fbpx

ZENÉLŐ KÉPEK – Stépán Virág jazzfotói az iF-ben

2023. szeptember 01.

A hazai jazzfotózás a 60-as évektől kezdve mind a mai napig éppúgy lépést tart a nemzetközi jazzvilággal, mint maga a műfaj muzsikusai – gondoljunk csak Fejes László, Markovics Ferenc, Siklós Péter, Palotai Misi vagy a középgenerációból Kleb Attila és Somogyvári Péter munkásságára. A hazai jazzfotó-művészet méltó folytatója egy – az utóbbi években feltűnt – ifjú hölgy, Stépán Virág, akinek szenzációs jazzfotográfiáiból kapunk ízelítőt az iF jazzklubban augusztus 30-án megnyílt kiállításán.

Stépán Virág kiállítás Stépán Virág és Cseke Gábor

A jazz és a társművészetek kapcsolatát lelkesen támogató klubban gyakran vannak jazzfotó-, de akár még jazztémájú festmény-kiállítások is. (Emlékezetes például a mi honlapunk számára is sok szép fotót biztosító veterán fotós, Siklós Péter 2019. májusi kiállítása az iF-ben.) A klub vezetőjének, Hoffmann Györgynek ilyen irányú aktivitásával nem, hogy a fővárosban, de alighanem sehol sem találkozhatunk kis hazánkban. Ezért is nagy öröm személy szerint számomra (is), hogy ezúttal az ifjú generáció egyik legtehetségesebb jazzfotográfusa állíthatja ki több mint húsz csodaszép képét e patinás színhelyen.

Stépán Virág kiállítás Gyárfás István és Hoffmann György

A kiállítás kapcsán főszerkesztőnk, Irk Réka készített érdekes interjút Virággal, amiből sok mindent megtudhatunk róla és szenvedélyes érdeklődéséről a világ dolgai iránt, nem hiába eredetileg politológus. (Nemrégiben láthattuk kiállítását az ukrajnai háború helyszínén készített képeiből.)  Ráadásul a miskolci egyetemen végzett vagy félévszázaddal utánam.  Arra pedig büszke vagyok, hogy valóban én hívtam fel a figyelmét a jazzfotózásra, így aztán számos beszámolómat is az ő remek felvételei illusztrálták 2019 tavaszától az Opusban, a BJC-ben, az IF-ben, de még a Rádió Márványtermében rendezett jazzkoncertekről is. Csak néhányat említve,  Ajtai Péter Mingus projektje, Elek Pista két koncertje, az Ávéd János Quartet, Aly Keita koncertje, a Pataj György Quintet és sorolhatnám…

Stépán Virág kiállítás

A kiállítás megnyitóján örömmel találkoztunk Siklós Péterrel, Gyárfás Gyafi Pistával, az ugyancsak jazzfotós Palotai Misivel és még sok jazzrajongóval, akiket koncertekről ismerünk. De ne feledkezzünk meg a MAO vezetőjéről, Fekete-Kovács Kornélról sem, aki vállalta a kiállítás megnyitását, és muzsikus lévén a MAO másik oszlopos tagjával, Cseke Gáborral egy kis jazzmuzsikával is színesítették az eseményt. A Skylark c. jazz-standard hangzott fel előadásukban, Kornél ezúttal szárnykürtön játszott. Majd meleg szavakkal méltatta Virág munkásságát, annál is inkább, mert ő szinte a MAO „házi fotósának” számít, ugyszólván minden fellépésüket megörökítette. (Csak én teszem hozzá, hogy Virág fotói díszítik Fekete-Kovács Kornél és Harcsa Veronika idén megjelent Different Aspects of Silence c.  BMC- lemezének kísérőfüzetét.  (A projekt mind a hat résztvevőjének kitűnő portréjával.)

Stépán Virág kiállítás

Stépán Virág kiállítás

Az ünnepélyes megnyitó a két muzsikusnak a világhírű amerikai tenoros, Johnny Griffin tiszteletére írott Mr. J.G. c. kompozíciójával zárult, akivel egy jazzfesztiválon volt szerencséjük együtt játszani. Még egyszer megtekintettük a szebbnél-szebb képeken a hazai jazz legkiemelkedőbb képviselőit,  akiket játék közben kapott lencsevégre Virág, még a Szent István Bazilika is szerepel a koncert helyszínek sorában.  Csak néhány ismert szereplő: Borbély Mihály, Bacsó Kristóf, Molnár Sándor, Ávéd János, Fekete-Kovács Kornél, Cseke Gábor, Oláh Krisztián, Subicz Gábor, Csízi László, Gyárfás István. (Gyafi és Kornél több képen is szerepel.)

A kiállítás október 24-ig látható az iF-ben. Mindenkinek ajánlom figyelmébe!

 

Fotó: Palotai Misi (köszönjük a fotókat!)

Stépán Virág kiállítás Márton Attila és Cseke Gábor

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005