fbpx

Jazz minden mennyiségben és stílusban a Művészetek Völgyében

2024. máj. 10.

Idén már 33. alkalommal kerül sor a Balaton-felvidék legnagyobb kulturális fesztiváljára, a Művészetek Völgyére, ahol ennyi jazz-zene még sosem szólt, arról nem is beszélve, hogy tavaly óta már nem csak a kortárs jazz, de a mainstream és egyéb fúziós irányzatok is megjelennek. Idén 2972 programmal készülnek Kapolcson, ebből közel 70 jazz eseménnyel. De jó lenne, ha ennek csak egy kis része valósulna meg egy héttel később a közeli jazzpikniken, aminek a neve idén már egyáltalán nem azt tükrözi, amire elsőre gondolunk.

Művészetek Völgye 2024

Tavaly óta nagy ugrás következett be, mikor a Magyar Jazz Szövetség is kapott egy udvart a Völgyben. Ezt az új titkárnak, Ambrus Lehelnek köszönhetjük, aki az ötletgazda volt. Azóta már tudjuk, hogy mennyi fiatalt vonz a jazzudvar, így idén a szeptemberben választott elnökség úgy készült, hogy az egész fesztivál idejére kiterjesztik a jazz eseményeket, hogy sok-sok jazzkoncertnek adjon helyet az MJSZ Udvar. A finanszírozást teljes mértékben az MJSZ állja, amit Gayer Ferenc elnöknek köszönhetnek a zenészek. Emellett viszont marad a Harcsa Veronika Udvar is, ahol ebben az évben a MOME-val összefogva előadások fogják színesíteni a koncertek közti szünetet, így jazzkoncertekből jóval kevesebb lesz.

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter nyitotta meg a tegnapi sajtótájékoztatót, és örömét fejezte ki abban a tekintetben, hogy amely térségnek az országgyűlési képviselője, ott az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja kap helyet már évek óta. A tájékoztatót a Völgy fesztiváligazgatója, Oszkó-Jakab Natália vezette, aki a közösségi élményre (képzőművészet, zene, irodalom, tánc, színház területén egyaránt) hívta fel a figyelmet, majd később elmondta, hogy próbálják minél kisebbre szűkíteni az állami támogatást, hogy saját erőből is tudjanak működni, amihez jó lenne még céges szponzoráció, ez tűnik a legnehezebbnek, amit mint fesztiválszervező meg tudok erősíteni, a hazai cégek nem érzik fontosnak, hogy kulturális eseményeket támogassanak, ami külföldön már hozzátartozik egy cég életéhez, működéséhez.

Művészetek Völgye 2024

A sajtótájékoztatón ismertették az új belépőket, a múzeumokat és a Romani Designt, melyek képviselői röviden tájékoztatták a jelenlévőket a várható kiállításokról.

A helyszínen, a faluk között közlekedő Csigabuszok járata bővül, és Budapest - Kapolcs között is fognak rendszeresen járni buszok a könnyebb lejutás érdekében. A kulináris élvezetekre is felhívták a figyelmet.  (Remélhetőleg az ételallergiásokra (egyben vegánokra) jobban fognak figyelni, mint a sajttájon ;-))

Művészetek Völgye 2024

A helyszín a Magyar Jazz Szövetség esetében maradt a főúttól 50 méterre lévő helyen, ami a Folk Udvarral szemben található és a rossz hírű intézményvezetőről elnevezett PEMA Udvar felé vezető úton van.
A Harcsa Veronika Udvar idén is költözik. Kapolcs végéből a sokkal messzebb lévő Taliándörögd falu végébe. A két udvar így már gyalog nehezebben befutható, a busz pedig csak 20 percenként jár.  

Művészetek Völgye 2024

Idén a Jazz Szövetség elnökségi tagjai közül többen, egész pontosan !hárman! - a profi zenészek közül - nem fognak koncerten játszani saját, illetve más zenekarokban: Gayer Ferenc elnök, Hász Eszter és Csapó Krisztián elnökségi tagok!
Nagy János elnökségi tag állította össze a programot, amiről röviden kérdeztem (a részletes program felsorolása ezután következik):

Ahogy a Jazz.u is beszámolt róla, a Jazz Szövetségnek sikerült megnyernie a fiatalokat közönségnek a kapolcsi kitelepülésnek köszönhetően tavaly júliusban. Idén már lázasan készülnek az elnökségi tagok, leginkább Nagy János, hogy ismét sikeres legyen ez a vállalkozás, miután az NKA-tól nagy támogatás érkezett.

