fbpx

Még egy hónap az iF-fel, használd ki

2024. október 12.

A koncertbeszámoló egy remek koncertről készült volna, de közbeszólt ismét a bezárás réme.

Balog - IF Jazz Café

Az iF-ben ismét egy máshol, máskor nagy közönséget vonzó zenekar adott koncertet. Ezen a helyen sajnos az alsó szintet sem tudta megtölteni a hallgatóság.

Az egykori Mini dobosa, Balogh Jenő, vagy ahogy többen ismerik, Szivacs által összeállított zenekara csupa jól ismert, remek zenészből állt a szerdai koncerten. Már a legfiatalabb fellépő sem ismeretlen a jazzrajongók előtt. Bevallom, miatta mentem a jazzklubba, mert a Csillagvizsgáló sorozatban ő lesz a következő „vizsgálandó csillag”, amihez hanganyagot gyűjtöttem.

Balog - IF Jazz Café

Azonban a figyelemfelhívás most fontosabb. Jöjjön, hallgasson jó jazzt a Ráday utcai iF Jazz Caféban mindenki, aki szereti őket, és a fogyasztást sem tiltják, mert a tulajdonos, Hofi (Hoffmann György) terve, hogy november 3-án lesz az utolsó koncert a kis családias klubhelységben.

Balog - IF Jazz Café

Most pedig lássuk, miért volt különleges a szerdai este az IF-ben. A ritmustandem másik tagja a Jazz Szövetség elnöke, a Budapest Ragtime Band vezetője, Gayer Ferenc volt, a különleges felállásban pedig az egyik legjobb jazzgitáros, Gyafi, azaz Gyárfás István játszott. A zenekarhoz csatlakozott az egyik legígéretesebb ifjú tehetség, aki idén kezdte az egyetemi tanulmányait, de a nyári Snétberger Központ bemutatókoncertjén is írtam róla, sőt azóta már szeptemberben megnyerte az Év Jazztehetsége versenynek a közönségdíját. A szaxofonos Balogh Máté erőteljes, rendkívül kreatív improvizációival hívta fel a figyelmet magára már a Bartók Konziban is. A fiatal zenészről majd a videóinterjúban tudhatnak meg az olvasóink többet, de nem véletlen, hogy az október elején, Kőszegi Imre 80. születésnapjára rendezett eseményen is fellépett a Müpában. A szerdai koncerten hihetetlen természetességgel csatlakozott a már befutott zenészekhez, mintha több éve velük játszana.

Balog - IF Jazz Café

Balog - IF Jazz Café

Gyafi végig szvingelt, ahogy azt mindenki szereti, és óriási szólói voltak, de Gayer Ferenc is sok-sok impróval járult hozzá az est sikeréhez.

Időnként Szivacs és Máté duóban folytatta a zenélést.

Balog - IF Jazz Café

Sőt, az utolsó két számra megérkezett a hegedűs Duka Laci, aki hirtelen a középpontba pattant és átvette az uralmat pár percre.

Balog - IF Jazz Café

Csupa örökzöld hangzott el az este folyamán, mint a „Footprints” Wayne Shortertől vagy a Balogh Máténak nagyobb teret adó „Impressions” John Coltrane-től, amiben óriási duót alkotott a dobos Szivaccsal, vagy a „You don’t Know What Love is” Don Raye-től vagy a magyar származású, nagykanizsai komponistától, Sigmund Romberg a „Softly, as in a Morning Sunrise”, amivel zárta a hirtelen öttagúvá duzzadt zenekar a vidám műsorát.

Balog - IF Jazz Café

Ilyenek történnek a kis, családias hangulatú jazzklubban, ahol esténként önfeledt zenélést hallhatunk a legjobb magyar jazz-zenészektől. Ne hagyjuk elveszni!

Balog - IF Jazz Café

iF Jazz Café, 2024. október 9.

 Fotó: Irk Réka

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005