fbpx

Pesti LIBÉRICA

2023. november 12.

Mottó: Mindig szerettem a népzenéket (eredetiben) és a népi törekvések megjelenését eredendően nem hagyományos közegükben megszólaltatva, az egzotikus hangszereket hallgatni, akár a jazz műfajában is. Ezért is szeretem az úgynevezett etno-jazz stílusait, irányzatait; és nem csak kíváncsiságból! Vannak persze érzelmi kötödéseim: például a belga, lengyel, litván vagy katalán zenékre jobban figyelek, mint másokra.

Liberica - katalán flamenco

          Mielőtt bárki képzettársításokra gondolna a cím alapján: ezúttal nem a szabadság szele fújt Budapesten, mindössze október 25-én a LIBÉRICA nevű katalán zenekar szerepelt az Opus Jazz Clubban.

          Nem először szerepelnek katalán művészek a BMC (Budapest Music Center) klubjában, hiszen – ha jól számolom – az elmúlt években 7 önálló produkciót láthattunk-hallhattunk. Köztük a LIBÉRICA tagjai – Pere Martínez (ének), Eva Fernández (szopránszaxofon, ének), Max Villavecchia (zongora), Manel Fortià (nagybőgő) és Raphael Pannier (dobok) - közül is többen megfordultak már honunkban. Martinez és Villavecchia az AURORA együttes tagjaként (2019); Fortià egy énekesnővel (Magalí Sare, 2022); Fernández pedig saját triójával (2020) járt Budapesten. Tehát ha jól megnézzük, e zenekarból csak a dobos nem szerepelt még nálunk (viszont ő tagja Fortià másik együttesének, hármasának is).

Liberica - katalán flamenco

          A színpadon tehát adva volt egy „normális” jazz-zenekar egy „klasszikus” flamenco-énekessel, akik valami átütő-erővel rendelkező, a jazz együtt játékaival egymást ösztönző, érzékeny hangzataikkal, futamaikkal muzsikáltak. Végeredményben érzelmekben gazdag, ugyanakkor technikás futamokból, tiszta hangzatokból építkező etno-jazzt hallhatott a majdnem teltházas rendezvény közönsége – főleg a szünet utáni ciklusban. A számok között Fortià korrektül és bőségesen beszélt a hallható darabokról angolul. Ebből tudhattuk meg, hogy a flamenco mellett katalán népdalt (8. dal), sőt, még Costa bravai havanérát (3. szám) is hallhattunk (mint a kubai zenei stílus\életkedv visszaszármazását az anyakontinensre). Műsoruk gerincét a frissen megjelent lemezük - Arrels {Gyökerek} - számai képezték. (A zenekarvezető felvezetéseiből ízelítőt kaphattunk a számok címén kívül azok hangulatáról is, de itt most hadd ne foglalkozzak a csak saját számokból álló műsoruk részletezésével).

Liberica - katalán flamenco

          Számomra nagyon felüdítő volt Fernández szaxofonozása, aki kellő intenzitással, de hivalkodó virgák nélkül játszotta témáit és rögtönzéseit. Énekében megfelelő partnere volt a – jazzbe – tényleg különlegeset hozó Martineznek. Az ő éneklése akár külön elemzést is érdemelne, de ahhoz én kevésbé vagyok jártas a spanyol népzene stílusaiban, irányzataiban!

Liberica - katalán flamenco

A produkcióban a legintenzívebb játékot Pannier mutatta be. Erőteljes és sokrétegű ritmusképletei, szólói igazi csemegék voltak. Fortià biztos kézzel hozta az alapot, érzékenyen fogta össze a többiek tevékenységét, míg zongorán muzsikáló Villavecchia tiszta harmóniáival és kissé visszafogottabb játékával is biztos háttere volt a többiek szárnyalásának.

Liberica - katalán flamenco

          Elnézve az Opus Jazz Club koncertkínálatát, a magyar előadók mellett fantasztikus választékot kaphatunk az egyes nemzeti színpadok kínálatából. Ezek legtöbbje túllép a kuriozitás, különlegesség szintjén zenei igényességével; magas művészi szintet képvisel, mint a mostani együttes, Manel Fortià LIBÉRICA-ja.

 

 

Opus Jazz Club, 2023. október 25.
Fotó: ©Posztós János / BMC

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005