Borbély idén szeptemberben ünnepli hetvenedik születésnapját, így ez az év ennek jegyében telik, bár mosolyt fakasztva felhánytorgatta, hogy – De kérem! –  ő még csak 69 és fél éves. Aki a magyar jazzben csak kicsit is jártas, egyetérthet velem abban, hogy Borbély megérdemli az előre hozott ünneplést is, azt meg végképp, kerek évforduló nélkül is, hogy világhírű vendégművészt hívjon a kedvéért a Müpa. Az idén hatvan éves, tizenhat éves kora óta profi nagybőgős Larry Grenadier az amerikai élvonal felső sávjához tartozik, Gary Burton, Brad Mehldau, Paul Motian, Pat Metheny állandó együtteseinek és a Jack deJohnette-féle Hudsonnak volt egyebek között tagja. Pesten is szerepelt már, de amit most soundban produkált, az mindent felülmúlt. Ilyen éneklő, természetesen zengő, nem dörömbölő, inkább gordonkát idéző, mesésen szépséges, de minden szükséges basszusenergiát megmozgatni képes, lüktető ostinatókban is bővelkedő bőgőhangot rég hallottam, ha egyáltalán. Szólói bármelyik dallamhangszerrel felveszik a versenyt.

            Szabó Dániel zongorista és Borbély közös története messzire nyúlik vissza, Szabó egyik újabb formációjában is együtt vannak, leginkább pedig a szaxofonos alapkvartettjének volt egy évtizeden át Szabó a zongoristája. Szólói arról tanúskodtak, hogy éli és újra éli Borbély szerzeményeit, az újakat is, és nagyon magasra tud emelkedni bennük. Tyneres pillanatai voltak, mélyen alámerült a Kárpát-medencei rubatókba, vágtatott a balkáni páratlanokban és nem volt hűtlen kezdeti klasszikus ihletéséhez sem. Sok nagy pillanata közül a táncházas fogantatású Sebaj rózsám-ban adott szólója emelkedett ki, pedig a számban eleve nehéz szerepe volt, mert ellenszólamot kellett játsszon, de valahol a cool és a post-bop közé pozícionálta virtuóz játékát, szólistaként odafigyelve, hogy a táncházi lüktetés se tűnjön el.     
            Dés András ütőhangszeres ugyancsak tagja Borbély egyik zenekarának, Lukács Miklóssal közösen a Polygonnak, ő is a Jazz tanszék alumnusa. Borbély ott akkor kezdett tanítani, amikor még maga is járt oda – hiszen az Akadémia klasszikus klarinét szakát elvégezte már, csak közben újabb grádicsra lépett. Ütőhangszeres létére Désnek egy számban még swingelnie is kellett, de az a kolorit, amit mindig be-be szúrt és az a játékosság, amit kísérő szerepben is meg tudott valósítani, nemhogy a szólóiban, a kvartett struktúra nélkülözhetetlen alapjává vált.
            Borbély valahogy sohasem érte be azzal, ahol éppen tartott, mindig eggyel feljebb akart lépni, és hogy ez nem volt hiába, régóta visszaigazolja szakmai és közönségsikereinek sokasága, pompás diszkográfiája. Jazz-világa világjazz, mindenhol otthon van a világban. Elképesztően sokat dolgozik és kíváncsisága is fáradhatatlan úgy a zenésztársakra, mint az eddig töviről hegyire be nem járt zenei területekre – stílustól függetlenül.

            Klasszikus indíttatását akadémiai klarinét tanára, Meizl Ferenc emlékére írott, Strawinskyt is megidéző darabja mutatta meg. Utolsó előtti műként hangzott el a koncert mottóját („mikor a delta a forrásra gondol”) megjelenítő, egy Remenyik Sándor-vers ihlette a Se vonat, se állomás című darab, a melódia szinte evidens módon a tárogatón. Kettős síppal lökték be a koncertet, amire rögtön jött a tárogató, amelyet joggal tarthatunk legfontosabb hangszerének a sok közül – bár azért hozzá kell tenni, hogy néhány nagyon fontos pillanatban azért az altszaxofonnal is sok történetet elbeszélt. Élmény volt a basszusklarinét is.
            A mai magyar (etno-)jazzben meghonosodott a rubato, ez Borbély zenéjének centruma. A bartóki felfogásban gyökerezik, Szabados jelölte ki irányát és az ő műhelyeinek tagjai, Borbély, meg gyakori társa, Dresch Mihály és mások teljesítették ki gazdag tartalommal és odaadó szenvedéllyel. Amikor úgy gondolom, hogy ennél aligha lehet tökéletesebb koncertet adni, akkor arra is gondolok, hogy Borbély és az egész kvartett ezt a ritmikai felfogást tette meg alapnak, a nyitó és a zárószámban ez szólt, mit szólt, áradt, mint széles folyam. Aki a közönségből ki tudta nyitni szívét/fülét, ugyanúgy otthon érezhette magát benne, mint a kvartett. Igen, még Grenadier is, egy előző napi próbával szólóban és kíséretben egyaránt. Mert ugyan letűzték a zászlót a Kárpát-medencei magyar kulturális identitás jegyében ide, nem abszolutizálták azt, rögtön az első, „népdalos” számhoz (Sűrű csillagos ég) hozzáfűzték az újonnan komponált Kavalkám bemutatóját, ami a bolgár hangszerrel együtt az egész dél-kelet európai zenei kultúrkincset is beemelte.

            A változatossághoz, amelyet olyan könnyű eltervezni, de nem ilyen könnyű ilyen tökéletes arányokban megvalósítani, az is kellett, hogy a Quartessence című darab által egy  poszt-modális, kifejezetten atonálisig mozduló jazz szám is felcsendüljön. Borbély szerzeményeiből egy „best of” válogatás is sok koncertre elég lenne, de nem, ő három teljes számot ősbemutatóként ajándékozott a közönségnek. És persze a vendég Grenadier saját példaképét idéző, óriási svungos szerzeményét ([Oscar] Pettiford). Sétáló basszussal – és a percussionös élvezetes szvingelésével ékesítve – jazzklub feelinget hozott. A ráadás pedig a Naima, megint olyan benyomást tett rám, hogy ebben a klasszikusnak számító Coltrane-i hangulatban és megkapó harmóniáiban is tudnának egy egész koncertet adni.

            De Borbély pontosan tudja, hogy egy ilyen, figyelmet magának kikövetelő, intenzív és jelentőségteli zenélés során a közönséget másfél óra elteltével haza kell engedni (neki meg indult a gépe Amerikába, az Eastern Boundaryval lép fel). Azt is tudja, hogy milyen sorrendben érdemes a gyorsot lassúval, a népzeneit a be bop-pal váltakoztatni, hol kell egy klasszikus zenéhez húzó vagy egy minimalista részt beiktatni, mikor kell hangszert váltani (Borbély most is közel tíz hangszert szólaltatott meg). A fél évszázados rutin lerí a könnyed kézzel, de pontosan irányító zenekarvezetésből, meg a konferálások hosszából és stílusából. Mindez még mindig nem lenne elég, ha Borbély és együttese nem tudná átélhetővé tenni a zenélést, mint szüntelen örömforrást.

Müpa, Fesztivál színház, 2026. február 21. 

Fotók: Csibi Szilvia, Müpa