fbpx

Bettika Quintet a zsűri, Varga Dávid Quintet a közönségszavazatok alapján a Müpa Jazz Showcase nyertese – interjú a zsűri egyik tagjával, László Attilával

2021. január 25.

Január 17-én, vasárnap hat fiatalokból álló zenekar mutatkozhatott be a Müpában online, amit a közönség Youtube-on követhetett. A Müpa tehetségbörzéje azért jött létre 14 évvel ezelőtt, hogy a fiataloknak lehetőséget adjon arra, hogy felfigyeljen rájuk a szakma, a fesztivál- és koncertszervezők.

 

A Müpa ismertetője szerint: „Érdemes meghallgatni őket, hiszen bemutatják, hogy a jövő jazzgenerációja milyen szerteágazó stílusok és megszólalási formák iránt érdeklődik, valamint hogyan igyekeznek saját hangot találni. A szabad improvizációtól a funkon, a neo-soulon, a modern swingen és a hardbopon át a versmegzenésítésekig vagy épp a népzenéig mindenféle irányzattal találkozhatunk instrumentális és vokális formációkban egyaránt. „

A délután két órakor kezdődő versenyen 45-50 perces előadásokat hallgathatott meg az online közönség. Az egy héttel előtte felvett produkciókat minden esetben rövid zenekari interjúk indították. A zenekarok előadásait egyre nagyobb számú közönség figyelte a Youtube-on az idő előrehaladtával.

A fellépőket egy nemzetközi tagokból álló zsűri értékelte, akik között volt fesztiválszervező, de egyetemi tanár is.

A Müpa Jazz Showcase-en minden fellépő zenekar díjat is nyert.

A fődíjas és a közönségdíjas zenekar a Müpában kap fellépési lehetőséget a 2021-es évben.

- Müpa Jazz Showcase fődíjasa: Bettika Quintet

- Müpa Jazz Showcase közönségdíjasa: Varga Dávid Quintet
- Zempléni Fesztivál meghívása: Varga Dávid Quintet

- A Magyar Jazz Szövetség meghívása: Fehér Fábió Trió

-  Samaria Jazz Fesztivál meghívása: Bolyki Tamás Quartet

- Művészetek Völgye meghívása: Baló Sámuel Trió
BMC meghívás: Baló Sámuel Trió

- London 606 klub meghívása: Horváth Albert Quintet

A zsűri tagjai voltak: Borbély Mihály (elnök), Bágyi Balázs, Binder Károly, Nadin Deventer, László Attila, Martyna Markowska, Steve Rubie, Igor Vida (részletesebben)

A zsűri egyik tagját, László Attilát, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docensét kérdeztem a háttérmunkáról, a zsűri tevékenységéről.

- MagyarJazz: A műsort január 17-18-án vették fel a Müpában. Mikor kaptátok meg az anyagokat? Ugyanazt láttátok, mint a közönség vasárnap 14 és 20 óra között?

- László Attila: Igen, azokat a koncertfelvételeket láttuk.
Volt időnk végighallgatni a produkciókat, majd két alkalommal a nemzetközi zsűri tagjai Zoom beszélgetés keretében értékelték a produkciókat. Arra is lehetőség volt, hogy az adott zenekarokkal olyan kötetlen beszélgetést folytassanak a zsűritagok, amikben a zenekarok visszajelzést kaphattak, ami szerintem nagyon illik a Showcase hagyományaihoz.

 

- MagyarJazz: A zsűri miként tanácskozott, miután a helyszínen nem követhettétek a koncerteket, nem beszélhettétek át a látottakat? Angolul folyt az eszmecsere?

- László Attila: A zsűrizés javarészt angol nyelven folyt, bizonyos részletesebb kitételek magyarul is elhangoztak, de alapvetően angol nyelven történt. A zoom megbeszélés lehetősége - ami elsőként volt használva ennél a versenynél - nagyon jól működött. A zenekarok eljátszották programjaikat, amik nagyszerű körülmények között lettek rögzítve. Külön köszönet ezért a Müpa stábjának. Az értékelés folyamán elhangzottak olyan dolgok, amik mindannyiunknak érdekesek voltak, illetve a zenekarok megkaphatták azt a visszajelzést, ami remélhetőleg segíti a további munkájukat is.

