fbpx

Én és a hangszerem – Schreck Ferenc

2024. április 22.

Új sorozatot indítottunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

Én és a hangszerem: Schreck Ferenc

Elsőként a mindkét – szerkesztőségi és közönség – szavazáson a legjobbnak választott művészeket kérdeztem.

Schreck Ferenc jazzharsonást választották a több, mint 4000 fős közönségszavazáson a legjobbnak a jazzharsonások közül. Schreck Ferenc oszlopos tagja a Budapest Jazz Orchestra harsonakórusának, valamint játszik az Oláh Kálmán Septetjében is. Az év elején elindította Dorogon a Jazz Hole nevű jazzklubot a helyi művelődési házban, ahol május 23-án folytatódnak a koncertek.

Én és a hangszerem: Schreck Ferenc
Holton TR 181 model
Martin Indiana      –     Bach Stradivarius model 12
King 3B ventil harsona   –   King 3B Concert model, kvartventiles

- Milyen márkájúak a hangszereid?

Van 4 db tenor- és egy basszusharsonám. A tenorharsonákhoz Denis Wick Hertage fúvókát használok 6BS, 9BS és ritkán a 12CS-es modellt. A basszusharsonát Schilke 60-as fúvókával használom.

A 4 db tenorharsona:

Martin Indiana

Bach Stradivarius model 12

King 3B Concert model, kvártventiles

King 3B ventil harsona

A basszusharsona: Holton TR 181 modell

- Mióta játszol rajta? Volt az évek alatt kedvenced?

Ezek közül a basszusharsonát használom a legrégebb óta, még 1991-ben vásároltam a jazztanszakos éveim alatt. Akkoriban inkább ezzel játszottam.

A 2000-es évek elején vásároltam a Bach tenorharsonámat, amit nagyon szeretek. Szükségem volt egy kisebb építésű hangszerre a különböző zenei feladatok miatt. A basszusharsona, ahogy a nevében is van egy mélyebb regiszterben használatos, melegebb, testesebb hang megszólaltatására készült. A tenorharsona egy ércesebb, fényesebb hang megszólaltatására alkalmas. A BJO-ban a kezdeti években basszusharsonáztam, de bő 20 éve a lead szólamot játszom a zenekarban, ezért is volt szükségem a kisebb hangszerre. Mindegyikünk keresi a számára ideális hangot, amit a felvételeken hall és ehhez keressük a hangszert, fúvókát és mindenféle kiegészítő eszközt, ami segít a könnyebb játékban és az elképzelt hang megszólaltatásában.

Urbie Green Martin harsonán játszott. Az ő hangja, játéka meghatározó a jazzben. Sikerült nagyon kedvező áron egy Martin harsonához jutnom az eBay-en, aminek az első megszólaltatása katartikus élmény volt számomra. Először a zenekarba beülve mást mutatott, de idővel ott is hozta, amire vágytam. Ez nem az a modell, amit Green is használt, de nagyon megszerettem.

Én és a hangszerem: Schreck Ferenc

A kvártventiles harsonát Oláh Kálmán zenekarában használom, bár ott megint a basszusharsona kerül többször kézbe, mint Kálmán első szextett formációjában a 90-es évek közepén. Kálmán szereti kihasználni a hangszert elég szélsőségesen, ezért is vásároltam a kvártventiles modellt.

A különböző felvételeket hallgatva, többször előjönnek a ventilharsonás játékosok, Bob Brookmeyer, Rob McConnell, Elliot Mason. Mivel a zenei tanulmányaim elején baritonkürtön kezdtem, nem okoz nagy problémát ennek a hangszernek a kezelése, bár sok év kimaradt, nincs folyamatos használat, nem annyira gördülékeny rajta a játék, de nagyon szeretem ezt is, elsősorban a hangja miatt, de az improvizációnál is. Más utakat, lehetőségeket ad a játékban. Egyébként ezt a hangszert Friedrich Károlytól vettem 2-3 évvel ezelőtt.

Én és a hangszerem: Schreck Ferenc

Nincs kedvenc a felsoroltak közül, pontosabban mind az. Az adott feladathoz igyekszem kiválasztani mindig a hangszert.

Én és a hangszerem: Schreck Ferenc

- Miért választottad ezeket a hangszereidet? Számodra mik a legfontosabb tulajdonságai egy hangszernek?

8 évesen kezdtem zenélni édesapám hatására. Ő vadászkürtön játszott a helyi, dorogi bányászzenekarban. Volt egy nagyon jó rezes tanár a zeneiskolában, Bulhardt Vilmos személyében. Nagyon sokat kaptunk tőle mindannyian, akik hozzá jártunk. Nemcsak a zenei instrukciói voltak nagyon jók. Az emberi megnyilvánulásai, cselekedetei is építették a fejlődésünket.

A hangszer kiválasztásánál arra kell törekedni a véleményem szerint, hogy minél könnyedebben tudjuk megszólaltatni, kezelni a hangszert, hogy a zenei feladatokat és a saját zenei ötleteinket magabiztosan, minden különösebb erőfeszítés nélkül tudjuk megvalósítani.

Én és a hangszerem: Schreck Ferenc

- Mikor cserélsz le egy hangszert másikra? Más zenészek ajánlanak új zeneszerszámot vagy áruházakban nézel körül?

Nem jellemző a hangszercsere. Ezek a professzionális hangszerek nagyon drágák. Igyekszünk vigyázni rá, karbantartani az esetleges sérüléseket javíttatni. A különböző zenei feladatok miatt, lehet, hogy az ember keres új hangszert. Ha valamibe belefut az ember a kollegák által és nagyon beleszeret, akkor lehet, hogy cserél vagy bővíti a hangszerparkját. Bármilyen hangszert veszünk, ki kell próbálni, még az azonos modellek között is vannak különbségek. Ahogy  zenésztársaimtól hallottam, kiutaznak egy hangszergyárba, és ott néhány napon keresztül próbálják, tesztelik a hangszereket mielőtt megveszik. Nekem még ilyenben nem volt szerencsém részt venni, de biztos nagyon jó és izgalmas így hangszert választani.

 

 

Fotó: Sztraka Ferenc, Irk Réka, YT

 

  

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005