Ekkor határoztam el, hogy a 2025. március 9-én fellépő Maria Schneider vezette Oslo Jazz Ensemble zenekarban játszó egyik női hangszerest megkérdezem a nehézségeiről, ha egyáltalán vannak. Schneider hétszeres Grammy-díjas amerikai jazzmuzsikus, zongorista, zenekarvezető, karmester és zeneszerző. A jazzvilágban több női hangszeres is dolgozik, Schneider pedig elkötelezett szószólója a zenészek jogainak és a szerzői jogi védelemnek.

Tina Lægreid Olsen az Oslo Jazz Ensemble tagja – baritonszaxofonon és basszusklarinéton játszik –, amelyet Maria Schneider vezényel. Tavaly márciusban adtak koncertet a Müpában. Arról kérdeztem, milyen ma női jazzmuzsikusként dolgozni, és mit gondol arról, hogy még mindig ilyen kevés női hangszeres van a jazzszakmában. Szerencsémre nyitott volt a párbeszédre, és még egy közös városnézést is beiktattunk utána az esti koncert előtt.
Nagyon érdekes beszélgetés lett belőle, mely a Jazz.hu oldalán angolul és magyarul is olvasható.

• Irk Réka / Jazz.hu: Milyen hangszereken kezdted a pályádat?
• Tina Lægreid Olsen: Nyolcévesen kezdtem a norvég KORPS nevű fúvószenekarban, és zeneiskolába is jártam. A szaxofont választottam, mert több hangszert kipróbálhattunk, és ez tetszett a legjobban.
  A baritonszaxofonon csak jóval később, 2016 körül kezdtem el tanulni, amikor az egyetemen volt egy tantárgyam, ahol klasszikus tanárhoz jártam. Ez volt az egyik legjobb döntésem. Nem is tudom, miért akartam megtanulni, egyszerűen csak úgy éreztem… miért ne tanulnék meg még egy hangszert a szaxofoncsaládból? Onnantól nem néztem vissza.
  A basszusklarinéton 2019-ben játszottam először komolyabban, Maria Schneider egyik projektjében, és ez volt az első alkalom, hogy állandó tagként szerepeltem az Oslo Jazz Ensemble-ben. Korábban helyettesítettem már, de ez volt az első alkalom, hogy hivatalosan is a zenekar része lettem. Emlékszem, Anders, a producer, körülbelül fél évvel korábban felhívott, hogy lenne egy pozíció, el tudnám-e vállalni. Mondtam: „Persze, természetesen.” Ezután keményen kellett gyakorolnom, megtanulni az alaptechnikákat, és megint csak: nem néztem vissza. Nagyon örülök, hogy ezek a lehetőségek megtaláltak, és hogy éltem velük.

• Irk Réka / Jazz.hu: Van saját zenekarod is?
• Tina Lægreid Olsen: Több projektem is van, de mostanában nincs saját együttesem, mert más feladatok találtak meg. A legtöbb formációban barritonszaxofonos és basszusklarinétos pozícióban játszom, így is gondolnak rám a szakmában.

• IR: Tanítasz is?
• Tina Lægreid Olsen: Jelenleg egy felnőttekből álló fúvószenekart vezetek. Korábban tanítottam, de most nem foglalkozom vele.

• IR: Nehezebb a baritonszaxofon?
• Tina Lægreid Olsen: Nagy hangszer, több levegőt igényel, de alapvetően ugyanaz, mint a többi szaxofon. Szoktuk is viccelni, hogy „ugyanaz, csak lejjebb kell nyomni a billentyűket”.

• IR: Nehezebb jazzt játszani, mint klasszikus zenét? Miért jó jazzt játszani?
• Tina Lægreid Olsen: Tudok klasszikust játszani, de magas szinten nem, mert nem gyakoroltam eleget. A jazz számomra sokkal szabadabb. Középiskolában kezdtem el játszani néhány osztálytársammal, és elképesztően felszabadító élmény volt. Azt játszottunk, amit akartunk. Improvizáltunk, játszottunk néhány standardet, de főleg együtt találtunk ki dolgokat. A jazz társasági oldala nagyon megfogott. Ott állsz, és arra reagálsz, amit a többiek játszanak, nem pedig arra törekszel, hogy pontosan úgy szólj, mint valaki más.
  Amikor klasszikust játszottam, gyakran éreztem úgy: hol van ebben az én helyem? Nem akartam a „klasszikus hangzást” hozni, de ezt abban a műfajban akkoriban nem igazán fogadták el. A jazz felszabadító volt. Zenei közegben nőttem fel – három bátyám is zenél, és a szüleim is –, így sokféle stílus vett körül. Nem emlékszem pontosan az első jazzélményemre; valószínűleg valami, amit a szüleim játszottak CD-n vagy lemezen.

• IR: Miért pont ezt a két nehéz hangszert választottad?
• Tina Lægreid Olsen: Valahogy természetesen alakult. Középiskolában volt egy tantárgyunk, amin valamiről kellett beszélnünk, ami fontos számunkra, és emlékszem, hogy bizonyos zenészek történetei nagyon inspiráltak. A fúvószenekari közegben nőttem fel, ahol szaxofonok, harsonák, trombiták, kürtök, baritonok, tubák, dobok vannak – ez nagy része a kultúránknak. Olyan hely volt, ahol önmagam lehettem, és megtaláltam az igaz barátaimat. Összejöttünk, és azt csináltuk, amit a legjobban szerettünk: zenéltünk. Mindig is érdekelt a szaxofoncsalád, és amikor lehetőségem nyílt új hangszert tanulni, belevágtam. A baritonszaxofon és a basszusklarinét is új világot nyitott meg.
• IR:Kik voltak rád a legnagyobb hatással?
• Tina Lægreid Olsen: Nehéz kérdés. Sokféle zenét hallgatok, de gyakran térek vissza a svéd Tingsekhez, és nagyon szeretem a dán Girls in Airports zenekart is – ami vicces, mert mind férfiak –, de nagyszerűek. Mostanában kevesebb időm van zenét hallgatni, mióta megszületett a gyermekem, és minden napom egy kirakós, de szeretnék ezen változtatni.

