fbpx

LEMEZBEMUTATÓ BÚCSÚZTATÓ

2024. március 17.

Múlt szombaton a Fonó kissé szokatlan késői időpontra, este félkilencre meghirdetetett kettős koncertjén először a Horváth „Tojás” Gábor Trio, majd rövid szünet és átállás után a Hajdu Klára Quartet Borbély Mihállyal lépett színpadra. Mindkét zenekar főként legutolsó, 2022-ben megjelent lemezéről válogatott, és mivel mindkettőjüknek már gőzerővel készül rövidesen megjelenő új albuma, a játszottak többségét itt hallhattuk utolsó alkalommal élőben.

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

Horváth „Tojás” Gábor Szabadesés néven alapította első, dallamos rockot játszó zenekarát, majd számos különböző stílusú formációban bizonyította tehetségét, feltűnt énekesnők és az Animal Cannibals rap-duó kísérőjeként is. Becenevét még drámaszakos gimnazistaként kapta, mikor egy darabban Kolumbusz tojását alakította. Az ELTE ének-zene, karvezetés szaka, majd a Kőbányai Zene Stúdió után az LFZE jazz-zongora szakán végezte tanulmányait. A zeneszerzőként is jegyzett zongorista több filmzenét is írt dokumentum és játékfilmekhez.

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

A trió dobosával, Gálfi Attilával közösen alapította 1998-ban a Tropical Transform zenekart, a kvintett öt lemeze közül az „Another Child” Joey Calderazzo közreműködésével készült. Mikor három évvel később, 2014-ben a világhírű zongorista az Opusban adott koncertet triójával, a ráadásban két magyar barátját is felkérte egy kis közös muzsikálásra.

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

Az azóta is tartó barátságnak köszönhetően a trió már Horváth Balázzsal készült, szombati koncertje gerincét adó „Tricks” albuma is Calderazzo ajánlásával jelent meg. Mint a CD borítón olvasható: „Gábor is a real genuine person. Great pianist and a fabulous composer. He has got something to show off." A Tojás 11 kompozícióját tartalmazó lemez hallgatásakor minderről magunk is meggyőződhettünk, azzal kiegészítve, hogy a trióhoz bő tíz éve csatlakozott Horváth Balázsnak, és a kezdetektől doboló Gálfi Attilának is van mit felmutatnia.

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

A megjelenést követően itt a Fonóban is bemutatott „Tricks” kompozíciót bűvésztrükkök vagy fogások elnevezése (pl. Double Lift, a dupla kártyaemelés, Palm, a kártya elrejtése a kézben) ihlették. A történetük, amelybe Tojás most is beavatott, még gyerekkorából ered, mikor egy bűvészdobozt kapott ajándékba, és a család, meg barátai örömére bemutatott néhány mutatványt. A bűvészkedés aztán feledésbe merült, de néhány éve újra elkezdett kártyatrükkökkel hobbiként foglalkozni, és a folyamat örömét, egy trükk felépítését, szerkezetét és csattanóját fordította le a zene nyelvére. Mint egy korábbi interjúban kifejtette, egy bűvésztrükk felépítésében és a jazz darabok kompozíciós szerkezete között nagyon sok a hasonlóság. „Egy trükk 3 felvonásból áll. Az első az „Ígéret” (The Pledge): A bűvész bemutat egy viszonylag átlagos dolgot, egy pakli kártyát, vagy egy galambot, amit megvizsgálhat a közönség és teljesen normálisnak talál. A második a „Fordulat” (The Turn): A bűvész az átlagosból csinál valami rendkívülit, például eltünteti a galambot. Ezt követi a harmadik rész a „Csattanó” (The Prestige) amikor a bűvész újra elővarázsolja a galambot. Számomra ez a felépítés tökéletesen rímmel egy jazz standard vagy kompozíció szerkezetére, ahol a hallgatóság az elején megismer egy melódiát, zenei témát, amellyel aztán a zenészek elkezdenek improvizálni, játszani, átváltoztatni, majd a végén visszatér az elején megismert dallam, de már egy másik értelmet nyerve, akár más harmóniákkal és ritmusokkal kísérve.

