Az első CD első darabját 1925-ben vették lemezre, szerzője Armstrong felesége és a zenekar zongoristája, Lil Hardin. A közreműködő zenészek Armstrong és Lil Hardin mellett Kid Ory trombonon, Johnny Dodds klarinéton, Johnny St Cyr bendzsón. A darab címe: „My Heart”.
Érdekes dolog, hogy azt a zenét, amely a köztudatban New Orleans-i muzsika néven ismert, általában Louis Armstronggal azonosítják, de legalábbis rá asszociálnak. Ugyanakkor Armstrong, bár valóban New Orleansban született és nevelkedett, voltaképpen Chicagóban lett népszerű és elismert jazzmuzsikus. Mégis, még a jazzben olyannyira jártas zenekedvelők számára is, ha a New Orleans-i hangzásról van szó, Armstrong neve soha nem maradhat ki a felsorolásból. Valóban, Louis Armstrongot hosszú és sikeres pályafutása során elkísérte New Orleans szelleme, és ő maga gyakran emlegette születésének és igazi otthonának nevét. Az is igaz, hogy a zene, amit Armstrong karrierjének első időszakában játszott – és ez a kollekció ezt tartalmazza,– teljes egészében a New Orleans-i világot hordja magában.
„Gut Bucket Blues” című felvétel 1926-ban készült Chicagóban, de minden olyan jellegzetességet megtalálhatunk benne, amely a korszak New Orleans-i jazzmuzsikájára jellemző volt.
A Hot Five együttest Armstrong 1925 novemberében alapította Chicagóban, miután visszatért New Yorki kiruccanásából, ahol Fletcher Henderson és együttesének meghatározó személyiségeként szerepelt. Először egy rövid ideig a felesége Lil Hardin, azaz Lil Armstrong Dreamland Syncopaters nevű együttesében játszott, ahol zenésztársai voltak Erskine Tate és Carroll Dickerson. Ekkor már igen sok tapasztalat gyűlt össze benne, hiszen Henderson előtt Chicagóban atyai jó barátjának és mentorának, Joe King Olivernek a zenekarában játszott. Oliver és Henderson nagy újítók voltak. Oliver nevéhez fűződik a kollektív improvizáció, Henderson pedig megnyitotta a New Orleans-i zene útja előtt a továbblépés kapuját, megteremtette az alapját a swing stílusnak és övé volt az első ún. nagyzenekar. Amit a fiatal kornettes Chicagóban Oliverrel kitalált és kidolgozott, vitte magával New Yorkba Hendersonhoz. Ott pedig termékeny talajra talált.
Amikor Armstrong visszatért Chicagóba, már nemcsak a kornett nagymestere, hanem népszerű énekes is volt. A Hot Five-val készített lemezeken több énekes felvétel is található. De nemcsak egyszerűen énekes volt, hanem egy teljesen új műfaj az ún. scat éneklés, azaz az énekes improvizáció, a szöveg nélküli éneklés „feltalálója” is. Az első scat éneklést a „Heebei Jeebies” című felvételen hallhatjuk.
A „Muskrat Ramble” című felvétel a kollekció első lemezének talán egyik legérdekesebb felvétele. A darabban először jelenik meg a jazzben később remekül használt kontrapunkt, azaz ellenpontozás, amely folyamatos erőt és energiát kölcsönöz a kompozíciónak. Ezt később Armstrong továbbfejlesztve ismét használta. Armstrong és a klarinétos Dodds improvizációjából nyilvánvalóan kiderül, hogy a muzsikusok pontosan tudják, hogy mit akarnak, itt semmi nem történik véletlenül.
Különös darab a kollekció első CD-jének utolsó felvétele, melynek címe: „Skid-Dat-De-Dat”. Rövid improvizációk követik egymást kemény négy-negyedes ütemekre osztva, melybe néha egy-egy énekes scat szóló is keveredik, elég radikális formában. Az egész zene még a mai fülnek is meghökkentő, képzeljük el milyen sokkot okozhatott ez a saját korában, 1926-ban.
1927. május 7-én Armstrong és Lil egy remek, új muzsikusokkal kibővített zenekarral, a Hot Sevennel ment az Okeh lemeztársaság chicagói stúdiójába felvételeket készíteni. Az új tagok: John Thomas trombonos, Pete Briggs tubás, Baby Dodds dobos voltak, mellettük maradt az együttes tagja a bendzsós és gitáros Johnny St. Cyr és a klarinétos Johnny Dodds. Az együttes első felvétele a „Willie the Weeper” című volt.
Két nappal a „Willie the Weeper” felvétele után Armstrong ismét stúdióba ment, ám ekkor 10 tagú zenekar kíséretében. Armstrong mellett Bill Wilson játszott kornetten, Boyd Atkins klarinéton, szopránszaxofonon és alt szaxofonon, Joe Walker alt- és bariton szaxofonon, Albert Washington tenorszaxofonon, Ripp Bassett bendzsón és gitáron, Pete Briggs tubán, Tubby Hall dobon és a legnagyobb szám: Earl Hines zongorán.
Az együttes első felvétele „Chicago Breakdown” címmel jelent meg.
Az előző felvétellel azonos napon elkészült egy remekbe szabott darab, egy igazi mestermű, melynek „Potato Head Blues” a címe.
1928-ban Armstrong a kornettet trombitára cserélte, állandósította a zongorista Earl Hines helyét a zenekarban, a dobos Zutty Singleton lett. Armstrong hangzása tovább tisztult, még ragyogóbb lett, egyúttal a zenekar is az új trendnek megfelelően változott. Az új trendet a Henderson együttes hangszerelője Don Redman határozta meg. A legtöbbet az új hangzáshoz Earl Hines adta. Hines már korábban is találkozott Armstronggal, de 1928-ig másokkal játszott. Erre az időre a korszak egyik meghatározó zongoristája lett, stílusát trombita stílusnak hívták. Játékának jellemző karakterei a hirtelen beindulás, majd leállás, a fúvós-szerű melódiavezetés jobb kézzel, a gyakori briliáns oktávfogás. Ritmizálása komplex, meglepetésekkel teli, disszonáns hangzásokkal tarkítva. Technikai tudását, meglepő fordulatait, egyéni zenei elképzeléseit kiválóan érzékelhetjük a következő felvétel szólójában. A darab címe: „No One Else But You ”.
Armstrong és Hines közös felvételeinek csúcspontja egy King Oliver kompozíció, melynek címe: „West end Blues”, készült 1928 júniusában.
Néhány szót megérdemel a kollekció újrakiadását összeállító Phil Schaap. A CD-k mellett remek ismertetőket találhatunk sok információval, a kronológia szerint összeállított történésekkel. A darabok is időrendi sorrendben kerültek a lemezekre, feltüntetve a zenészek neveit. A gyűjtemény 2000. július 4-én, Armstrong 100. születésnapjára jelent meg. A lemezek minősége kitűnő, minden jazz-szerető figyelmébe ajánlom.