezést és a gyenge minőségű zenét kell legyőzni, és akkor meg is vagyunk. Vagy túl sokat kérek egyszerre?

• MagyarJazz: Milyen tanácsot adsz a fiatal zenészeknek, hogyan lehetnek sikeresek?
• Juhász Gábor: Ez a siker szó eléggé visszás. Ha így kérdezed, azt kellene válaszolnom, hogy pályázzanak sokat, nyomuljanak ezerrel, tolják félre a kollégáikat és akkor sikeresek lesznek. Viszont ebben az esetben nagy eséllyel boldogtalan, utálatos emberek lesznek. Szerintem legyenek őszinték és becsületesek, még önmagukkal is. Gyakoroljanak, tanuljanak amennyit tudnak, meg fog térülni. A tehetség vagy tudás három helyről jön. Egyrészt örököljük szüleinktől, őseinktől. Másrészt tanuljuk a társadalomban, mondjuk iskolákban vagy a kollégáinktól. Van ezentúl egy harmadik faktor is, amelyik a legmegfoghatatlanabb. Testvérpárok között az egyiknek jó a labdaérzéke, a másik pedig matekban jó, pedig ugyanaz a génállomány, ugyanaz a társadalmi miliő. A tehetség legmisztikusabb része ez. Jól ki van találva, hogy egyenletes legyen az eloszlás. Ha valamiben tehetséges az ember gyereke, akkor az felelősséggel is jár. Fejleszteni kell azokat a képességeket, amik kicsit kevésbé mennek, és be kell emelni főcsapásnak azt, ami az embernek a leginkább megy.
  Zenészként az ember lehet zenekari tag, szólista, tanár, világsztár, hangszerelő, zeneszerző, zenekarvezető, menedzser, utcazenész, hangszerboltos, pizzafutár. Mindegyik felelősséggel jár, van ami az egyiknek áll jól, van ami a másiknak. Van aki családfő lesz, van aki magányos farkas. Mindenhol lehet az ember boldog, és az én olvasatomban az sikeres, aki boldog. Szerintem akkor nem vagyunk boldogok, ha nem vagyunk a helyünkön. Szóval először keressék meg a helyüket, aztán tanuljanak minél többet, mert a tehetség három forrásából, csak a másodikra van befolyásunk, és a befolyás eszköze a tanulás. Herbie Hancock azt mondja, hogy a legszorgalmasabb időszakában is csak három órát gyakorolt naponta, mert élni is kell. Ez azt mutatja nekem, hogy nem az a fontos, hogy nagyon sokat, hanem, hogy okosan és rendszeresen gyakoroljunk.

• MagyarJazz: Nem osztom azt a véleményt, hogy a zenészeket nem becsülik, igenis elismerik a teljesítményüket. Ám a tiszteletet ki kell érdemelni, rengeteg munka áll azok mögött, akiket nagyra becsülnek. Mit gondolsz a zenészek mostani helyzetéről, a közvélemény alakulása szempontjából?
• Juhász Gábor: Megalakulása óta tagja vagyok a Magyar Jazz Szövetségnek. Konzis korom óta zenész szakszervezeti tag vagyok. Hiszek a szakmai érdekérvényesítésben. Amikor Fenyvesi Márton megalapította az Alaphang egyesületet egyből támogatásomról biztosítottam. Marci legutóbbi pamfletjében tűpontosan megírja, hogy nagyon nehéz olyan érdekvédelmi szervezetet működtetni, ahol a munkavállalók mind magánvállalkozók és egymás vetélytársai. Ettől függetlenül nagyon drukkolok Marcinak. Ahogy mondani szokták, innen szép győzni. Ugyanitt írja, hogy leginkább az lombozta le, hogy az elmúlt időszakban a társadalom mennyire érzéketlen volt a zenészekkel, az úgynevezett kommentszekció mennyire semmirekellő léhűtőknek állít be minket. Én is olvastam ilyesmit, de kizárólag idézetként, és sohasem velem vagy közvetlen kollégáimmal kapcsolatban. Ahogy az interjú elején említetted, a pandémia alatt rengeteg kis videót készítettem, és kizárólag támogató, kedves kommentekkel találkoztam, ezért valószínűleg hajlamos vagyok nem észrevenni a valós problémát. A koncertező zenész szakma tavaly március 15-én lenullázódott, és azóta sem állt talpra. Szerintem nagyon fontos, hogy megőrizzük vagy visszaszerezzük a méltóságunkat. Nem szabad belemennünk megalázó alkukba és akkor lassan-lassan visszatérhet egy többé-kevésbé egészséges állapot. Sajnos nyilván lesznek, sőt már vannak sérülések, veszteségek,

  itt szükség lesz társadalmi szolidaritásra, mint ahogy a társadalom más területein is.

