fbpx

„Amit a lélek érez, azt a zene szavak nélkül tárja elénk.” – Interjú Pozsár Eszterrel

2022. október 19.

Pozsár Eszterrel májusban készült legutóbb interjú, mégpedig a fuvola szvitje kapcsán. Most pedig duó lemezt jelentet meg a Free Style Orchestra vezetőjével, Nagy Jánossal.

A lemez bemutató koncertje hétfőn lesz a Budapest Jazz Clubban. Esztert a koncerttel és a lemezzel kapcsolatban is kérdeztem.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Ez az év a nagyszabású megvalósítások éve, ha jól látom. A pandémia alatt született ennyi anyag vagy már azelőtt a fiókban szunnyadtak a megírt kották?
  • Pozsár Eszter: A „megvalósítások éve” nagyon találó kifejezés. Erre a duó produkcióra valójában 20 éve készülünk. Annak idején a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakán találkoztunk Nagy Jánossal, ahol hamar kiderült, hogy nagyon sok mindenről egyformán gondolkodunk, és hogy az együtt játékban működik az a bizonyos „kémia”, ami miatt - jó esetben - a zenészek közös muzsikálásra adják a fejüket. El is kezdtünk dolgozni egy repertoáron, aztán a sors közbeszólt. Kiderült, hogy a kislányom érkezőben van, és én akkor nem tudtam annyi energiát fordítani erre a produkcióra, amennyi szükséges lett volna, és kértem, hogy odázzuk el a megjelenést. Más formációkban folyamatosan játszottunk együtt, és mindig „benne volt a levegőben, hogy „na most akkor mindjárt nekiállunk”, és közben észrevétlenül eltelt az a 20 év. Az anyaggal kapcsolatban választottunk egymás dalai közül olyanokat, amiket szívesen játszunk, új köntösbe öltöztettük őket, elővettük az egykor tervbe vett dolgok egy részét, írtunk közös dalt, és a közben felnőtt és kiváló muzsikussá vált Nagy Ábel Márton egyik szerzeménye is rákerült a lemezre.

 

  • IR / Jazz.hu: Egyelőre nem hallottunk még a lemezről számokat, így csak rád tudok hagyatkozni: mire készülhet a hallgató?
  • Pozsár Eszter: Mindketten a „skatulyamentességre” tettük le a voksunkat már nagyon régen. A három fő csapásirány, ami meghatározza a zenénket a jazz, a kortárs klasszikus- és népzene. Emellett sok más műfajban vendégszerepeltünk a pályánk során, ami tudatosan és tudat alatt is meghatároz bennünket. Mindezekből készítettünk egy sokszínű zenei szőttest.

  • IR / Jazz.hu: Miért éppen duó formációra írtátok meg a lemez anyagát?
  • Pozsár Eszter: A duóban való játék szerintem az egyik legnehezebb dolog a formációk közül. Nagy feladat és hatalmas kihívás lekötni a hallgatót és megtölteni valós tartalommal egy koncertet két hangszerrel. Ugyanakkor egy nagyon intim közeg, ahol minden rezdülés transzparens és ettől végtelenül sok benne a lehetőség. Mindemellett több, számomra meghatározó album is duó formációban született, mindig is nagy volt a kísértés, hogy én is kipróbáljam.

 

  • IR/ Jazz.hu: A lemezen az összes számban duóban játszotok? Milyen hangszereken?
  • Pozsár Eszter: Igen, végig ketten játszunk a lemezen, nincs vendég. Jancsa maradt a zongoránál, én pedig a sokszínűség jegyében szinte minden hangszeremet megszólaltattam: szopránszaxofon, fuvola, altfuvola, bansuri, piccolo.

 

  • IR / Jazz.hu: A bemutató koncerteteken teljes egészében előadjátok a lemezt? Lesznek improvizációk vagy eljátsszátok a lemezt elejétől a végéig?
  • Pozsár Eszter: A lemezanyagot mindenféleképpen eljátsszuk, de van sok más dal is a repertoárunkon, lehet, hogy csak a színpadon derül majd ki éppen melyiket vesszük elő. Improvizáció nélkül biztos nem lesz koncert, minden dalban lesznek improvizatív részek.

 

  • IR / Jazz.hu: Ki adja ki a lemezt és miért pont „Lélekzet” az album címe?
  • Pozsár Eszter: Az album a Mi Zenénk Alapítvány gondozásában jelenik meg és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. A cím számunkra többrétű jelentéssel bír. Mostanra jutottunk lélegzet- és „lélekzetvételnyi” időhöz, hogy összegezzük azt a stílust és formát, ami számunkra a duóban való muzsikálást jelenti. Egyrészt a lemezanyag olyan időben - a pandémia alatt - készült, amikor a világ lélegzetért kiáltott szó szerint és átvitt értemben is, másrészt - Kodály szavaival élve – egyben egyfajta válasz is: „A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő”. Amit a lélek érez, azt a zene szavak nélkül tárja elénk. Erre vállalkoztunk. Amit nyújtani szeretnénk, az mélyről fakadó lélekhangok, változatos témák és hangszerelések köntösében, intim zenei szférában, számos stílust megidézve, hatalmas hangulati skálát bejárva. Egy sajátos „lélekutazásra” invitáljuk a hallgatót.


korábbi koncert duóban

  • IR / Jazz.hu: Még egyszer, hova és mikor várjátok a közönséget? Lesznek még további koncertek is?
  • Pozsár Eszter: Október 24-én a Budapest Jazz Clubban este 8 órakor kezdődik a koncert. Szervezés alatt áll az anyag országos turnéja.

 

Fotó: Pozsár Eszter

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005