  • Irk Réka / Jazz.hu: Mi változott tavaly óta? Gondolok itt a helyszínre, a koncertekhez kapcsolódó eseményekre. Készültök új dolgokkal?
  • Nagy János: Tavaly óta jelentős változások vannak, pontosabban úgy fogalmaznék, a jól elindított folyamatot, sikerült tovább bővítenünk. Ambrus Lehel sokat segített abban, hogy a korábbi Muflon Udvarban létrehozhassuk a Magyar Jazz Szövetség Udvarát. A tavalyitól eltérően, már az elején megfogalmazódott a vezetőségben, idén mind a 10 napon keresztül a jazz műfaja lesz az uralkodó, nem hagyjuk kétségek közt vergődni az oda betévedő látogatókat. Ebben aztán nagy segítséget kaptunk a minisztériumtól, így sikerült egy igen gazdag, stilárisan igen sokféle programot létrehozni. Naponta három koncert lesz, felvonultatva a hazai mezőny jelentős képviselőit. A jazz szövetség ilyen irányú munkáit érdemes éves szinten nézni, aki itt nem játszik, ők játszanak más rendezvényen. Megszüntettük azt a kitételt, hogy legalább egy ember a zenekarból legyen tagja a szövetségnek. Képviselünk mindenkit, aki a műfajhoz kötődik, reméljük ez feltűnik és csatlakozásra bír többeket, nem a koncertek reményében, hanem, mert lehet látni, egy jó ügyet igyekszünk szolgálni.
    Idén is lesznek ismeretterjesztő előadások is. Ami új, lehetőséget kapnak különböző alapfokú zeneiskolák jazztanszakai a bemutatkozásra, a diákok felléphetnek és bemutathatják tudásukat, az iskolát, tanáraikat. 2023 decemberében volt az V. Országos Jazz-zenei verseny, melynek győztesei egy gálakoncert keretén mutatkozhatnak be.
    Lesz gyerekeknek szóló jazz műsor is szombaton, kora délután.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Biztos volt koncepciód a zenekarok válogatásánál. Elárulod, mi volt az összeállítás alapja?
  • Nagy János: Igen nehéz válogatni a jobbnál jobb zenekarok közül. Természetesen a vezetőség tagjainak voltak ajánlásai, a Völgytől is érkeztek megkeresések. A koncepció a sokszínűség volt, minden stílus képviseltesse magát, lehetőleg minden korosztály. Tíz nap, harminc zenekar, ez így is csak egy szűk szelet, de a többi rendezvényünkkel együtt teljesebb a kép. Mindazonáltal hangsúlyoznám, a jazz szövetség, nem koncert szervező ügynökség. Célunk a műfaj széles körben való megismertetése, a jazz műfajának és annak képviselőinek a láthatósága, a jazz szakmai rangjának emelése.
    Ezért is volt fontos idén, hogy az udvarban más stílusú, műfajú zene ne szóljon.

 Művészetek Völgye 2024

  • Irk Réka / Jazz.hu: Tavaly pár nap csúszással indultak a jazzkoncertek az udvarban. Idén mikor kezdődik a fesztivál és hányadik naptól lesz jelen az MJSZ a jazzkoncertekkel?
  • Nagy János: Július 19-28-ig. Mindvégig jazzkoncertek lesznek, ahogy azt említettem.

Művészetek Völgye 2024

  • Irk Réka / Jazz.hu: Mit szeretnél elérni az MJSZ Udvarban? Mikor lennél elégedett?
  • Nagy János: Szeretném, ha a látogatók jól éreznék magukat, azok is, akik kifejezetten ide jöttek és a betévedő emberek is, ők maradjanak, miután oda jöttek. Az sem utolsó, ha a zenészek jó hangulatban tudnak muzsikálni. Mikor lennék elégedett? Ha a közönség és a zenészek is elégedetten távoznának.

 

A két udvaron kívül még lesznek jazzkoncertek egyéb helyeken is időnként, amiket próbáltam összegyűjteni alább:

 

Július 19. (péntek)

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  16:00
A fusion jazz kialakulása – Halper László előadása

 

Harcsa Veronika Udvar  •  18:30
A Snétberger Központ fiatal tehetségeinek koncertje

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  19:00
Oláh Krisztián Quartet

 

Harcsa Veronika Udvar  •  21:00
Anna Anderluh (AT)

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  22:00
Soso Quartet

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  23:59
Halper Quintet

 

 

Július 20.

