fbpx

Dave Frank a VVV Jazz Klubban

2019. október 11.

2016 decemberében született meg a fejemben a gondolat, hogy Esztergomban megpróbálok beindítani egy jazz klubot, melynek koncertjein ennek a kisvárosnak ezt a rétegzenét szerető lakói havi rendszerességgel összegyűlhetnek és élvezhetik az élő jazz varázsát. A helyszín a  Szentgyörgymezői Olvasókör, melynek csapatával már sokat dolgoztam együtt. Ötletemet Polgár József, igazgató teljes mellszélességgel támogatta, és minden tőle telhetőt megtett, hogy minél jobb technikai és anyagi hátteret tudjon biztosítani a klubnak. Családtagjaim körében is hamar társakra találtam, mert a kezdetben még roppant szerény és bizonytalan anyagi források ellenére is csatlakozott hozzám két kiváló zenész Vörösné Strausz Eszter (fuvola, szoprán szax.) és Vörös Niki (ének) személyében, és lelkesen tervezgettük együtt klubunk jövőjét.

A nyitó koncerten így hárman Eszterrel és Nikivel játszottunk, az azt követő koncerteken pedig minden alkalomra egy vagy két vendégművészt hívtunk magunk mellé, így téve mindig érdekessé, változatossá a produkciót. Már az első néhány koncerten látszott, hogy nagy az érdeklődés egy ilyen jellegű kulturális programra Esztergomban. Azóta rengeteget fejlődött a klubunk. Átköltöztünk egy tágasabb terembe, aminek az akusztikáján – költségeket nem kímélve - rengeteget javított a ház vezetősége, hogy alkalmas legyen igényes zenei rendezvények lebonyolítására. Jelentős lépés volt, hogy csatlakozott a csapathoz egy profi hangtechnikus Lauró Árpád személyében, akivel azóta is együtt dolgozunk és munkájával, hozzáértésével nagyban hozzájárul, hogy a közönségünknek minőségi zenei élményben legyen része. Továbbra is mi hárman vagyunk a klub házigazdái –  állandó zenészei, de anyagi forrásaink bővülésével – ami Polgár József fáradhatatlan munkájának eredménye – most már minden koncerten van ritmus szekciónk. Erre a szerepre az esetek nagy részében Jeszenszky Györgyöt és Csuhaj-Barna Tibort kértük fel, akikkel az elmúlt 10 évben nagyon sokat dolgoztunk együtt, de játszott már nálunk többek között: Lattmann Béla, Péterfi Attila, Kovács Zoltán, Fonay Tibor, Bata István, Bögöthy Ádám Viktor, Soós Márton, Hidász Tamás,  Kottler Ákos, Szabó-Sipos Ágoston, Molnár Mátyás, Cseh Balázs, Geröly Tamás Sándor. A meghívott szólisták között pedig olyan neves művészek voltak, mint Márkus Tibor, Gyárfás István, Juhász Gábor, Elek István, Kováts Gergő, Schreck Ferenc, Subicz Gábor, Hunyadi László, Fekete István, Lakatos Ágnes, Lantos Zoltán, Antal Tibor, Dés András stb. A klubkoncertek, minden hónap első vasárnapján vannak a Szentgyörgymezői Olvasókörben.

Az elmúlt közel három év munkáját megkoronázva, idén októberben a világhírű New York-i jazz zongorista, Dave Frank lépett fel a klubunkban. Még ez év tavaszán tudtam meg, hogy Dave októberben Magyarországra jön és amellett, hogy kurzust tart a LFZE-en,  Hársszegi Miklós bőgőssel és Szende Gábor dobossal fognak koncerteket adni. Gyorsan fel is hívtam Miklóst és sikerült a triót lekötnöm az októberi jazz klubunk időpontjára. Ráadásul a koncert előtt egy hónappal kiderült, hogy a trió kvartetté fog bővülni az esztergomi fellépés idejére, így a kiváló svéd gitárost, Pal Nyberg-et is vendégül láthattuk.

