fbpx

iF vagy nem iF vagy talán iF? Bajban az If Jazz Café

2024. március 24.

Úgy is írhatnám, hogy újra bajban van a fiatalok egyik legfontosabb bemutatkozási helye, mert két éve ugyanezzel a problémával küzdöttek.

iF bajban van

Frissítés: közben a Magyar Jazz Szövetség is kiadott egy közleményt: https://drive.google.com/file/d/1CpzSPsUDdAaj8sqlT_zLfHj6Cu1tBzXZ/view

A 2007 óta folyamatosan működő, a Covid után is azonnal a jazzéletbe visszakapcsolódó kultikus hely féllábú a nyári terasz nélkül. Ezenkívül még vannak problémák, amit ugyancsak elolvashatnak az olvasóink, amikről Hoffmann György (Hofi) mesélt.

iF bajban van Hoffmann György a lelkes, egyszemélyes mindenes.

A jazz, ahogy általában minden zene hanggal jár, de mindent megtesznek az iF-ben, hogy a szabályoknak megfelelően 10-kor befejezzék a koncerteket. A koncertek nyáron is a beltérben szólnak. Az önkormányzattal közösen szerveznek két-három ünnepi utcai, ingyenes koncertet. Ilyenkor Roby Lakatos zenekarára, a Szalóky Classicra vagy a félig brazil, félig hazai Budapest Choro Club zenéjére táncol a Ráday. Csodálatos hangulatú rendezvények, az önkormányzat támogatásával.

Este 10-kor a zene elhallgat, de a teraszok éjfélig nyitva vannak. A teraszokon még olyankor is ülnek az egész utcában, mikor már a helyek bezártak, és ki hangosabban, ki halkabban beszélget, vezeti le az aznapi feszültséget, sok esetben a külföldi turisták, akiket örömmel látunk hazánkban, osztják meg egymással, milyen emlékeket őriznek meg, visznek haza a városról. Ez is zajjal és hanggal jár. A teraszok zsivaját a mérések szerint a zene nem növeli lényegesen.

Az iF kávézót 4 esetben jelentették fel, de Hofi elmondása szerint, mind a négy kivizsgálásnál a közterület-felügyelet feljegyzései alapján mindent rendben találtak a helyszínen. Ettől függetlenül, mégis ezt az egy Ráday utcai teraszt nem támogatta a köztestület. És még ez sem igaz, mert - pártoktól függetlenül - 7 igennel, 9 tartózkodással és 0 nemmel lehet elérni, hogy egy étteremtől elvegyék azt a számára fontos helyet, ami a túlélés záloga lehet. Biztos van oka, hogy a 9 tartózkodó nem a ’Nem’ gombot nyomta meg, valószínűleg nem voltak elég tájékozottak ahhoz, hogy tudjanak dönteni, de a nem döntésüknek a következménye, hogy az önkormányzat elesik egy jó kis bevételtől, az iF pedig bezárhatja a kaput.

Hofi elmondta, hogy lehetetlen helyzetbe kerültek azzal, hogy csak ők nem kapták meg az engedélyt, hiszen a nyári melegeben ki lesz az, aki beül az iF-be, miközben a szomszéd taraszon a szabad levegőn ülhet.

Még van egy utolsó lehetőségük, hogy meggyőzzék a képviselőket az ’Igen’ szavazatról, de aki tud segítsen, hogy elérjen hozzájuk, mennyire fontos helyszín, ráadásul a kulturális zenei élet fiatalokat bemutató központja ez a jazz színtér.
„A teraszkérelmet újra be lehet adni, ugyanaz a bizottság fogja megtárgyalni az ügyet. Talán meggyőzhetők, ha személyesen részt veszünk a vitán. Mi minden szabályt be fogunk tartani.” – mondta Hoffmann György.

iF bajban van A Symbiosis 5 törzshelye is az iF volt, mielőtt megnyerték a Müpa tehetségkutatóját. Ott tudtak gyakorolni, összeszokni a többi versenyre.

Aki szervezett már valaha koncertet, az tudja, hogy a már bevezetett nevekre érkeznek sokan, a fiatal egyetemisták, konzisok viszont lehetőséget kapnak arra, hogy bemutatkozhassanak azoknak, akik megbíznak a szervezőben, hogy magas színvonalú eseményeket enged csak a kávézóba. Ráadásul nekik ez a hely, ahol beletanulhatnak, milyen a fellépés, az azelőtti készülés, beállás, hangszerelés és folytathatnám a sort.

iF bajban van Fiatalok indulási helye, ahol zenekarként tudják kipróbálni, megmutatni magukat.

A másik segítség az számukra, amint Hofi elmondta, hogy ha sokan választják az élő zene előtt és után is őket, nem pedig a szomszéd kifőzdét, valamint, ha csak egy órát töltenek el a kávézóban a zenét hallgatva, akkor is megfizetik a belépődíjat, mert ez sajnos nem mindig történik meg.

Elmesélte, hogy igaz, kaptak idén is NKA támogatást, aminek nagyon örültek és óriási segítség számukra, de az nem fedezi a félévi koncertek fellépti díját, így saját zsebből kell megoldaniuk a kiegészítést. Ráadásul a víz, villany és más rezsi mellett, az Artisjusnak is fizetnek évi közel kétmillió forintot. Tehát, közel az egész támogatás elmegy az Artisjusnak.

Segítsünk együtt az iF Jazz Cafén - ki ahogy éppen tud-, hogy megmaradjon a belvárosban ez a kis családi vállalkozás a jazz-zene szerelmeseinek és a külföldi turistáknak!

Támogatást erre a bankszámlára várnak:  1040 4089 5052 6557 5074 1008 / iF Kft.
a helyszíni támogatást, ami azt jelenti, hogy fogyasztunk, miközben hallgatjuk a jobbnál jobb jazz-zenészeket, az iF-ben, ezen a címen adhatják át: IX., Ráday u. 19.

 


Ez is az iF Caféban történt, mikor Tommy Campbell Magyarországon járt, és 3 nap alatt kellett helyszínt biztosítani a koncertjének, hogy a budapestiek is meghallgathassák a játékát.

 

Fotó:  Irk Réka

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005