fbpx

Shakti az Erkelben júliusban – A legendás fúziós együttes félévszázados jubileuma

2023. június 23.

A John McLaughlin által 1973-ban létrehozott világhírű formáció fellépése egybeesett a zenei világnak a fúziós megoldások mellett a népzenei értékek iránti érdeklődésével is. A hihetetlenül sokoldalú gitáros három indiai zenésszel stilizált rock-elemekkel finoman átszőtt hindu zenével lepte meg rajongóit. Az előzmények között kell megemlíteni McLaughlin intenzív érdeklődését a keleti miszticizmus, az indiai zene, filozófia, sőt életvitel iránt, amelyben szellemi vezetője egy ideig Srin Chimnoy guru volt. Leckéket is vett Ravi Shankar szitárművésztől, és 1971-ben létrehozta saját zenekarát, a Mahavishnu Orchestrát, amely újabb határokat tört át a jazzben. Érdekes, hogy egész pályája során „vacillált” az elektronikus és az akusztikus irányzatok között. Pályája otthon Angliában még akusztikus jazzel kezdődött, Amerikában viszont a 60-as évek végén – Miles Davis és Tony Williams zenekaraiban – az elektronikus hangzásvilág kimagasló művelője lett, de ez az irányzat érvényesült a Mahavishnu Orchestrában is.

Shakti

A Shakti (a szó jelentése: „együtt”), a kreatív intelligencia, a szépség és az erő megtestesítője volt, egyedülálló akusztikus világzenei produkció.  McLaughlin megrendelésére különleges hangszer készült, amelynek soundja a szitárra emlékeztetett. A trió felállásban McLaughlin mellett a világhírnévre szert tett dél-indiai hegedűs Lakshminarayana Shankar, és az azóta nálunk is sokszor fellépett észak-indiai tabla játékos, Zakir Hussain szerepeltek. Röviddel később csatlakozott az ütős Vikku Vinayakram, aki a ghatannak nevezett cserépedényekre emlékeztető hangszereken játszott.  Az együttes egyre ismertebb és népszerűbb lett, lemezeket készített és az amerikai fellépések mellett európai koncertkörúton is részt vett. Az 1976-ban a finnországi Poriban rendezett jazzfesztiválon készített filmfelvételt a Magyar Televízió is bemutatta. Végül a következő év végén oszlott fel az együttes és folytatódott McLaughlin szólókarrierje.  

John McLaughlinnal egyébként viszonylag későn találkozhatott a magyar közönség: 1986-ban a Tavaszi Fesztiválon Jonas Hellborg svéd basszusgitárossal duóban lépett fel. Akkoriban indult be a jazz-rock és fúziós sztárzenészek magyarországi fellépése, amelynek során Stanley Clarke, Pat Metheny vagy Joe Zawinul koncertjei után McLaughlin is számos alkalommal játszott hazai színpadokon. Egyik világhírű projektje volt a Paco de Lucia és Al DiMeola társaságában adott koncertsorozat, amit mi is élvezhettünk 1996-ban. Újabb tíz év után azonban a Shaktit is láthattuk a Millenárison a később elhunyt Uppalapu Shrinivas mandolinossal, akit az indiai zene Mozartjaként emlegették.

A mostani jubileumi koncertet rendező Green Stage Production iroda a környezetvédelem elkötelezett híve, mottójuk: „Földünk védelme”. Tudatos céljuk az, hogy az általuk megrendezett előadás megvalósításához szükséges energiafelhasználás adataiból kiszámíthassák az adott esemény ökológiai lábnyomát, majd ennek megfelelő faültetéssel ellensúlyozzák azt!   

A számos országot érintői koncertkörúton John McLaughlin és Zakir Hussain képviseli az 50 évvel ezelőtti Shaktit, Ganesh Rajagopalan hegedül, Shankar Mahadevan énekel és Vinayakran Selvaganesh ütőhangszereken játszik. Ő elsősorban a dél-indiai (karnátikus) zenében használt kanjira nevű kézidobok mestere. Utóbbiak is jártak már nálunk az említett 2006-os fellépésen.

Nagy várakozás előzi meg a legendás együttes koncertjét, amely természetesen nem csak azokat a zenebarátokat vonzza, akik ötven éve voltak fiatalok és ma már deres fejjel idézik fel a „nagy időket”.

De a közelmúlt McLaughlin- és Zakir Hussain-koncertjei bizonyítják, hogy a fiatal generáció is kíváncsi ezeknek az ikonoknak a művészetére! Csak rövid emlékeztető a közelmúltból: John McLaughlin 4th Dimension nevű formációjával 2017-ben a Müpában, 19-ben a MoMSportban, tavaly november 30-án pedig az Erkel Színházban lépett fel. Zakir Hussain 2018-ban saját Rhythm Ensemble nevű négyesével koncertezett a Müpában, majd 2019-ben a Cross Currents trióval (Dave Holland és Chris Potter társaságában) a MoMKult-ban láthattuk, múlt év októberében pedig a RaMban.

Shakti

Az évfordulót a This Moment című albummal ünneplik, amely pont ma jelent meg CD-n és LP-n az Abstract Logix kiadó gondozásában.

Garantáltan nem mindennapi élményben lesz része azoknak, akik július 2-án este ellátogatnak az Erkel Színházba, a hazai jazzrajongók által a mai napig emlegetett legendás koncertek színhelyére! Oda, ahol évtizedeken át ikonikus művészek játszottak Dizzytől Stan Getz-ig, és csak fél éve John McLaughlin-t is ott láthattuk!

Friss:  Az est előzenekara a Sweet Harmony lesz. Sri Chinmoy spirituális tanítómester bengáli és angol nyelven írt dalait adják elő indiai harmónium és hegedű kísérettel, a mester útját követik, ezáltal megismerhetjük a dalainak szépségét és mondanivalóját. John McLaughlin 1970-ben találkozott Sri Chinmoy indiai mesterrel, akitől spirituális nevét, a Mahavishnu nevet kapta.

Shakti 

Fotó: Green Stage Production Iroda

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005