Aligha kell bizonygatnom, hogy mennyire kiéheztünk már az élő zenére. Rám aztán biztosan érvényes ez, hiszen aki olvassa az írásaimat, szinte már unhatja a befejező szlogenemet, mely szerint „az élő zenét semmi sem helyettesíti”. Nos, kedden estére meghívást kaptam a Háló klubestjére, ami persze live stream adás okán zártkörű rendezvény volt, de örömmel rohantam, mert utoljára október 25-én a Hajdu Klára Quartet koncertjén volt részem élő jazz élményben!

Bacsó Kristóf január elején ideiglenes vezetője lett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének. Pallai Péter kérdezi az ezzel járó kihívásokról.

December végén jelent meg a Magyar Jazz Szövetség kiadványa a 30. évforduló alkalmából.

A 2015-ben alapított Jazztanulmányi Kutatócsoport (Jatakucs) idén online folytatja klasszikus önképzőkörre emlékeztető műhelyfoglalkozásait. Az első alkalom január 14-én, csütörtök este hattól fél nyolcig tart. Témája a kanonizáció, amiről kiváló összefoglalás olvasható Máté J. György: Készíts salátát (Jazz, történet, kritika) című könyvében (Gramofon könyvek, 2020), közelebbről a Kánonok, jazztörténetek, mítoszok című esszében. Legutóbb néhány példány még kapható volt az Írók boltjában, vagy megrendelhető a kiadóban, a Gramofon Könyveknél.

Az idei Grammy jelöltek türelmét kérve a Grammy-díj vezetősége úgy döntött, hogy elhalasztják a január 31-ére tervezett Grammy kiosztót.

Az Erasmus programról általában akkor hallunk, ha körülöttünk valaki megnyeri az ösztöndíjat, de azzal már kevésbé törődünk, akik hazánkba nyernek ösztöndíjat.  Magyarországon tölthetnek el fél vagy akár egy évet, hazai egyetemen. Filip Dinev Macedóniából került a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre e programnak köszönhetően, amiből egy lemez született.

Lakatos Ablakos Dezső jazz előadóművészeti ösztöndíjra várják ebben az évben is fiatal előadóművészek jelentkezését. Az ösztöndíjat 2005-ben alapították, melynek célja, hogy segítse a 30 év alatti jazz előadóművészek pályakezdését, művészi fejlődését. Jelentkezési határidő: január vége.

Ezt az interjút még áprilisban szerettem volna elkészíteni, rögtön az első Harmónia karanténkoncert után, de a feledés homályába merült. Azóta viszont annyi minden történt Áronnal, hogy nem is baj, ha egy év végi összegzést készítünk.

Alighanem egyetért velem akár a világ jazztársadalma is, hogy a félévszázada, pontosan 1971. január 1-én, Chicagóban született ikonikus jazzmuzsikus a tenorszaxofon legnagyobb művelőinek igen szűk elitjébe tartozik. Mi több még a nádfúvós hangszerek közül olyan további instrumentumok mestere is, mint a szopránszaxofon vagy a basszusklarinét.

Első közönségszavazásunk többezres részvétellel zárult. Bíztunk benne, hogyha sikerül szakmailag megalapozott feltételeket teremteni ahhoz, hogy a magyar jazzelőadók ebben a formában is megkapják a közönségtől azt a visszaigazolást, amelyet a legtöbb klub és koncert népszerűsége régóta jelez, akkor elég sokan fognak időt szánni a szavazásra, hogy az hiteles legyen. A járványhelyzet miatt ugyan a jazzélet is karanténba került, a lemezkiadás és az internetes jelenlét így viszont előtérbe került (a szerkesztők előválogatása ötvenes lemezlistát szűkített húszra).