Mit tett a permanens jazzmámorban fetrengő Jazzrausch Bigband több mint negyven (!!!) állandó tagja, ezen belül is a soundjukat alapvetően meghatározó Roman Sladek (harsona) és Leonhard Kuhn (gitár, elektronika, komponálás), hogy a forradalmiság gyanújába keveredjen? Utólag könnyű összefoglalni: kimondta a boldogító igent a techno/house zene és a nagyzenekari jazz között. Vakmerő és komolyan gondolt akciójukat üdvözölte a Süddeutsche Zeitung és a Frankfurter Allgemeine Zeitung kritikusa is. Valamint még néhány zenei lap bírálója, akik korán ébredtek, és élvezettel nyugtázták, hogy a müncheni székhelyű nagyzenekar, melynek létszámából egy szimfonikus zenekar is összeállítható lenne, visszatérő fellépő lett a bajor nagyváros (és a világ) egyik vezető electro (vagy techno) klubjában, a Harry Kleinben. Ez valóban nem szentségtörés, viszont jó hír: Ellington, Kenton, Evans és Herman német utódai 2015-ben, mindössze egy évvel a megalakulásuk után – talán elsőként a világon – megtáncoltatják a house-hoz szokott ifjú közönséget! És a viszonylag zártkörű electro love-in csak a kezdet: a Jazzrausch Bigband hamarosan meghívást kap a müncheni Muffathalléba, a rock egyik európai fellegvárába, és telt házas koncerteken kergeti őrületbe rajongóit – persze jó értelemben. Majd tovább bővül a kör – a JRBB színpadra lép a Chiemsee Nyári Fesztiválon, a St. Moritz Jazzfestivalon, az újdonságra éhes amerikaiak meghallgathatják őket a New York-i Lincoln Centerben, illetve az austini SXSW Festivalon Texasban; meghívást kapnak Sanghajba, a JZ Festivalra, valamint Nairobiba, a Safaricom International Jazz Festivalra. Oroszországba (Jekatyerinburg) is eljut a hírük, olyannyira, hogy részt vehetnek az ottani Uráli Zenei Esten. Hazájukban pedig megnyílnak előttük egyes, korábban zárt kapuikról ismert komolyzenei kegyhelyek (Philharmonie, München).

         A nagyzenekar egy üstökös sebességével csapódott be a nemzetközi jazzéletbe. Ma már átlag százhúsz koncertet ad évente, ezzel valószínűleg messze a legfoglalkoztatottabb big band a világon. Az egyedülállóan népszerű nagyzenekar ugyanakkor valószínűleg sokkal fiatalabb generációknak játszik, mint más big bandek. Azt is feltételezhetjük, hogy a Jazzrausch Bigband átlagközönségének zöme korábban még sosem volt jazzkoncerten, sőt, nem is nagyon hallott ilyen zenét.

         Sladek és Kuhn zenekarának első „dobása” egy karácsonyi lemez volt – nagyzenekarra hangolva. A Still!, Still!, Still! tizennyolc tagú zenekarra írt többrétegű arrangement-okból állt, és egyelőre még főleg a német ajkú közönséget szólította meg, mivel népszerű német karácsonyi dalokat dekonstruált. A Leise rieselt der Schnee-ben például a Basie-nagyzenekar swinges lüktetése köszönt vissza; az Engel auf den Feldern singen egy kis Herb Alpert-feelinggel gazdagodott; a Fröhliche Weihnacht überall új változata pedig mintha Stan Kenton műhelyében keletkezett volna.

         Ezek után már nem is tűnik annyira meglepőnek a Táncoló Wittgenstein cím, mely egyben a lemez tízperces, igen jól megkomponált nyitószáma. A franciául előadott Le Système Planétaire egy igényes nu jazz antológiára is ráférne. És ugyan a lemez színvonala nem egyenletes, az tagadhatatlan, hogy a Jazzrausch Bigband egyedülálló jelenség, mely felismerte és kihasználta, hogy a technoklubok közönségének egy része vevő az akusztikus hangszerekkel létrehozott, a gépzenék monotonitását szólókkal és tuttikkal oldó eredeti, „kétkezi” muzsikákra, ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy a modern jazz se sérül, ha groove-ossá és táncolhatóvá teszik. Az akusztikus techno-jazz megvalósításának kulcsemberei közé tartozik a zenekarban a dobos Marco Dufner és a basszer Maximilian Hirning. Erősségük az Augsburgból származó, és a müncheni Musikhochschuléban végzett jazzénekesnő, Patricia Römer is. Mindezeken túl a CD feltűnően jól szól, igazi akusztikai csemege. Nem véletlenül. A lemez felvételét és mixelését egy bizonyos Umberto Echo végezte! Nomen est omen.

         A Táncoló Wittgenstein úgy is tökéletesen élvezhető, ha nem tudjuk, kit idéz meg a cím, noha az utóbbi években az osztrák nyelvfilozófus és matematikus több kísérleti zene témája lett. Néhány évvel a müncheni zenekar előtt M. A. Numminen idézte fel egy lemezen a Logikai-filozófiai traktátus nevezetes utolsó mondatát („Worüber man nicht sprechen kann, darüber muss man schweigen.”).

ACT, 2018-2019. 

Közreműködik: 

Daniel Klingl – szaxofon
Raphael Huber – szaxofon
Moritz Stahl – szaxofon
Florian Leuschner – szaxofon
Julius Braun – trombita
Angela Avetisyan – trombita
Roman Sladek – harsona   
Carsten Fuss – harsona
Jutta Keeß – tuba
Marco Dufner – dob
Maximilian Hirning – basszusgitár, bőgő
Kevin Welch – billentyűs hangszerek
Heinrich Wulff – gitár
Leonhard Kuhn – elektronika
Patricia Römer – ének