fbpx

5. GetCloser Jazz Fest - 2020. március 4-8.

2019. december 15.

Március elején kezdődik a GetCloser Jazz Fest, amit már ötödszörre rendeznek meg Budapesten. Az ötnapos 5. GetCloser JazzFest március 4-én startol. 

 

Március 4-én (szerda) kezdődő fesztivált a Lithium zenekar indítja el. A Lithiumot a szaxofonos és klarinétos Chris Speed, a gitáros Keisuke Matsuno, a bőgős Stefan Lievestro, valamint a dobos Peter Lenz alkotja. Zenéjük különféle műfajok kereszteződései között kalandozik, ötvözi a modern jazzt, a kortárs klasszikus zenét és megfűszerezi némi indie-rock hatással. A tizenkét hang, a Messiaen skála és a rock üteme fenséges és légköri kamarazenét teremt. 2020 tavaszán jelenik meg az új album, mely bemutatója alkalmából érkezik a zenekar Budapestre.

 

Március 5-től (csütörtök) már előzenekarok is fellépnek a fesztiválon, minden esetben a magyar jazz kiválóságai. A második nap előzenekara Harcsa Veronika énekes és Gyémánt Bálint gitáros lesz, majd Lukács Miklós cimbalomművész és vendégei, Gerald Cleaver és Reuben Rogers lépnek színpadra. Ők a „Cimbalom Unlimited” című lemezüket mutatják be. (Harland és Grenadier játszottak a lemezen)

 

Pénteken az új generációs jazz-zenészeké a pódium. Barabás Lőrinc trombitás quartetjével fogja beavatni és táncra perdíteni a nézőket groove-os, elektronikával átszőtt jazz-zenével. Utánuk Erik Truffaz svájci-francia jazztrombitás érkezik, akinek társai lesznek: Benoit Corboz – billentyűs hangszerek, Marcello Giuliani – basszusgitár, Arthur Hnatek – dob. Ők is fúziós jazzt játszanak, a Nu-jazz, Acid jazz képviselői.

 

Szombaton Mogyoró Kornél és Papesch Péter duójával indul az este. Az ütőhangszeres és basszusgitáros páros többféle stílusban is otthon van. Ahogy a latin, úgy az afrikai, indiai és elektronikus zenében is kényelmesen érzik magukat, sőt játékukra inkább a vad, lendületes, dinamikus jelzők illenek.

 

Utánuk egy nagy kedvenc érkezik, Richard Bona basszusgitáros, aki rendszeres vendége a magyar fesztiváloknak, és mindig teltházat vonz. Vele Alfredo Rodriguez & Pedrito Martinez fog játszani. Nem kétséges, hogy latin muzsikával készülnek, hisz egy kubai zongoristával és egy kiváló kubai perkással érkezik.

 

A fesztivál zárásaként, március 8-án vasárnap, hazánk egyik legkedveltebb jazz triója, a Sárik Péter trió fogja indítani az estét.
Majd az este és a fesztivál zárásaként Snétberger Ferenc gitárművész zenekarával, tehát Anders Jormin bőgőssel és Joey Baron dobossal lép színpadra. Ők a jazz mellett, klasszikus zenéből is merítenek, de a roma és flamenco hagyományok is jelen vannak zenéjükben.

 

 

Az 5. GetCloser fesztivál nagyon különleges műsort állított össze, minden jazz kedvelőnek ott a helye. Bármelyik koncert nagyszerű ajándék a jazz zene rajongóinak.

https://getcloserconcerts.com/koncert/getcloser-jazz-fest-2020/

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005