A lemez címe is finoman utal a tradíciók ápolására, a tölgyfa szinte minden kultúrában jelentős szerepet kapott, az ősök tiszteletét, a rendületlen kitartást jelképezve, de Harrell egyben bemutatja az egykor istenek fájának tartott tölgy az északi flórabirodalomtól, a mediterrán vidékig, Amerikától Afrika északi partjáig elterjedt egyes fajainak, a lombhullatókat és az örökzöldeket is magukba foglaló változatosságát.

Tom Harrell tölgyfáját talán többször is körbejártuk, sőt, tán üldögéltünk is alatta, de most, ha újra arrafelé járunk, ismerős, de mégis teljesen friss, progresszív hangulatú élményeket kapunk. Karrierje során Tom Harrell igen széles skálán hagyott nyomot, beleértve a post bop-ot, a ritmikus afro-kubai jazzt és a klasszikus kompozíciós darabokat is. Az amerikai trombitás 11 szerzeményét tartalmazó albumon mindegyikből kapunk ízelítőt, és ehhez a sokszínűséghez a társak is jelentősen hozzájárultak. Harrell az utóbbi 30 évben leginkább saját formációival vonult stúdióba, melyekben több kiváló muzsikus is megfordult. Mostani kvartettjébe a nigériai származású bőgős, Ugonna Okegwo és a dobos Adam Cruz már az ezredforduló előtt is játszott lemezein, viszont a Miguel Zenón zenekarával Budapesten is fellépett zongorista, Luis Perdomo új igazolás, és hozzáteszem, remekül illeszkedett Harrell improvizációs gondolataihoz.

A lemez nyitószáma, - de helyesebb, ha első számként írom, mivel nem egy, koncepciós témakört felölelő mű része a többi sem - az „Evoorg” címét ne keressük szótárban, és ne hívjuk fel angol anyanyelvű ismerőseinket sem a rejtély megoldásáért, egyszerűen olvassuk visszafelé. Ez bizony olyan mai „groove” a javából, amely a „régi idők” zenéjébe oltva is tökéletesen illeszkedik. Ahogy a streaming szolgáltatásokat használók többsége teszi, akár tetszőleges sorrendben is meghallgathatjuk a többit, de inkább a lámpa fényét vegyük lejjebb, a hangerőt tekerjük feljebb, így a sok kislemez élmény helyett, egy jól szerkesztett nagylemez élményt kaphatunk. Dőljünk hátra, lazuljunk el, és élvezzük Harrell tömör, intenzív szólóit, melyekben az is súlyt kap, amit nem játszik el. Nem zúdít ránk káprázatos sebességgel hangözönt, játéka lenyűgöző könnyedsége és kedvessége minden öncélúságot nélkülöz. A kifejezetten kellemes zene hallgatása közben már a harmadik szám kizökkentethet komfort zónánkból. Ez természetesen az „Oak Tree”, amely nem véletlenül lett a lemez címadója. Erre a gyönyörű balladára talán valaki egyszer majd szöveget fog írni, de így, instrumentálisan is úgy hangzik, mint egy dal, melynek szerzője akár Richard Rodgers is lehetett volna. Tovább engedve a lejátszót a tölgyfa latin-amerikai fajtáját is megismerhetjük, a „Tribute” első hallásra kissé Jobim „One Note Samba” címen ismerté vált örökzöldjére hajaz, azonban Harrell legfeljebb átharmonizálva idéz az eredeti hangulatból, így ez esetben is jogosan van szerzőként feltüntetve neve. Ezt az egyedi szamba-érzést a nyolcadik, „Shadows” című számban is átélhetjük, de továbbra is javaslom, ne hagyjuk ki az odáig vezető utat. Vétek átugorni egy filmhős, „Zatoichi” a kardot mesterien forgató vak szamuráj kalandjai ihlette kompozíció apró árnyalatokat felmutató titokzatos atmoszféráját, Cruz finoman elegáns dobszólójával, a „Sun Up” blues ritmusait, Okegwo óramű pontosságú bőgőzésével, és a Freddie Hubbard világát idéző „Improv” sem kihagyható, az egész lemezen nagy szerepet játszó Perdomo emlékezetes szólójával. A már említett „Shadows” után egy újabb különös címet viselő szám, az „Archaeopteryx” következik, amely az eddig ismert legkorábbi, 146–151 millió évvel ezelőtt élt, apró fogaik és hosszú, csontos farkuk miatt a hüllőkre emlékeztető, a földi életmódot elsőként repülésre váltó madárról szól.  A „Robot Etude” Harrell riffjével indul, a rockosan ismétlődő akkordmenetet Luis Perdomo fantasztikus zongorajátéka viszi tovább, talán a lemez csúcspontja felé. A csaknem egyórás anyagot végül a „Love Tide” méltóképp zárja le, megérdemelt jutalomjátékot adva a kvartett tagjainak.

Harrell több mint négy évtizedes pályafutása során a jazz egyik legfontosabb zeneszerzőjévé vált, kiterjesztette hangszere kommunikációs lehetőségeit, több mint 260 lemezen játszott, 76 évesen is turnézik szerte a világon, és készít lemezeket. Korunk egyik legkreatívabb és megalkuvást nem ismerő trombitásaként és zeneszerzőjeként tartják számon a legrangosabb fórumokon. Mindezt, ahogy ezen a lemezen is hallhatjuk, meleg tónusú játékával és kompozícióinak páratlan harmonikus és ritmikai kifinomultságával, felejthetetlen dallamaival érdemelte ki. Harrell zenéje egyszerre intelligens, friss és közérthető.

Highnote Records, 2022

Az album fotóit felesége, Angela Harrell készítette.

1. Evoorg 5:01
   2. Fivin' 5:06
   3. Oak Tree 3:34
   4. Tribute 3:48
   5. Zatoichi 5:21
   6. Sun Up 5:05
   7. Improv 4:29
   8. Shadows 5:22
   9. Archaeopteryx 5:24
   10. Robot Etude 7:01
   11. Love Tide 6:35
   Valamennyi Tom Harrell szerzeménye

Tom Harrell (trombita:1-3, 5-7, 9-11, szárnykürt: 4, 5, 8)
Luis Perdomo (zongora, Rhodes: 2, 4, 6)
Ugonna Okegwo (bőgő)
Adam Cruz (dob)