  Könnyű azt mondani, hogy a válság nyertesei segítsék ki a válság veszteseit, de attól félek az utóbbiak vannak lényegesen többen, és még az is elképzelhető, hogy a válság nyertesei nem mind grál lovagok.

• MagyarJazz: Nem idetartozó kérdés, de mindenkitől megkérdezem, mert a jazz-zenészeket érinti, vita is kialakult miatta: milyen nevet adnál a Máté Péter-díjnak és miért épp azt?
• Juhász Gábor: Nekem elfogadható a Máté díj. Ha engem felterjesztenek rá, elfogadom, és még büszke is leszek rá. A viccet félretéve, értem, hogy a kollégáim miért neheztelnek. Máté Péter művészetét kölyökkoromban nyálasnak tartottam, és lehet, hogy most páran haragudni fognak rám, most is annak tartom. Hallom, hogy szépen énekel, és azt is, hogy a dalok érdekesek, jól megszerkesztettek, mégis. Hozzáteszem Liszt Ferenc sem a kedvenc zeneszerzőm. Nyilvánvaló, hogy nagyobb zenei kvalitás volt mint Máté, de nekem mégsem kedvenc. Túl patetikus.
  Mondjam azt, hogy Bartók Béla-díjnak örülnék? Vajon tényleg meghallgatna bárki is? Kossuth- vagy Széchenyi-díjat mindenki szívesen kapna, pedig lehet, hogy az ő pályájukban, személyiségükben is volt kivetnivaló. Én nem tudok Kossuth Lajos életének semmiféle művészeti vonatkozásáról, mégis örömmel fognánk a kezünkbe a Kossuth szobrocskát és a hozzá tartozó juttatásokat.
  Életemben két olyan díjat kaptam, aminek anyagi vonzata is volt. Az Aegon és az Artisjus-díjat. Az Artisjus esetében nagyjából tudom, hogy mit takar a név, de sajnos nem tudom ki is volt az az Aegon. Mégis nagyon büszke vagyok, hogy Esterházy Péterrel, Lukács Miklóssal, Jónás Tamással és még számos nagy művésszel osztozom az elismerésen. Napra tíz évig vezettem azt az autót amit a díjból vettem.
  Az igazi kérdés ez az elavult könnyű-komoly elnevezés, ami sok frusztrációt okoz. Nagy általánosságban lehet, hogy az úgynevezett könnyű zenét könnyebb befogadni, elsajátítani, mint az úgynevezett komoly zenét, de néhol nagyon mellényúl ez a kategorizálás. Komoly zenének kategorizáljuk a habkönnyű operettet és könnyűnek a folklorista, kortárs, avantgarde Dresch kvartettet. Ez nonszensz. A nyelv sokszor lemarad a valóság mögött, ez is egy ilyen helyzet. Ki gondol ma már teherként egy kisbabára, mégis terhesnek hívjuk azt, aki gyermeket vár. A konziban a harmadik emeleten klarinétos, fuvolista és ütőhangszeres kollégáimmal tanítunk együtt. A hosszú évek során jó barátok lettünk. Beköszönünk egymáshoz a tantermeinkbe, ha látjuk egymást. Látom a komolyságot és elkötelezettséget, ahogy Mozartot és Stravinsky-t tanítanak, ahogy ők is látják a komolyságot és elkötelezettséget, ahogy én Coltrane-t és Joe Pass-t tanítok. A tanítványaink ugyanolyan eséllyel köthetnek ki egy habkönnyű produkcióban vagy a Carnegie Hall színpadán. Egyformán komolyak vagyunk és egyben könnyedek. És ez így szép.

Következő koncert: Budapest Jazz Club / Harmónia Jazzműhely – 2021. május 14.  • 20:00

A koncertet a BJC és a Harmónia az egészségügyi dolgozóknak ajánlja köszönetképpen,
belépés számukra ingyenes (igazolvány felmutatása esetén)!

Kapcsolódó cikk: Lukács Miklós, Fekete-Kovács Kornél, László Attila, Tzumo Árpád és Oláh Kálmán a többszörös nyertesek között

Fotó: Irk Réka