fbpx

Bartók Konzi - félévi vizsgakoncertek – 2. nap

2020. január 07.

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium félévi vizsgakoncertjeinek második, egyben utolsó napján is hallhattunk izgalmas produkciókat. Köszönet a Budapest Jazz Clubnak és a hangtechnikusnak, Novák Marcinak, hogy mindkét nap tökéletes hangot varázsolt a színpadra.

Aki tegnap később érkezett, az lemaradt az est legjobb fellépéséről, mert a Jazzvokál, vagyis Lakatos Ágnes tanárnő és tanítványai indították a vizsgát. Örömhír, hogy hétfőn már hallhattunk bőgőhangot. Tegnap is voltak érdekes összeállítások, például egy szaxofon-fuvola összetételű zenekar. Természetesen hétfőn is konferáltak fel ismerős neveket, mint például az est műsorvezetőjét, aki az Év Jazz-Zenésze verseny győztese volt 2019-ben, Sebestyén Patrikot. Ő is elvégezte már a főiskolát trombita szakon, de most jazz-éneket tanul a konziban. Kár, hogy az Érdi Jazz Fesztiválon nem hallhattuk az énekhangját. Rajta kívül még ismerősen csengett Bolyki Tamás neve, aki novemberben győzött a Jazz Combo versenyen a zenekarával (https://magyarjazz.hu/koncertbeszamolok/312-mindent-vitt-a-bolyki-tamas-quartet-a-jazz-combo-versenyen), és a vizsgán is hallhattunk tőle figyelemre méltó játékot, sőt a második énekes produkció, amiben részt vett, szerintem az est egyik legjobb előadása volt. Egy Blue Flamingos névre hallgató zenekar is bemutatta tudását a vizsgán, akik már koncerteznek Budapesten. Izabella Caussanel pedig nem véletlenül került be a februárban koncertet adó Jazz-Csillagvizsgáló sorozatba Lakatos Ágnes ajánlására, akkor újra meghallgathatjuk őt. Gratulálok a fiatalok tanárainak és a zenekari felkészítő tanárnak, Ávéd Jánosnak.

Jövő héten az egyetemistákkal folytatódnak a vizsgák. Szerdától péntekig rájuk is érdemes lesz figyelni.

Most pedig jöjjenek a fiatal zenészek, akik remélhetőleg maradnak a jazz pályán:

 

 

 

 

 

 

 
JAZZVOKÁL
Hász Eszter, Orbay Lilla, Claudia Raquel Castagno, Bangó Adrienne Anita, Majercsik Lili, Szűcs Liza, Parragi Rebeka, Izabella Caussanel, Zsombori Bíborka, Pecze Zsófia, Cséffán Dávid Ruben, Kacsenyák Gábor, Sebestyén Patrik

 

 

 

 
Kalmár Botond - zongora, Gerendás Ruben - basszusgitár, Ceryák István - dob

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Misty (Errol Garner), There Will Never Be Another You (Harry Warren, Mack Gordon)
Bangó Adrienne Anita - ének, Papp Márton - szaxofon, Kozma Levente Ruben - trombita, Mező Ernő Richárd - gitár, Berkes Marcell - zongora, Rajczy Ádám - basszusgitár, Csikós Áron - dob

 

 

 

 

 

 

 
My Funny Valentine (Richard Rodgers, Lorenz Hart), Armando’s Rhumba (Chick Corea)
Sebestyén Patrik - ének-trombita, Csikós Áron - dob, Bolyki Tamás - gitár, Suke Sándor - basszusgitár

 

 

 

 

 

 

 
There Will Never Be Another You (Harry Warren, Mack Gordon), The Girl From Ipanema (Antonio Carlos Jobim)
Dömök Réka - ének, Pongrácz Benedek – gitár, Bognár Benedek Ádám - dob, Lakatos László - zongora, Bugarcic Nikola - bőgő

 

SZÜNET

 

 

 
The Thrill Is Gone (George White)
Pecze Zsófi – ének-fuvola, Kuti Laura - basszusgitár, Gollob Ádám - gitár, Bognár Benedek - vibrafon, Kun Bálint - dob

 

 
What Is This Thing Called Love (Cole Porter)
Zsombori Bíborka - ének, Kuti Laura - basszusgitár, Gollob Ádám - gitár, Bognár Benedek - vibrafon, Kun Bálint - dob

 

 

 

 

 

 
Blue Monk (Thelonius Monk), Flow (Döme Ábel), Take Five (Paul Desmond)
Regián Réka Kata - fuvola, Papp Márton - szaxofon, Döme Ábel - gitár, Török Bettina - basszusgitár, Bognár Benedek - dob

 

 

 

 


Nature Boy (Eden Ahbez), Monk's Dream (Thelonius Monk)
Cséffán Dávid Ruben - ének, Négyessy Barnabás - gitár, Kökény Richárd - zongora, Kuti Laura - basszusgitár, Csikós Áron - dob

 

 

 

 
Have You Met Miss Jones (Richard Rodgers, Lorenz Hart)
Blue Flamingos: Papp Márton - szaxofon, Veréb Patrik - gitár, Török Bettina - basszusgitár, Stanfel Péter - dob

 

 

 

 

 

 
I Know You Know (Esperanza Spalding)
Parragi Rebeka - ének, Bolyki Tamás - gitár, Nikola Bugarcic - basszusgitár, Fábry Adonisz - dob

 

 


Smoke Gets In Your Eyes (Jerome Kern, Otto Harbach), I Got it Bad (Duke Ellington)
Izabella Caussanel - ének, Orbay Lilla - zongora, Förhétz Tamás - gitár, Nikola Bugarcic - nagybőgő, Csikós Áron - dob

 

 

Fotók: Irk Réka

Budapest Jazz Club, 2020. január 6.

 

 Kapcsolódó cikk: https://magyarjazz.hu/koncertbeszamolok/375-bartok-konzi-felevi-vizsgakoncertek-1-nap

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005