fbpx

Interjú Harcsa Veronikával a Kurátori hétvégéről

2022. március 10.

Harcsa Veronika jazzénekesnő vezeti az első Kurátori hétvégét a Magyar Zene Házában. A különböző műfajokban elmerülő énekesnő a MagyarJazz közönségszavazásán már két éve vezeti az év jazzénekesnője kategóriát.

A Magyar Zene Háza január 23-án nyitott. Azóta már volt néhány jazzelőadás, -koncert. Az első kétnapos sorozatra március 19-éig kell várni. Négy-négy programon vehetnek részt azok, akik a szombati és vasárnapi napot is a Városliget új épületében töltenék.

Harcsa Veronika mesél arról, mire számíthat, aki március 19-én és 20-án az MZH-ba látogat.

  • MagyarJazz: Gratulálok először is a közönségszavazás eredményéhez! Szereted, ha a koncertjeiden kapsz közvetlen visszajelzést is egy-egy kedvelődtől?
  • Harcsa Veronika: Természetesen nagyon jólesik, ahogy az is, amikor az utcán szólít meg valaki. Nagyon szerencsés a szakmánk ebből a szempontból, hiszen a direkt visszajelzés rögtön értelmet ad a befektetett energiánknak.

 

  • MagyarJazz: A Magyar Zene Háza mikor kért fel, hogy szervezd meg a kétnapos programot? Akkor már tudtad, hogy az első kurátori hétvége a tied lesz? Mi volt az elvárás a Zene Háza részéről?
  • Harcsa Veronika: Legalább fél éve beszéltünk erről először, vagy talán még régebben. Tudtam, hogy az elsők közt lesz a hétvégém, de azt nem, hogy ez lesz a legelső. Rögtön úgy álltam hozzá, hogy legyenek interaktív, bevonó programok is, és ez nagyon szerencsésen találkozott a ház elképzeléseivel. Így alakult, hogy workshopot tartok mindkét délután, és a Tünet Együttes táncosaival együtt improvizálnak majd a fellépő zenészek a koncertek szünetében, az aulában, a nézők között.

 

  • MagyarJazz: Volt szerencsém már hallgatni a nagyteremben jazz-zenét (is), és az építészek jó munkát végeztek, az üvegfelületek valóban nem zavarják az élményt. Milyen termekben lesznek az előadások?
  • Harcsa Veronika: A sok üveg ijesztőnek tűnik akusztikai szempontból, de döbbenetesen jól megoldották a felületek eltolását, így nem tud oda-vissza pattogni a hang. A koncertek a nagyteremben lesznek, a workshop a kicsiben, a táncos performansz pedig az előtérben. Belakjuk az épületet.

 

  • MagyarJazz: Úgy tűnik inkább a fiatalokra tetted a hangsúlyt. Többen is felléptek tavaly nyáron a Művészetek Völgyében, amiről a MagyarJazz is tudósított. Hogyan állítottad össze a műsort?
  • Harcsa Veronika: Valóban, ez a hétvége a fiataloké, Nagy Emma, Varga Dániel és Oláh Krisztián mind új lemezüket mutatják majd be. A vasárnapi zárókoncertet pedig én adom, magyar versek feldolgozásainak szentelve. Először Gyémánt Bálinttal játszunk majd versdalokat a tíz éves Lámpafény lemezről, majd elsőként mutatjuk be a közönségnek a Tandori Dezső és Sziveri János verseit megzenésítő, most megjelenő kislemezeink anyagát Keszég László, Márkos Albert, Benkő Róbert és Pándi Balázs alkotótársaimmal.

 

  • MagyarJazz: Kértél bármit a fellépőktől a műsorukkal kapcsolatban?
  • Harcsa Veronika: Nem, mindenki szabad kezet kapott. A véletlen alakította úgy, hogy mind a négy koncert lemezbemutató is lesz.

 

  • MagyarJazz: Workshoppal indítod a hétvégédet. Kiknek ajánlod, és mire számíthatnak azok, akik regisztrálnak a programra? Vasárnap is workshoppal kezdődnek a délutáni programok. Mire számíthatnak azok, akik erre a napra tudnak eljönni? Ajánlod, hogy minkét napon részt vegyenek az érdeklődök, más tematikával készülsz a két napon?
  • Harcsa Veronika: Hasonló lesz a két workshop, bártan lehet egyikre, másikra, vagy mindkettőre is jönni. Aki a Művészetek Völgyében már járt workshopomon, az tudja, mire számíthat. Semmilyen zenei előképzettség nem szükséges, bárki csatlakozhat. Meggyőződésem, hogy egyszerű gyakorlatokon keresztül mindenki megtapasztalhatja a zene felemelő, közösségformáló, felszabadító erejét, és az improvizáció egyszerű formáit. Egy ilyen aktív élmény után a koncertet is más füllel hallgatja majd a néző. Ezek elvárásmentes gyakorlatok, így nem lehet elrontani sem őket, az élmény keresése a lényeg.

 

  • MagyarJazz: Gyémánt Bálinttal és további zenésztársaiddal zárod a hétvégédet. Miért lesz ez az est különleges?
  • Harcsa Veronika: A koncert második felében mutatjuk be Tandori Dezső és Sziveri János megzenésített verseit. A projekt résztvevőivel korábban készítettünk egy lemezt Kassák Lajos verseinek szentelve, a mostani bemutató ennek az alkotói vágynak a folytatása. Ezt az anyagot egyértelműen a szöveg vezeti, nem véletlen, hogy a színpadon van Keszég László színművész is. A megzenésítések nagyon szabadok, a versek játékos, vagy éppen drámai képei által ihletett zenei elemeket tartalmaznak. Az előadást vetítés kíséri majd.

 

  • MagyarJazz: A Kurátori hétvégéden egy kakukktojás esemény is szerepel. Az irodalmon kívül, egy újabb művészeti ágat is bevonsz a kétnapos rendezvénybe – bár csak röviden. Ezúttal mire fog reagálni a társulat?
  • Harcsa Veronika: Mindkét napon, a két koncert között a Tünet Együttes kortárs táncosaihoz csatlakozik majd a fellépő zenekarokból egy-egy zenész, és az előcsarnokban, a nézők között fognak közösen improvizálni. A Tünet Együttessel a pandémia alatt dolgoztam együtt az Afterparty című előadásukon, tavaly pedig Szabó Rékával is volt egy közös imprónk. Nagyon szeretem a kortárs táncot, és a jazzel való kapcsolata számomra egyértelmű.

 

  • MagyarJazz: Hol lépsz fel az MHZ után a közeljövőben? Kialakult már a nyári Művészetek Völgye műsor?
  • Harcsa Veronika: A következő különlegesség, amire készülök, egy Gadó Gáborral közös lemez. A próbákat már elkezdtük, a lemezfelvétel a BMC-ben lesz, az első koncert az Opusban hallható április 22-én. Gadó Gábor kompozíciói óriási kihívás elé állítanak, és szövegíróként is szerepelek a klasszikus és jazz-zenészekből álló projektben.
    A Művészetek Völgyében az udvarom idei műsora már összeállt, mint mindig, most is nagyon színes és izgalmas lesz, várok mindenkit nagy szeretettel!

 

További információ:
Első nap: https://magyarzenehaza.com/esemeny/harcsa-veronika-workshop-1
második nap: https://magyarzenehaza.com/esemeny/harcsa-veronika-workshop-2

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005