A mintegy órás koncerten ezt a koncepciót felfedezhettük az előző, Gramofon díjra jelölt „Soundtrack” album néhány felidézett kompozíciójában, valamint a készülő új lemez pár bemutatott darabjában is. Három kivételes muzsikustól magával ragadó, rendkívül dallamos, a virtuóz szólókat és a humort sem nélkülöző, a jazz minden szépségét bemutató zenét kaptunk, ráadásul Horváth Tojás Gábor szellemes átkötő konferanszai a kompozíciók születésébe is beavatták a közönséget.

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

Hajdu Klára már kora gyerekkorában megismerte, és megszerette a népdalokat. Szülei szegedi otthonukban is gyakran énekeltek, a lemezjátszóra a papa főleg az egykori Jugóból beszerzett jazzlemezei között, talán a Muzsikás és Sebestyén Márta felvételei is felkerültek. Bár, ahogy ezen a koncerten elmondta, nem tartja magát népdalénekesnek, azért hogy mennyire közel áll szívéhez ez a kultúrkincs, már a Balázs Elemér Group 2005-ös, Magyar Népdalok című lemezén kiderült a nagyközönség számára. A „Fúvom az énekem” gyökerei mégsem a BEG albumból erednek, sokkal inkább az említett családi énekléseken, és később az idők során megismert és megszeretett népdalok adtak inspirációt.  

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

A kvartett felállása nem változott, a lemezen játszók léptek színpadra, Cseke Gábor zongorázott, Soós Márton bőgőzött, Richter Ambrus dobolt, és vendégként Borbély Mihály fúvós hangszereivel csatlakozott hozzájuk. A címadó dal után kicsit megvariálták a lemezen rögzített sorrendet, a koncert, az élő zene adta lehetőségekhez igazítva. Így a dalok más, de hasonló jó íven követték egymást. A kilenc dalból nyolc a koncerten is elhangzott, köztük a „kölcsön kapott”, Balázs József feldolgozta és Szalóki Ági énekelte „Kinek van, kinek nincs” is, sajnálatomra kimaradt az „Elment a madárka”, viszont kaptunk egy lemezen nem szereplő bónusz dalt („Elment a két lány”), hiányérzetünk nem lehetett.

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

Nem "dzsesszes" népzenét hallottunk, a népdalokat finom ízléssel jazzbe emelő hangszereléseket Klára a zongorán is remeklő Cseke Gáborral és a kvartett „kültagjával” Szakonyi Milánnal, azaz férjével készítette. Az alapból míves hangszerelések a koncerten új töltetet kaptak, a szólók jobban kiteljesedtek, és egy kölcsönösen élvezzük egymás játékát jelenség sodró lendülete alakult ki. Borbély Mihály és Cseke Gábor jóval nagyobb szerepet kapott, mint a lemezen, ahogy a ritmus szekcióban Soós Márton és Richter Ambrus szólói is egyre nagyobb ovációt váltottak ki. Hajdu Klára hangja kristálytisztán szólt, hol simogatott, hol csipkelődött, vagy éppen, ha a szöveg és a zene dramaturgiája úgy kívánta, szikrákat szórva átkozódott. Ahogy tőle pályafutása alatt megszokhattuk, jelenség volt, aki ha kellett betöltötte a színpadot, de a zenével mindvégig együtt lélegezve, a társaira is tiszteletre méltó alázattal hívta fel a figyelmet.

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

Hajdu Klára legutóbbi, kedvenc magyar népdalait tartalmazó albuma, az eddig több rangos színpadon élőben is nagy sikert aratott „Fúvom az énekem” először volt hallható a Fonóban, és sajnos utoljára. Pedig a Fonó logóján is olvasható hármas elkötelezettségét, - népzene, világzene, jazz – ez a koncert egyben testesítette meg. A tavaly 15 éves fennállását ünnepelt Hajdu Klára Quartet új lemezét készíti, és a következő koncerteken már az új dalokat mutatják majd be, de ígérték, azért pár vidéki városunkban még elcsíphetjük ennek a lemeznek az élő változatát.  

Fonóban a HOrváth Tojás Gábor Trio és Hajdu Klára Quartet

 

Fonó Zeneház,  2024. március 9.

Fotó:  Somogyvári Péter

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005