fbpx

Nagykanizsán már beköszöntött a jazz-tavasz

2022. március 15.

Kiemelkedően színvonalas programmal, a NIGUN együttes koncertjével indult az idei jazz-tavasz Nagykanizsán. Ennek folytatásaként márciusban a Kanizsa Big Band és vendége Cseke Dániel, valamint a Bacsó Kristóf TRIAD Barcza-Horváth Józseffel lép fel. Legalább ilyen izgalmas lesz az április hónap is, ami a Coltrane Legacy koncertjével veszi kezdetét. Ezt követően a Jazz Világnapján pedig a Gyárfás Trió és a Kanizsa Big Band Tóth Viktorral ad koncertet. Ezek után rövid összefoglalás a NIGUN koncertjéről.

A Párniczky András vezette NIGUN nem először lépett fel Nagykanizsán. Most a "Köszönjük Magyarország!" program keretében jöttek el a Móricz Zsigmond Művelődési Házba. A közép-kelet-európai zsidó népzene és a jazz fúziójából létrehozott zenei anyag sajátos módon reprezentálja a klezjazznek nevezett irányzatot.

Párniczky András zeneszerző-gitáros sajátos útkeresése régóta tart, amiben éppen úgy megfér a tradicionális klezmer és Bartók Béla zenei öröksége. A március 11-én előadott programjukat a klezjazznek szentelték. Ebben az összeállításban Párniczky András gitáron, Bede Péter szaxofonon és tárogatón, Ajtai Péter nagybőgőn és Baló István dobokon játszott.

A repertoárban tradicionális népzenei feldolgozások, a Moldávos, a Beteg asszony, a Chupeh Nigun és a zenekarvezető szerzeményei hangzottak el. Mivel több szerzemény nevében visszaköszön a NIGUN szó nem árt tisztázni ennek a jelentését - már annak, aki nem tudja. A nigun héber szó, ami dallamot vagy dal szavak nélkül értelmezést takar. A koncerten azonban nemcsak a dallam, hanem a ritmus is legalább ilyen hangsúlyos volt. A folyamatos és intenzív lüktetés, áramlás a koncert végéig kitartott. A virtuóz improvizációkat leszámítva az utolsó hangig kidolgozott koncert egy pár év óta készülő új album bemutató előadása volt. Köszönjük NIGUN, Köszönjük Magyarország! Szép este, maradandó élmény volt!

 

Nagykanizsa /  Móricz Zsigmond Művelődési Központ, 2022. március 11.

Fotó: Halász Gyula

 

  

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005