A MAO muzsikusai ezzel nem csak tisztelegnek a nagy elődök és műveik előtt, de az ehhez kapcsolódó műhelymunka minden alkalommal újabb kihívást, nem könnyű feladatot is jelent.

Erre jó példa volt a februári koncert, amikor is egy 1994-ben megjelent – a fiatalon elhunyt Roy Hargrove (1969-2018) trombitáshoz kötődő – nagylemez „remake”-jét vállalta fel nyolc hazai muzsikus: a zenekarvezető trombitás, négy tenoros és a ritmusszekció. Az eredeti „Roy Hargrove with the Tenors of Our Time” c. albumon még többen játszottak, mivel saját együttesének tenor- és szopránszaxofonon játszó fúvósa, Ron Blake mellett még további öt vendég tenorost sorakoztatott fel Hargrove mester. Álljon itt a fényes névsor: Johnny Griffin, Joe Henderson, Branford Marsalis, Joshua Redman és Stanley Turrentine. A ritmusszekció sem akárkikből tevődött össze: Cyrus Chestnut zongorázott, Rodney Whitaker bőgőzött és Gregory Hutchinson dobolt. A tizenkét előadott kompozícióból négy volt „hozott anyag”, viszont nyolc számot az előadók jegyeztek: Hargrove hármat, Henderson kettőt, Griffin, Chestnut és Ron Blake pedig egyet-egyet. A zenei „kivitelezés” oly módon történt, hogy Hargrove és a ritmusszekció minden számban játszott, a hat szaxofonos pedig változóan kapott főszerepet: Ron Blake háromban, Griffin, Henderson, Redman és Turrentine kettőben, Marsalis pedig egyben.  

Ne vegyék olvasóim elvtelen hízelgésnek, de a MAO kamaraegyüttese sokkal élvezetesebb zenei élményt nyújtott, mint a stúdiólemez. Természetesen az élő zene varázsa is hozzájárul ehhez az értékítélethez, de objektív mérlegelés is alátámasztja mindezt. Pedig a MAO csak négy szaxofonost vetett be, de már az is remek ötletnek bizonyult, hogy a számok mintegy felében a trombita (vagy szárnykürt) mellett két tenor szerepelt, mégpedig különféle párosításban. Mindez csak fokozta az egész koncert jam session jellegét. Egy szaxofonos játszott a balladákban, mint pl. a When We Were One (Cserta Balázs tenoron) vagy a Once Forgotten (Cserta szopránon), de Joe Henderson extra-gyors Shade of Jade c. szerzeményében Bacsó Kristóf fergeteges tenorszólója vitte el a pálmát, tehát ebben ő egyedül volt a főszereplő. (A cikk végén megtalálhatók az egyes számok szereplői.) Persze a többi tenoros is megmutatta oroszlánkörmeit: Dennert Árpi inkább a Lester Young-Coleman Hawkins-, míg Molnár Sanyi a Coltrane-iskola eminenseként.

A zenekarvezető, egyben a sorozat „spiritusz rektora” Fekete-Kovács Kornél sem tétlenkedett: minden számban szerepelt (Roy Hargrove „magyar hangja” volt), mint mindig, most is érdekesen konferált, és ahogyan azt megmagyarázta, a szaxofonosok esetében nem lett volna értelme párhuzamot felállítani a lemezen szereplő fúvósok vonatkozásában, már csak azért sem, mert ott hat, míg itt négy muzsikus volt. Egyébként is (és itt is elmondom, hogy) a számok „rekonstrukciója” még kreatívabban sikerült, mint a lemezen, már csak a terjedelmesebb időtartam lehetőségének kihasználása okán is. Ráadásul a számokat pontosan a lemezen megjelent sorrendben játszották el.

