fbpx

Három koncerttel indul a Háló új évada

2024. szeptember 08.

A jazz muzsikusok és jazzbarátok részéről egyaránt kedvelt fővárosi HÁLÓ jazzklub, nem kevesebb, mint 17-ik évadát indítja szeptember 10-én este 7-kor. A Háló-béli jazzesteket nemcsak az teszi vonzóvá, hogy igazi koncertek zajlanak ott – hangos beszéd, ki-bejárkálás és evőeszköz zörejek nélkül, de a fellépő, a hazai jazzelitet képviselő muzsikusokkal baráti beszélgetésekre is sor kerül a szünet utáni „interjú” kapcsán, de akár a közönség részéről is.

Háló jazzklub szeptember

A 149-ik klubestre a hagyományoknak megfelelően a hónap második keddjén kerül sor, a Balance Wheel Group részvételével, amelyben Szili Róbert gitározik, Dr. Dorogi Ákos játszik billentyűs hangszereken, a ritmustandemben pedig Mihalovics Dávid basszusgitározik és Kátai Tamás dobol.

Tíz nappal később, rendhagyó módon, szeptember 20-án, pénteken este 7 órai kezdettel kerül sorra a 150-edik(!) koncert, amire méltán lehetnek büszkék a rendezők, azaz Deseő Csaba hegedűművész, a klub művészeti vezetője és Schön György klubvezető, szervező, a rendezvények „spiritusz rektora”. A klub 2008-ban indult, sok nehézség adódott az elmúlt több, mint másfél évtized alatt, ez a harmadik – jól bevált – színhely. Immáron nyolc éve ez a rendkívül otthonos, tágas (S4, azaz a Semmelweis utca 4. alatti) terem a sokrétű rendezvények színhelye.

A jubileumi koncert sztár muzsikusa Tony Lakatos lesz, akit nem kell bemutatni a hazai jazzrajongóknak. Az Amerikában fényes karriert befutott magyar zenészek (Szabó Gábor, Zoller Attila, Tommy Vig) utáni generáció képviselőjeként egy sokkal modernebb irányzatot képvisel – világszínvonalon. Évtizedeken át volt a frankfurti székhelyű Hesseni Rádió Nagyzenekarának vezető szólistája, de legalább ilyen fontos volt az a tevékenysége, amelynek során a modern jazz legnagyobb figuráival játszott és készített hanglemezeket. Soha sem hanyagolta el a kapcsolattartást szülőföldjével, így évtizedeken át élvezhettük játékát hazai színpadokon is. A nagyzenekari munka befejeztével még többet tartózkodik itthon, ezért sikerült megnyerni erre az ünnepi eseményre is! Érdekesség, hogy miközben testvére, Roby Lakatos már többször játszott a Hálóban, Tony számára ez lesz a bemutatkozás – legalább is ezen a színhelyen!  A vele fellépő muzsikusok is a hazai jazz legjobbjai: Szakcsi Lakatos Béla Jr, akiről elmondható, hogy „nem esett messze az alma a fájától”. Az óramű pontosságú ritmust a hazai jazzbőgő frenetikus mestere, Pecek Lakatos Krisztián biztosítja, aki 13 évesen nyerte meg a Rádió tehetségkutató versenyét, ma pedig egyike a legkeresettebb basszistáknak. A doboknál az együttes „Benjáminja”, a mindössze 21 éves Éles Máté zsonglőrködik.

A hónap harmadik Háló-koncertje a szeptember 24-én, este 7-kor sorra kerülő ugyancsak „kakkukktojásnak” minősülő zenei program, amely az V. kerületi Önkormányzat támogatása révén ingyenes a kerületi lakosok számára. Az előadó David Yengibarian triója lesz, amelyben Vajdovich Árpád basszusgitározik és Badics Márk dobol. A negyedszázada hazánkban élő örmény harmonika-virtuóz folklorisztikus ihletésű zenei világának fő inspirációs forrása hazájának hagyományain túl az argentin tangótól a jazzes improvizációkig terjed. Nem mindennapi élményt ígér elsősorban a világzene kedvelői számára.   

 

Fotó: Háló Jazzklub

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005