Az alábbi személyek adták le voksukat:

Bércesi Barbara jazzkritikus

Blazsejovszky Zoltán a Jazznoise munkatársa

Deseő Csaba zeneművész, jazzhegedűs

Dudás Lajos zeneművész, jazzklarinétos (Németország)

Falus Tamás újságíró

Fritz József zeneművész, jazzklarinétos

Gellért András rádiós újságíró

Hollós Mihály újságíró

László Attila zeneművész, jazzgitáros

Makovínyi Pál geológus, jazzkoncert-szervező (Szlovákia)

Mandel Róbert zeneművész, tekerőlantos, organológus (Ausztria)

Márton Attila jazzkritikus

Máté J. György jazzkritikus, a Jazznoise munkatársa

Novotny Tibor zeneművész, a MÁV Szimfonikus Zenekar ütős szólamvezetője

Nyerges Ábel jazztrombitás, az Odensei Zeneakadémia (Syddansk Musikkonrevatorium) végzős növendéke (Dánia)

Párniczky András zeneművész, jazzgitáros

Retkes Attila zenetörténész, a Gramofon főszerkesztője

Sáska Zsolt a Jazznoise munkatársa

Sinkovics Ferenc újságíró

Turi Gábor jazzkritikus

Vas Bence zeneművész, jazzorgonista (Lengyelország)

Zipernovszky Kornél jazzkritikus

A Jazznoise minden érvényes szavazatot elfogadott. Tiszteletben tartotta a voksolók ízlését, ezért néhány olyan előadó (John Mayall, Frank Zappa) lemezét is befogadta, akiknek művei különben nem a jazzkategóriába sorolandók.

         A többszörös voksolást a lemez adatait követő *-ok (csillagok száma) jelzi.

         A táblázatból világosan kiolvasható, hogy a szavazók körében a 70-es évek legnépszerűbb jazzlemeze a Weather Report együttes Heavy Weather albuma lett. A voksolók közel fele gondolta úgy, hogy ez az album az évtized egyik legjobb jazzkiadványa. (Különös, hogy az együttes korai korszakából származó lemezek korántsem ennyire népszerűek.) Hat szavazattal Herbie Hancock Head Hunterse lett a második helyezett, míg a harmadik helyre öt szavazattal a Mahavishnu Orchestra The Inner Mounting Flame albuma került. Bizonyos értelemben azonban Chick Corea tekinthető a szavazás egyik nyertesének. Lemezei ugyan nem lettek „dobogósak”, viszont kilenc különböző albumára érkeztek szavazatok. A vártnál kevesebb jelölést szerzett viszont Keith Jarrett. Szembeszökő, hogy a My Song valamivel népszerűbb a The Köln Concertnél, s hogy a világhírű szólólemez csupán két szavazó listáján szerepel. Ugyancsak a My Songgal függ össze Jan Garbarek, az évtized során roppant népszerűvé vált tenorszaxofonos gyönge szereplése a tabellán. Úgy tűnik, a norvég muzsikus saját albumai kevésbé állták ki az idők próbáját, mint Jarrett európai kvartettjéié, ahol, mint ismeretes, szintén meghatározó hang volt a Garbareké.

         A szavazás a kiadók szempontjából is több érdekes következtetést enged levonni. A „nagy vesztesek” a régi patinás jazzkiadók, a Verve és a Blue Note – alig szerepelnek a listán. Ha a szavazás az 50-es vagy 60-as évek legkedvesebb lemezeiről szólt volna, alighanem egészen más lenne az eredmény a kiadók versenyében. A várakozásokkal ellentétben nem az ECM, hanem a Columbia szerepelt a legjobban 28 lemezzel, míg a müncheni kiadó csupán 22 szavazatot szerzett. Jó eredménynek tekinthető az Atlantic 13 szavazata, s külön kiemelendő a vártál sokkal meghatározóbb CTI – kilenc albummal.

         Összefoglalóan: szavazók zömének nagy zenei élménye ebben az időszakban (vagy: ebből az időszakból) a fusion jazz. Ugyanakkor a táblázat jól mutatja azt is, hogy az „ECM-hangzás” különböző képviselői (Gary Burton, John Abercrombie, Pat Metheny stb.) is fontos ízlésformáló tényezőkké váltak. Mellettük természetesen a hagyományosabb jazzirányzatok (hard bop, West Coast) reprezentánsai ugyancsak elég nagy számban képviseltetik magukat a szavazóknál. Paul Desmond, Bill Evans, Oscar Peterson és Stan Getz nevét kell kiemelnünk. Az avantgarde és a free jazz a vártnál kicsit alulreprezentáltabb, olyan fontos képviselőire, mint Ornette Coleman, Cecil Taylor vagy Roscoe Mitchell senki se voksolt. A szabad improvizációs lemezek közül kimagaslik népszerűségével Szabados György Az esküvője, mely egyben az évtized legkedveltebb magyar jazzalbuma lett a szavazók között.

Táblázat