A ritmusszekció nemcsak remek játéka miatt érdemel dicséretet, de ők hárman azok, akik egy pillanatra sem pihenhetnek, mindkét félidőben helyt kell állniuk. (Sőt minden koncerten ez a helyzet...) De Cseke Gábor, Barcza-Horváth József és Csízi László triumvirátusa minden szereplés motorja, legyen az MAO nagyzenekar vagy kisegyüttes is. Gabi briliáns szólói (pl. a Valse Hot-ban, a Serenity-ben vagy az Across the Pond-ban) szemlátomást még a zenésztársak elismerését is kiváltották. Barcza-Horváth József néhány szép szólóval rukkolt elő (Never Let Me Go és Serenity), olykor a téma bemutatásakor vagy zárásként való visszatérésénél vonóval díszítette a hangzást (When We Were One és April's Fool). Csízi Laci „profi” kíséretét mindig megcsodálom (szerencsére az első sorban ülök), ami nemcsak akusztikus, de vizuális élmény is. Például most alig volt szólója (egyre biztosan emlékszem: a fergeteges „Shade of Jade-ben), de számomra ő a No.1., pedig több tucatnyi kiváló dobossal rendelkezik a magyar jazzélet. És ezt a páratlan technikai tudása mellett a kreatív, fantáziadús játéka miatt merem állítani. Kerüli a dobjáték öncélú művelését, ami kifejezetten divat lett az utóbbi évtizedekben.

Végül nem felejteném el, hogy a hangosítás kifogástalan megvalósításáért Dóczi Bencét illeti az elismerés! Kiváló munkáját már számos Opus Jazz Club koncerten tapasztalhattuk! Kornél sem mulasztotta el a köszönetet a koncert végén, és mi is ezt tesszük!
Szlogenemet ugyan lehet, hogy unják már, de ismét csak az élőzene varázsát hangsúlyoznám! Nekem a szóban forgó lemez is megvan, és a koncert előtt, majd utána is meghallgattam. Az eredmény: toronymagasan győz az élőzene – még a nagy jazzikonok stúdiózása dacára is!            

A koncert műsora:

I.félidő

• Soppin' the Biscuit (Roy Hargrove)

Fekete-Kovács Kornél  trombita, Dennert Árpád és Molnár Sándor  tenorszaxofon 

• When We Were One (Johnny Griffin)

Fekete-Kovács Kornél  szárnykürt,  Cserta Balázs  tenorszaxofon

• Valse Hot (Sonny Rollins)

Fekete-Kovács Kornél  trombita,  Bacsó Kristóf és Dennert Árpád  tenorszaxofon 

• Once Forgotten (Pamela Watson)

Fekete-Kovács Kornél  szárnykürt,  Cserta Balázs  szoprán- és tenorszaxofon 

• Shade of Jade (Joe Henderson)

Fekete-Kovács Kornél  trombita, Bacsó Kristóf  tenorszaxofon

• Green at the Chicken Shack (Cyrus Chestnut)

Fekete-Kovács Kornél  trombita,  Cserta Balázs és Dennert Árpád  tenorszaxofon

II. félidő

• Never Let Me Go (Jay Livingstone – Ray Evans)

Fekete-Kovács Kornél  szárnykürt,  Molnár Sándor  tenorszaxofon

• Serenity (Joe Henderson)

Fekete-Kovács Kornél  (szordínós) trombita,  Molnár Sándor  tenorszaxofon

• Across the Pond (Roy Hargrove)

Fekete-Kovács Kornél  szárnykürt,  Bacsó Kristóf  tenorszaxofon

• Wild Is Love (Robert Mickens – G. Brown)

Fekete-Kovács Kornél  szárnykürt,  Cserta Balázs  tenorszaxofon

• Mental Phrasing (Roy Hargrove)

Fekete-Kovács Kornél  trombita,  Bacsó Kristóf és Molnár Sándor  tenorszaxofon

• April's Fool (Ron Blake)

Fekete-Kovács Kornél  szárnykürt, Molnár Sándor  tenorszaxofon

Ráadás: Green at the Chicken Shack  (Cyrus Chestnut)

(mind a nyolc zenész részvételével)

Közreműködtek:

Fekete-Kovács Kornél  trombita, szárnykürt
Bacsó Kristóf  tenorszaxofon
Cserta Balázs  tenor- és szopránszaxofon
Dennert Árpád  tenorszaxofon
Molnár Sándor  tenorszaxofon
Cseke Gábor  zongora
Barcza-Horváth József  nagybőgő
Csízi László  dobok

Opus Jazz Club,   2025. február 11.

Fotó: Csíkos Gábor (köszönjük a remek fotókat!) 

Pontos leírást ITT talál.