fbpx

Red Alert avagy jazzcunami közelít Nagykanizsán

2024. december 03.

Az idei év kulturális programjai a szokásosnál is erősebben zárulnak Nagykanizsán. Érvényes ez a helyi jazzéletre is, ahol nagyon színes felhozatal várható decemberben. A gazdag kínálatban a nemzetközi jazzszíntér képviselői mellett hazai és helyi fellépők is szerepelnek.

Kanizsa december

December 7-én 19 órai kezdéssel két koncert, két helyszínen várható. Így aztán eldöntheti az ember, hogy melyik ujját harapja meg! A Magyar Jazz Szövetség által támogatott koncerten a Hárs Róza Quintet szerepel a Móricz Zsigmond Művelődési Házban, ahol Hárs Róza - ének, Siklós Dani - billentyűs hangszer, Nagy-Czirok Csaba - szaxofon, fuvola, Kolozsi Soma - basszusgitár és Horváth Máté - dob összeállításban lép pódiumra.

Még ezen a napon (december 7-én) a jazz és a gasztronómia kedvelői a No Santa-Jazz and Dine Night programján vehetnek rész a Lokalista néven indult új gasztro helyen. Itt a helyi jazzistákból szerveződő zenekar jazz sztenderdekkel várja a közönséget. A BT Project tagjai: Buzsics László - gitár, Dominkó Péter - trombita, Földi Áron - dob és Takács Dániel - nagybőgő.

December 14-én debütál az I. Kanizsa Blues Night, ami várhatóan a jövő évben is folytatódik. A Medgyaszay Házban Little G. Wevil koncertre, zenés beszélgetésre, CD és könyv dedikálásra várják az érdeklődőket. Az est Horváth Mihály közreműködésével zajlik.

December 15-én a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó Jazz klub/Zene klub várja az improvizáció iránt érdeklődőket. Az improvizációs gyakorlatok mellett nyilvános próbára is sor kerül egy alkalmi jazz formációtól. A program házigazdája Baráth Zoltán zenepedagógus lesz.

December 20-án a Kanizsa Arénában ad karácsonyi koncertet a Kanizsa Big Band, ahol a meghívott vendég Gájer Bálint énekes lesz. Ahogyan Vámos Béla zenekarvezetőt ismerjük, ez a program is kellemes meglepetéseket tartogat.

December 28-án különleges koncert lesz a Nagykanizsai Honvéd Kaszinóban. A New Orleans-London-Nagykanizsa Zenehíd keretében Farkas Norbert Jazz Quartetje ad műsort. Az együttes tagjai: Farkas Norbert - nagybőgő (New Orleans), Clotile Yanna Farkas - ének ( New Orleans), Gayer Mátyás - zongora (London) és Szatmári Mátyás - dob (Nagykanizsa). Erre a programra már most is óriási az érdeklődés!

December 30-án a Móricz Zsigmond a Művelődési Házban Hász Eszter - Horváth Albert duó fellépésére kerül sor. A hangulatosnak ígérkező koncert a jazz széles spektrumát hivatott bemutatni. Ezt a programot is a Magyar Jazz Szövetség támogatja.

December 26. után (pontos időpont még nincs) Jam session a Cserfő Jazz Klubban hazai és külföldi zenészekkel.

Biztonsági öveket kéretik bekapcsolni! A „cunami” ellenére: Jön a gőzös, jön a gőzös Kanizsára! Take the „A” Train!

 

 

Fotó: Móricz Zsigmond Művház, Hovéd Kaszinó

 

 Háló Jazz CLub

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005