fbpx
Pallai Péter

Pallai Péter

Az 1956-os forradalmat követően Angliában építőipari segédmunkás voltam. A londoni egyetemen szereztem közgazdasági-, valamint pedagógiából poszt-graduális diplomát. Hét évig londoni gimnáziumban tanítottam. 1968-tól  1996-ig  a BBC Világszolgálatánál dolgoztam a magyar és angol nyelvű osztályokon, ahol aktuálpolitikai-, dokumentum- és zenei műsorokat készítettem, 28 éven át jazz műsorokat is. Már főmunkatársként 1996-tól 1999-ig a BBC budapesti irodáját vezettem. 1999-től 2015-ig a Civil Rádiónak készítettem jazz műsorokat. 2002 óta szervezek  jazz koncerteket. Társszerzője vagyok A" Jazz Évszázada", valamint. az 1956-os forradalmat feldogozó "A Szabadság Hullámhosszán" és a "Némi Demokráciától A Népi Demokráciáig" című könyvnek. Több mint tíz éve írok a Gramofon magazin számára.

Sarah Vaughan, akit jazzkritikusok a „mennyei” jelzővel szoktak emlegetni, 100 évvel ezelőtt, 1924. március 27-én született a New Jersey állambeli Newark városban. Emléke előtt március 12-én az Opus Jazz Clubban Pocsai Kriszta és a Modern Art Orchestra, 29-én pedig a Budapest Jazz Clubban az Urbán Orsi Group tiszteleg. Munkatársunk Pallai Péter alábbi írása a jazzdíva életművét taglalja.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2024. március 15-én, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Varga Balázs Expression feat. Fekete-Kovács Kornél

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2024. március 8-án, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Egri Jr. Trio Johnology & Koncz Kriszta

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve), valamint a markánsan egyéni hangzást produkáló formációkat, a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációk a youtube-ról valók, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek.

70 felett járhat már a magyar jazzművészek száma, akik a Harmónia Jazzműhely, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a legendás londoni jazz szentély, a 606 Club együttes támogatásával felléptek az évek során az említett londoni klubban, mindig is élvonalbeli brit muzsikusok társaságában. A legutóbbi a sorban a csodálatos hanggal és hanghasználattal megáldott Kanizsa Gina volt, aki a szökőévi február utolsó napján delejezte a közönséget a 606-ban.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban március 1-jén, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Jazzation: PANNONICA

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2024. február 23-án, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Orbay Lilla Standards

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2024. február 9-én, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Luna Cohen és Révész Richard Quartet

1924. február 2-án Bostonban született az amerikai szaxofon óriás, Sonny Stitt. Az évforduló napján a nagyszerű magyar szaxofonos, Lakatos „Soso” Sándor kvartettje szenteli az estét emlékének a Budapest Jazz Clubban. Sonny Stitt pályafutását idézi fel és munkásságát méltatja az alábbi írásban Pallai Péter.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2024. január 26-án, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Borbély Balkans Jazz Project

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005