fbpx

Az örök útkereső – Téli Mártára emlékeztek barátai

2019. július 29.

Téli Márta jazz-énekesnő, színésznő, műfordító, producer, fesztivál szervező, kineziológus, - aki a kudarcokban is mindig önmagát kereste, de jókedve mindig továbbsegítette, kacagását lemezen is megörökítette, - hosszú betegség után ez év május 31-én elhunyt (1959-2019).

Sokan Juhász Gábor megható mondataiból értesültünk a szomorú hírről. A megemlékezést Márti volt férje, Harsányi Sulyom László szervezte.

Téli Mártának nyolc lemeze jelent meg, de mind magánkiadásban, a lemezkiadó cégek nem vállalták a kiadást. Ő volt az első magyar énekesnő, akit felvettek az amerikai Berklee College of Music-ba.

Együtt dolgozott többek közt Berkes Balázzsal, Fekete Istvánnal, Gyárfás Istvánnal, Juhász Gáborral, Borlai Gergővel, Lattmann Bélával, Nagy Jánossal, Solti Jánossal, Horváth Kornéllal, Csepregi Gyulával, Szakcsi Lakatos Béla Jr.-ral, Balázs Elemérrel, Barcza Horváth Józseffel.

 

A megemlékezést az iF Jazz Caféban tartották meg (köszönet Hofinak, a kávézó vezetőjének), és Gyárfás István koordinálta az este második részét. Gyafi mindvégig a színpadon maradt, - két számot kivéve,- csakúgy mint Cseh Balázs. Gyárfás Pista elmondta, hogy a szomorú esemény ellenére ők vidám dalokat is fognak játszani, amiket együtt adtak elő koncertjeik alkalmával, mert Márti mindenkit olyannak szeretne látni, amilyen egyébként is. 

Gyárfás István trió (Gyárfás István gitár, Oláh Zoltán nagybőgő, Cseh Balázs dob) indította a megemlékezést a „Cherokee”-val. 

A következő számnál a bőgőhöz Czakó Péter lépett, és Juhász Gábor is csatlakozott gitárral a csapathoz, akivel négy lemezen is együtt dolgozott Márti. A quartet pedig a „Stella by Starlight”-ot (Victor Young) adta elő, amit sokszor játszottak együtt klubokban.

 

A Fekete István trombitással quintetté bővült csapat a „Nature Boy” c. számra (eden ahbez), amit ugyancsak sokszor műsorukra tűztek, mondta Gyafi, Fekete Pisti pedig hozzáfűzte, hogy ő ezt a számot csak kísérte, és Márti éneke volt a fő hangszer.

 

A következő számban Süle Lászlót hallhattuk zongorázni, aki 30 éve Helsinkiben él és tanít, de osztálytársak voltak Mártival a Jazztanszakon, ahol egyetlen női hallgató volt az osztályban. Voltak közös zenéléseik, írt neki könnyedebb darabokat, amit aztán nem adott ki egy cég sem. Később újra felvették a kapcsolatot, de már az új műsort nem tudták előadni együtt.

„Heartquake” című saját szerzeményét játszotta Süle László, mely megtalálható Borbély Mihállyal közös lemezükön. Ezzel szerette volna elmesélni, mit érzett, mikor megtudta, mi történt Mártival. A játéka könnyed, légies, mégis virtuóz volt, teljes mértékben átadta a közönségnek a szomorúságot, ami Téli Márta elvesztése jelenthetett neki.

 

A következő szám előtt Gyafi elmesélte, hogy Téli Márta előállt egy nagyszabású ötlettel, énekeljenek együtt nyolcan énekesnők: Szőke Nikoletta, Micheller Myrtill, Lakatos Ági, Urbán Orsi, Fábián Juli, Illy Dorka, Vadon Irén és Márti. A ritmus szekcióban Regős István, Csuhaj-Barna Tibor, Jeszenszky György és Gyárfás István szerepelt. Ebből aztán 5 énekesnős formáció lett Jazz Jet néven. Az előbb említett énekesnők közül ketten eljöttek a búcsúztatóra.

 

Lakatos Ági és Csuhaj-Barna Tibor lépett színpadra, akik Abbey Lincolntól a „Throw It Away” című szomorú, de erőteljes számot adták elő gyönyörűen.

 

Ezután maradt Tibor a bőgő mögött, és csatlakozott ismét hozzá Gyafi és Juhász Gábor gitáron, Fekete István trombitán, Süle László zongorán, Cseh Balázs dobon, és eljátszották az „All Blues”-t (Miles Davis).

 

A szünetben vetítést állítottak össze Márti régi képeiből, életének fontosabb állomásairól.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szünet után két számot is játszottak Téli Márta 1994-es „Quite Motion” című lemezéről. Az „Interplayt” Süle László, Juhász Gábor, Gyárfás István, Berkes Balázs, Cseh Balázs, Fekete István, a másodikat („Elm”) Gyárfás István, Juhász Gábor, Berkes Balázs, Cseh Balázs varázsolta elénk.

 

Ezután Gyafi ismét beüzemelte a mikrofont, mert nemcsak konferanszié, gitáros, hanem hangtechnikus is volt egy személyben.

 A „You Don't Know What Love Is” (Don Raye)  című számot adták elő: Gyafi, Juhász Gábor, Cseh Balázs, Oláh Zoli, Myrtill, ami ugyancsak nagy kedvence volt Mártinak, ez is hallható a „Quite Motion” című lemezén.

 

Az utolsó szám egy nagy klasszikus, vidám bossa nova volt, Jobimtól a "No More Blues" (ugyancsak a „Quite Motion” c. albumon énekelte Márti), amit Lakatos Ági, Gyafi, Juhász Gábor, Cseh Balázs, Oláh Zoli, Fekete Pisti, Süle László, Myrtill adtak elő szívvel-lélekkel, rengeteg fantasztikus szólóval.

 

 

Azt hiszem írhatom a közönség nevében, hogy méltó megemlékezést tartottak Téli Márta barátai. Minden számban egy kicsit ő is jelen volt köztünk.

Fellépő zenészek:

Lakatos Ági – ének

Micheller Myrtill – ének

Süle László – zongora

Gyárfás István – szervező, gitár, ének, konferálás

Juhász Gábor – gitár

Fekete István – trombita

Berkes Balázs – bőgő

Csuhaj-Barna Tibor - bőgő

Czakó Péter - bőgő

Oláh Zoltán - bőgő

Cseh Balázs - dob

 

Fotó: Irk Réka

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005