De a „különlegesen érdekes” kitétel ez esetben nem valami szokásos „szóvirág”, ugyanis hogy a hihetetlenül sokoldalú énekesnő egyszer egy ennyire puritán duólemezzel jelentkezik, azt eddigi munkásságának ismeretében a legmerészebb álmainkban sem gondoltuk. Saját – igazán változatos – lemezein kívül még olyan projektekben is feltűnt, mint Charlie Haden „Sophisticated Ladies” c. lemeze, ahol mindjárt az első szám volt az övé, vagy a Parker tribute lemezen („The Passion of Charlie Parker”), nem is beszélve az olyan extrém „húzásokról”, mint amikor enyhén botrányos lemezborítókkal jelentkezett, először mint démoni sellő hevert a tengerparton, majd szimplán meztelenül állt a címlapon. De, ahogy mondani szokás „nem ezért szeretjük”. Róla annyit mindenképpen tudni kell, hogy nem a nagy jazzdívák (Ella, Sarah Vaughan, Anita O’Day stb.) stílusában énekel, vele kapcsolatban sokkal inkább Patricia Barber, Madeleine Peyroux vagy éppen Joni Mitchell előadásmódja „ugrik be”. Sajátos stílusának kialakításában nagy hatással voltak rá még Nina Simone, Aretha Franklin, Ray Charles és Duke Ellington, meg az amerikai song olyan óriása, mint Tom Waits.

Őt aztán valóban a zene hozta vissza az életbe, mert rendkívül súlyos baleset következtében másfél évig mozdulatlanul volt a kórházi ágyhoz kötve. Diktafonra énekelt, majd gitáron kísérte önmagát és úrrá lett azokon a súlyos következményeken is, amelyek sérüléseiből adódtak (memóriazavarok, szuperérzékenység fényre és hangra stb.). De az Élet győzedelmeskedett: Larry Klein, Norah Jones férje és producere indította el a fényes pályán. A jellegzetes Gardot-sound rengeteg zenei hatást olvasztott egybe, ezt tapasztalhattuk lemezeit hallgatva és „élőben” is, amikor négy éve a Müpa színpadán élvezhettük előadását. Röviden: természetes visszafogottság jellemzi, ami – érthető okokból – ezen a lemezen maximálisan érvényesül. Érdemes többször meghallgatni, mert egyre több szépség bontakozik ki.

Ezúttal tehát egy rendkívüli projektről számolhatunk be a francia címmel kiadott lemezzel kapcsolatban.  Először is egy duó formáció: Melody és a brazil Philippe Powell zongorista alkotása. Aztán az öt angol nyelvű szám mellett három francia is akad, ami nem gond a több nyelven kiválóan beszélő amerikai dívának. Egy szólózongora szám természetesen Philippe saját szerzeménye. De tudni kell, hogy ez az album olyannyira Melody sajátja, hogy a tíz számból hétnek vagy zeneszerzője vagy szövegírója vagy pedig mindkettő ő maga. 

A két legismertebb dal – érthető okokból – nem Melody Gardot szerzemény, hiszen ezek alighanem éppen ezen album számára születtek. Az első Francis Lai melódiája (Pierre Barouh szövegével), Claude Lelouch világsikerű filmjének az „Egy férfi és egy nő”-nek betétdala volt, még 1966-ban. Lai a filmzenéért Oscar- és Golden Globe-díjat kapott. A dal címe: „Plus fort que nous”. A másik pedig a zongorista apjának, a világhírű brazil gitárművész és dalszerzőnek, Baden Powellnek (1932-2018) a szerzeménye, a „Samba em Prelúdio”. Ennek portugál szövegét a híres brazil költő Vinícius de Moraes írta, a francia változat pedig ugyancsak Pierre Barouh munkája. Ebben a két számban a zongorista is „dalra fakad”, bár a Lai szerzeményben csak éppen hogy, míg a papa kompozíciójában annál inkább. Utóbbiban a portugál szöveget Powell, a franciát pedig Melody énekli. (Számomra ez a lemez csúcsa, talán amiatt is, mert ezt a fülbemászó brazil dalt már réges-régen ismertem.)

A lemezen szereplő zongoraművész már Melody két éve kiadott „Sunset in the Blue” c. lemezén is közreműködött. Ő tehát Baden Powell fia, de honnan is ered ez az angolszász név. Hát onnan, hogy a nagyapa rajongója volt a cserkészmozgalomnak, amit Robert Baden-Powell alapított Angliában az 1900-as évek legelején. Ezért kapta a gitárművész ezt a nevet, a komplett neve pedig Roberto Baden Powell de Aquino volt. Ebből emelte ki a nagyon hatásos (és a nyugati világban ismerősen csengő) Baden Powell nevet, ami aztán hivatalos nevévé vált. Nos, innen ered az unoka, Philippe Powell neve is. (Nemigen hátrányos egy zongorista számára, gondoljunk csak Bud Powellre!)

Ami pedig a fizikai megjelenítést, a dizájn illeti, hát az is kiemelkedő. Keménytáblás könyvecske, belül minden dal szövegével (nem győzöm hangsúlyozni, hogy a vokális zene esetében a szöveg nem egy felesleges elhanyagolható tartozék), érdekes fekete-fehér fotókkal. Ez a „régi világot” idéző kivitelezés jól mutatja, hogy nem kell mindent elvetni, amit a „zeneipar” egy évszázad alatt kialakított!

Zárásképpen talán megengedhetjük magunknak, hogy felhívjuk az olvasók figyelmét arra, hogy október végén ismét a Müpa vendége lesz a művésznő, aki már 2018 nyarán adott koncertjén is elbűvölte a hazai közönséget.

Decca, 2022

1. This Foolish Heart Could Love You (sz.: Melody Gardot z.: Philippe Powell)
2. What of Your Eyes (sz. és z.: Melody Gardot)
3. Plus fort que nous (z.: Francis Lai sz.: Pierre Barouh)
4. Á la tour Eiffel (sz.: Melody Gardot, Philippe Powell és Jacques Bundert z.: Melody Gardot és Philippe Powell)
5. Flurs du dimanche (sz.: Melody Gardot, Philippe Powell és Jacques Bundert z.: Melody Gardot és Philippe Powell)
6. Samba em Prelúdio (z.: Baden Powell, sz.: Vinicius de Moraes (port.) Pierre Barouh (fr.)
7. Perhaps You’ll Wonder Why (sz.: Melody Gardot z.: Philippe Powell)
8. Recitativo (z.: Philippe Powell) zongoraszóló
9. Ode to Every Man (sz.: Melody Gardot z.: Philippe Powell)
10. Darling Fare Thee Wall (sz. és z.: Melody Gardot)

Rövidítések:  sz.: szövegíró   z.: zeneszerző

Közreműködők:

Melody Gardot   - ének, versmondás (9)
Philippe Powell  - zongoraszóló (8), ének  (3, 6)