 

- MagyarJazz: Eddig úgy történt az értékelés, hogy minden nap a 3 koncert után behívták a zenekarokat, és elmondták a zsűri tagjai, mit gondoltak az aznapi szereplésről. Ha jól tudom, ez leginkább javaslat volt, nem kritika. Idén milyen rendszert talált ki a Müpa erre? Mit gondolsz a fellépő zenekarokról? Milyen jó tanáccsal láttátok el a fellépőket?

- László Attila: A zsűri egy része, főleg a külföldiek, olyan fesztiválszervezők vagy klubvezetők voltak, akiknek a jövőbeni fellépésekkel, lehetőségekkel kapcsolatban is véleményük volt, esetleg ajánlatot is tudtak tenni. A zsűri másik része pedig olyan gyakorló pedagógusokból állt, - tulajdonképpen én is ezekhez tartozom - akik a fiatal muzsikusok pályáját már évek óta figyelemmel kísérhetik. Az nagy örömre szolgált, hogy az egyik része ezeknek az értékeléseknek nemcsak a jövőbe mutató tervekről szólt, hanem arról is, ami a Showcase-nek egyik célja, hogy megnézni, hol tartanak a fiatal muzsikusok. Ebből a szempontból rendkívül meggyőző volt a teljesítményük, mégpedig az, hogy 19-20 éves fiatal muzsikusok így játszanak, így beszélik ennek a kreatív zenének a nyelvét, az fantasztikus. A zsűri több tagja észrevételezte a jövőbeni lehetőségekkel kapcsolatban, hogy az egyéni hangvétel fontos, és erre bíztattak több résztvevőt. Aki egyéni hangvételt talál, az egy „ajándék”, másrészt egy olyan fajta nyitottság, ami a további munkának az eredménye lehet, ami mindenképpen előremutató. Remélhetőleg ebbe az irányba haladnak majd az együttesek.

 

- MagyarJazz: Megtudtátok, melyik zsűritag, melyik zenekarra szavazott?

- László Attila: A versenyen egy fődíj volt, és annyit elárulhatok, hogy a zsűri nagyon szoros versenyben döntött róla. Emellett közönségszavazás is volt, illetve különböző felajánlások születtek díjakra, ami szintén jól kifejezi ennek a versenynek a sokszínűségét.

 

- MagyarJazz: A zsűri tagjai ismerték egymást?

- László Attila: A hazai tagok ismerték egymást már régebb óta, többen hosszú évtizedeket eltöltöttek a jazzoktatásban. A külföldi zsűritagok közül ismertem Steve Rubyt, akinek a londoni 606-os jazz klubjában annak idején játszottam, és úgy tudom, több korábbi ismeretség is volt a zsűritagok között. De ami fontos, hogy a külföldi zsűritagok munkája is abszolút nyitott, figyelmes és pozitív hozzáállású volt. Jó érzés volt együtt hallgatni a számunkra kedves hazai fellépőket.
Érzékelhetően nagyon sok munka volt ezekben a produkciókban. A tehetségbörze 14 éve működő hagyománya folytatódik, köszönet ezért a rendezvény szervezőinek és résztvevőinek. Mutatja, hogy ez a fajta lelkesedés a kreatív ritmikus zene iránt töretlen, mint az olyan különleges helyzetben is, mint az idei.

 

Fotó: Kotschy Gábor, Müpa, Hirling Bálint, Müpa, Pályi Zsófia, Müpa, Nagy Attila, Müpa, Csibi Szilvia, Müpa, Kotschy Gábor, Müpa

 

Kapcsolódó cikk: MÜPA Jazz Showcase 2021

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005