Harcsa Veronika Udvar  •  15:00
Mozes & Kaltenecker

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  16:00
Hogyan hallgassunk jazzt? - Kollmann Gábor előadása

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  18:00
Premecz Mátyás Organ Trió

 

Harcsa Veronika Udvar  •  18:30
D.A.S. Trio

 

Világzene Udvar- Kocsor ház  •  18:30
Borbély-Dresch Quartet & Balkán Jazz Project

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  20:00
Urbán Orsi Group

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  22:00
Jazz Consort

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  23:59
Abel Marton Nagy’s Cosmos Band

 

 

Július 21.

Harcsa Veronika Udvar  •  15:00
Palásti Máté

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  16:00
Játékos jazztörténet - Csapó Krisztián előadása

 

Egyetemi Udvara  •  19:00
Tilia

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  20:00
Bolba Éva Trio

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  22:00
Proli Jazz Quartet

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  23:59
Antal Tibor Quartet

 

 

Július 22.

Harcsa Veronika Udvar  •  15:00
Kovász

 

Harcsa Veronika Udvar  •  17:30
Trio Johnology

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  18:00
Karosi Júlia Quartet

 

Egyetemi Udvara  •  19:00
Grace&Gravy

 

Völgykomolyzene Udvar  •  19:00
Binder Károly szóló

 

Harcsa Veronika Udvar  •  19:30
Geröly Space Sextet

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  20:00
Rafael Márió Trió

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  22:00
Szőke Niki Quartet

 

 

Július 23.

Harcsa Veronika Udvar  •  15:00
Bacsó Kristóf Triad

 

Harcsa Veronika Udvar  •  17:30
Plútó, Oláh Kálmán és Balázs Elemér Barokk TRIO

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  18:00
Tálas Áron Trió

 

Világzene Udvar- Kocsor ház  •  18:30
Tóth Viktor - Skylark Metropolitan

 

Harcsa Veronika Udvar  •  19:30
Daveform Quintet

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  22:00
The Twins

 

 

Július 24.

Harcsa Veronika Udvar  •  15:00
Modern Art Orchestra: Dob és Tánc - Weöres Sándor-est

 

Harcsa Veronika Udvar  •  17:30
Santa Diver

 

Egyetemi Udvara  •  19:00
Csány András quartet

 

Harcsa Veronika Udvar  •  19:30
Dés András Quartet: The Unimportant Things (HU/AT)

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  20:00
Berdisz Művek

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  22:00
Mike Gotthard feat. Szebényi Dániel, Usztics Dániel, Borlai Gergő

 

 

Július 25.

Harcsa Veronika Udvar  •  15:00
MAO plays the ROOTS feat. Borbély Mihály

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  16:00
Drap Trió és Kinczel Dániel

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  18:00
Ágoston QRtet

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  20:00
Vörös Niki New Projekt

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  22:00
Szalóky Classic Jazz Quartet

 

 

Július 26. (péntek)

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  16:00
Generatív AI használata zenei és zenészi kontextusban - Kováts Gergő előadása

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  18:00
Bágyi Balázs New Quartet 

 

Harcsa Veronika Udvar  •  18:30
Nagy Emma Quintet

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  22:00
Koncz Kriszta Quintet

 

Harcsa Veronika Udvar  •  23:30
Barabás Lőrinc szóló

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  23:59
Szakcsi Jr. Renaissance

 

 

Július 27.

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  14:00
Kokopelli Jazz Matiné

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  16:00
A Hangfestés és a Kígyó – Párniczky András előadása

 

PEMA Udvara  •  16:00
Orbay Lilla Quintet

 

Harcsa Veronika Udvar  •  17:30
Piotr Budniak Essential Group (PL/CZ)

 

Harcsa Veronika Udvar  •  18:30
Gyémánt Bálint Trió

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  20:00
Kézdy Luca

 

Harcsa Veronika Udvar  •  21:00
Makrohang

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  22:00
Baló Sámuel Trió

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  23:59
Borlai Gergő feat. Hárs Viktor, Nagy János Yancha, Molnár Sándor

 

 

Július 28.

Harcsa Veronika Udvar  •  15:00
Koncz Kriszta Group

 

Harcsa Veronika Udvar  •  17:30
Symbiosis 5

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  18:00
Jazz-zenei verseny győztesek

 

Egyetemi Udvara  •  19:00
Zsombori Bíborka Quartet

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  20:00
Zolbert

 

Magyar Jazz Szövetség Udvara  •  22:00
Bolyki Tamás Quartet

 

Már csak annak szurkoljunk, hogy minél kevesebb csapadék essen!

 

 

 Fotó: Irk Réka

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005