Dave Frank a világ egyik legelfoglaltabb jazzpedagógusa és zongoraszólistája. A New York Jazz School társalapítója, a bostoni Berklee College of Music zongoraprofesszora 1987-2005 között, és Hal Leonard Joy of Improv című bestseller könyvsorozatának szerzője. Dave 2010 óta vezeti a New York-i Dave Frank School of Jazzt, és a hét minden napján oktatja tanítványait saját New York-i stúdiójában, illetve a Skype-on keresztül világszerte. Dave Frank öt sikeres CD-t jelentetett meg a Jazzheads kiadónál: Portrait of New York, Turning it Loose!, Ballads and Burners, Power of the Piano, és 50 mélyreható jazz mesterkurzusból álló archívumot dolgozott ki. Szólókoncerteket és mesterkurzusokat adott Spanyolországban, Angliában, Hollandiában, Belgiumban, Brazíliában, Dél-Afrikában, Svájcban, Argentínában, Nicaraguában, Peruban, Costa Ricában, Franciaországban, az USA-ban és Kanadában. Előadóművészként fellépett a világ legnagyobb jazzfesztiváljain, beleértve a 2012-es Jazzheads Jazz Fesztivált, a 2010-es Jazz Alive Fesztivált, a 2002-es Északi-tengeri Jazz Fesztivált, a 2001-es és a 2003-as Montreux Jazz Fesztivált, valamint az 1999-es Winnipeg Jazz Fesztivált.

Dave tanárai közé tartozik a legendás jazz zongorista Lennie Tristano (1919-1978), akinek idén van születésének 100. évfordulója. Az esztergomi előadás is ezen eseményre épült. A helyszín kivételesen nem az Olvasókör volt, hanem az esztergomi zeneiskola nagyterme, ahol egy gyönyörű Yamaha koncertzongorán keresztül élvezhettük Dave briliáns játékát. A koncert alatt négy Tristano darab hangzott el, valamint közismert jazz standardek mint a „Softly”, „What Is This Things Called Love”, „There Will Never Be Another You”, „You’d Be So Nice” stb. A darabok előadásmódja Tristano saját zenekarát idézte, a gitár és a zongora nagyon gyakori ellenszólamos játéka és a gyakran előforduló gitár-zongora kollektív improvizáció. A témákat 3 számban is a zongora és a gitár unisonoban adta elő. Dave játékát Tristano korai időszakának stílusa jellemezte. Inkább a dallam alapú játékmód, a motívumok fejlesztése dominált a harmónia alapú játékmód helyett, illetve a blokkakkordos témafelrakások és improvizáció. Két darabot szólózongorán is hallhattunk, melyekben bemutatta a mással összetéveszthetetlen, walking bass-el kísért gyors Tristanos futamokat. A számok között pedig rengeteget mesélt mesteréről, az általa használt technikákról, gondolkodási módjairól.

Természetesen a quartet többi tagja is remekelt, gyönyörű gitárszólókat hallhattunk, ballada témákat, dallamos bőgőszólókat és dinamikus, ritmikailag nagyon gazdag dobszólókat. A zenészek között kiválóan működött a kommunikáció annak ellenére, hogy ilyen felállásban még soha nem léptek együtt színpadra. Kétszer egy órát játszott a zenekar egy rövid 15 perces szünettel.

            A koncertet több mint nyolcvanan hallgatták, ami ezen a helyszínen majdnem telt házat jelent. A közönség értő füllel figyelte az előadást, tapssal jutalmazta a szólókat és a koncert végén sem engedte egykönnyen haza a zenészeket.

            A koncertet a zenészek, a közönség és a szervezők is sikeresnek találták.

Következő koncert Esztergomban: 
November 3.
Vidákovich Izsák - tenor szaxofon, fuvola
Bata István - basszusgitár
Csízi László - dob
 
Esztergom, 2019. október 6.
 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005