• IR: Mennyire gyakori, hogy nők játszanak nagyzenekarokban Norvégiában?
• Tina Lægreid Olsen: Szerencsés vagyok, mert mindig voltak előttem női példaképek, például Shannon Mowday (dél-afrikai születésű, Norvégiában élő előadóművész, zeneszerző, rendező és hangszerelő – a szerk.) Emiatt sosem kérdőjeleztem meg, hogy van-e helyem a szakmában. Azt hiszem, tudat alatt az, hogy ő és más női szaxofonosok ott voltak, segített abban, hogy természetesnek vegyem: persze, hogy meg tudom csinálni. A példaképek számítanak.
  Amikor Ingrid Utne (a basszusharsonásunk) és én ott állunk a színpadon a sok férfi hangszeres között, senki sem kérdőjelezi meg, miért vagyunk ott. Ugyanolyan jól játszunk, mint bárki más. Ez fontos a fiatal lányok számára is. De ehhez tudatosság kell, és az, hogy meghívjuk a nőket a jazzbe. Egy barátom mondta, hogy egy egész generáció kell a változáshoz. És soha nem szabad a minőséget a nem alapján megítélni – ez egyszerűen rossz.
• IR: Nehéz volt bekerülni a big bandbe?
• Tina Lægreid Olsen: 2017-ben helyettesítettem először Shanont, majd 2019-ben hívtak vissza Maria Schneider projektjére. Sok koncertet játszottam különböző zenészekkel, és a szakmai kapcsolatok is sokat számítottak.

• IR: Elfogadják a női hangszeres jazzmuzsikusokat Norvégiában?
• Tina Lægreid Olsen: Igen, egyre inkább. Egyre több nő kerül be a professzionális jazzszíntérre, ami nagyszerű, de még mindig beszélni kell a problémáról. Nem értem, miért számítana a nem. Ha gyereked van, mindkét szülő egyenlő. Nálunk otthon mindent megosztunk. Az az elképzelés, hogy a nők nem tudnak esti koncerteket játszani, értelmetlen, hiszen ugyanúgy érinti a férfiakat is. A zenekarban sok férfi sem akar túl sok esti munkát, mert a családjával akar lenni. Ez a szakma része. Nehéz, de szeretjük.

• IR: Mennyire nehéz megélni csak zenélésből?
• Tina Lægreid Olsen: Ezért szereztem egy másik diplomát is. A zene mindig a legfontosabb marad, de szükségem volt egy másik lábra is.

• IR: Mit lehetne még tenni azért, hogy több fiatal nő válassza ezt a pályát?
• Tina Lægreid Olsen: Látható női példaképekre van szükség. Fontos látni olyan embereket, akik hozzád hasonlóak, és azt csinálják, amit te szeretnél. Ez segít elhinni, hogy te is meg tudod csinálni. Én nem úgy nőttem fel, hogy azt mondták volna: lányként nem játszhatsz bizonyos hangszereken. Senki nem mondta ezt nekem. Azt hiszem, ezért sem kérdőjeleztem meg soha.
• IR: Egy barátom egyszer megkérdezte, vajon egy női baritonszaxofonos barátnői furcsának találják‑e, hogy ilyen nagy hangszeren játszik. Mit gondolnak erről a nem zenész barátaid?
• Tina Lægreid Olsen: Furcsának találom ezt a kérdést. A nem zenész barátaim szerint maga a hangszer lenyűgöző, nagy, fényes, erőteljes hangja van. A reakciójuknak semmi köze ahhoz, hogy én játszom rajta; egyszerűen magát a hangszert tartják izgalmasnak. Sosem kaptam negatív megjegyzést. Egyáltalán nem tartják furcsának.

• Irk Réka: Egy utolsó kérdés. Milyen együtt dolgozni a többszörös Grammy‑díjas Maria Schneiderrel?
• Tina Lægreid Olsen: Hihetetlenül tudatos, minden részletet meghall. Ez néha ijesztő is, mert semmi nem kerüli el a figyelmét, de rengeteget lehet tőle tanulni. Nagyon kedves, nyugodt személyiség. Ahogyan a zenéjéről és rólunk, a zenészekről beszél, az nagyon inspiráló.

• Irk Réka: Kifejezhetitek a saját ötleteiteket is, vagy minden pontosan úgy történik, ahogy ő szeretné?
• Tina Lægreid Olsen: Természetesen övé az utolsó szó, de mindannyian azon dolgozunk, hogy a zene a lehető legjobban szóljon. Vannak szólólehetőségeink is, ahol megmutathatjuk magunkat. Maria nagyon jól épít a mi egyéni erősségeinkre. A vele való munka sok önbizalmat adott. Rengeteget tanulok tőle, és bárkinek ajánlom, akinek lehetősége adódik vele dolgozni.

 Magnus Murphy Joelson (harsona), Tina Lægreid Olsen, Richard Köster (trombita)

Fotó: Nagy Attila / Müpa, Irk Réka