Ebben a részben "Charlie Parker with Strings: The Master Takes" címmel megjelent, a szaxofonos zseni vonós nagyzenekarral készített felvételeinek CD-re átvett válogatását mutatom be. A darabokat Parker 1949 és ’52 között játszotta lemezre. A CD-k tartalmát tekintve: az első 6 szám stúdióban készült 1949. november 30-án New Yorkban, a második rész 8 darabja 1950. július 5-én szintén New Yorkban, a harmadik egység 5 száma a Carnegie Hallban 1950. szeptember 16-án rendezett hangversenyen, míg a negyedik rész 4 felvétele 1952. január 23-án szintén New Yorkban került rögzítésre. A számok bemutatásával követem a kronológiát, azaz kezdem a 49-ben felvett darabokkal.

Bemutatkozó zenei illusztrációként egy világsláger feldolgozását javasolom meghallgatni. A darab címe: „Everything Happens to Me”.

Parkerrel kapcsolatban igen sok életrajzi részletet lehet ismerni, hiszen ő egy igazán szokatlan és különleges figurája a jazz történetének. Olyan, akihez fogható tehetség csak nagyon kevés volt ebben a több mint százéves históriával rendelkező zenei műfajban. Olyan, akinek munkássága az eddigi legnagyobb változást indukálta a jazz fejlődésében, hiszen nagy szerepe volt abban, hogy ez a zene a tánctermek és kocsmák világából a modern művészetekkel azonos rangra emelkedett. Eközben mint személyiség, rendkívül ellentmondásos volt. Korán kezdődő és igen súlyossá váló szenvedélybetegsége mind a saját belső világában, mind az őt körülvevő társadalmi közegben néha elviselhetetlen konfliktusokhoz vezetett. Egyrészt egy különlegesen érzékeny, a szépségre rendkívül mélyen reagáló, ihletett és invenciózus zseni, másrészt a kudarcokat nehezen megélő, folyton menekülő, frusztrált és összeférhetetlen kötekedő ember volt. Felmerülhet a kérdés, mi késztethette ezt a forradalmi szemléletű, néha egészen vad újításokba keveredő, kompromisszumot alig ismerő zsenit arra, hogy vonósokkal kiegészített nagyzenekarral néha szentimentálisan érzelmes, édeskésnek hangzó felvételeket készítsen. Talán magyarázat lehet az, hogy ez a zene a negyvenes évek végének Amerikájában eladható, sőt nagyon jól eladható volt. Hallgassuk meg Harburg és Duke kompozícióját, melynek címe: „April in Paris”.

Norman Granz impresszárió, aki nagyon sokat tett azért, hogy a jazz az egész világon ismert és elismert legyen, pl. hozzásegítette Parkert, hogy nagyzenekari háttérrel készíthessen lemezeket. Caroll hangszerelése, Dietz és Schwartz szerzeménye, címe: „Dancing in the Dark”.

Granz nem számított rosszul. Parker az első 78-as fordulatú lemezen kiadott két számával olyan közönségsikert aratott, mint életében sem előtte, sem utána soha. A „Just Friends” és a „Everything Happens to Me” óriási példányszámban kelt el. Lehet magyarázat e zenei anyag elkészítésére az is, hogy a jazzmuzsikusok meg akarták mutatni, hogy szimfonikus zenekari háttérrel képesek klasszikus zenei színvonalon játszani. Valószínűleg így volt ezzel Parker is.

Egy eredmény, a szám címe: „East of the Sun”.

Arra, hogy Parker mit gondolhatott erről a zenéről, arra megint csak következtethetünk. Hiszen ő szinte szentté vált azzal, hogy elszakadt a swing édeskés stílusától, virtuóz futamaival, őrjítő sebességgel boncolta fel a dallamokat, elképesztő ritmizálással borította fel mindazt, ami előtte történt a jazzben. Hosszú, bonyolult improvizációkkal bombázta szét a kialakult konvenciókat, tört át minden korlátot, amelyeket az előző korok építettek fel.

Itt pedig pontos időhatárok közé szorítva, rögtönzésre alig lehetőséget kapva kellett saját, apró lépésekkel felépített egyéni művészetét sablonba szorítania. De Parker azért nem hazudtolta meg magát ebben a közegben sem. Ahol lehetett ott megmutatta, hogy zenei tehetsége, improvizációs készsége páratlan. A most következő szám szólójában a saját mércéjéhez mérten is remeket alkot, még akkor is, ha igen kemény szorításban és fegyelemben kellett játszania.

A darab címe: „Easy to Love”, szerzője Cole Porter.

Most egy, az 1950. szeptember 16-án, a Carnegie Hallban rendezett koncerten rögzített felvételét hallgassuk meg. A darab címe: „Repetition”. Ez a szám azért érdekes, mert ezt nem a szokásos Carroll – Lipmann páros hangszerelte, hanem a szerző Neal Hefti. Kimaradtak a hárfák, az oboák és egyéb Carrollék által szívesen használt giccses hangzású hangszerek. A ritmus is feszesebb, mintha Parker is jobban érezné magát ebben a közegben. 

Hozzá tartozik a történethez, hogy a strings lemezek valóban szép anyagi sikereket eredményeztek Parker számára. Norman Granz tudta mit csinál. Parker élete egyenesbe jött. A Carnegie Hall–beli koncerten éppen ebben a boldog korszakában játszott, hiszen alig volt túl az esküvőjén.

A következő felvétel is ezen az estén készült, címe: „Rocker”. A szerző ő maga.

Parker a társadalom alsóbb rétegeiből emelkedett ki és vált egy nagy történelmi kor kiemelkedő alakjává. Akik ismerték, tapasztalhatták, mi, az utókor csak hallhattunk róla, hogy Charlie Parker minden iránt érdeklődő, rendkívül fogékony, integráló és szintetizáló személyiség volt, aki összegezni tudta mindazt, ami az őt megelőző korokban történt és meg tudott alkotni egy új alapot arra, amire a következő korok építhettek. Az ő munkássága meghatározó volt abban a folyamatban, amelynek hatására a jazz kilépett a táncklubok és szórakozóhelyek világából és része lett a XX. századi modern művészetnek. Parker nélkül ma minden bizonnyal nem tartana ott a jazz, ahol tart, azaz nem lenne immár a XXI. század egyre meghatározóbb és egyre népszerűbb zenei műfaja.

A Parker with Strings című válogatott darabokból álló CD Charlie Parkernek egy érdekes kísérletét reprezentálja, amelyet lehet bírálni, de lehet elfogadni is. Ma már természetesen más füllel hallgatjuk ezeket a felvételeket, hiszen az elmúlt közel hatvan év alatt nagyon sokat változott a jazz, változott az ízlés. Mindezek miatt tartom fontosnak ezt a zenei anyagot, még akkor is, ha nem Parker már megismert forradalmi munkásságának eredményét mutatja.

Befejezésül ismét az 1952-ben készült felvételeket javaslom meghallgatni. A szám címe: „Autumn in New York”.