A szindikátust Elsa még Winand Gáborral alapította, aki nemcsak a színpadon volt társa, életének része. Olyan legendákat sikerült megnyerniük, mint Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula és Kőszegi Imre, akik a Rákfogó óta nem játszottak egy zenekarban. Az akkor már nagy tehetségként számon tartott fiatal bőgőssel, Orbán Györggyel vált teljessé ez a csodacsapat, de illő megemlíteni az alkalmanként helyettesítő muzsikusokat, mint Berkes Balázst és Madai Zsoltot, akik egy-egy alkalommal részesei voltak a sikernek. Babos (2018), Winand (2021), Szakcsi tavaly… a pénteki koncerten egy nagy taps nekik szólt.

Elsa nagyon izgult a premier előtt, mivel a zenekarral mindössze a koncert előtti beálláson tudta átvenni a műsorba került számokat. Mint mondta, a lazának vélt kubai mentalitás más, ott egy ilyen rangos klubban tartott koncert előtt sokat próbálnak, de ő is tudja, a zenéből nehéz megélni, ezért a koncertek mellett legtöbben tanítanak, sok mindent bevállalnak, így hosszasabb próbafolyamatra nem marad idő. Aggodalma a kezdésre elszállt, és a színpadra már az önfeledten mosolygó, optimizmussal teli Elsa lépett, aki egyből magával ragadta a közönséget.

 A nézőtéren ülők gyors megnyerése és bevonása, majd aktív résztvevővé tétele egyik legfontosabb taktikai elem Elsa koncertjein. A laza vázra épült műsortervben a számok hossza, sorrendje most is az előadás közben alakult, a pillanatnyi hangulat, benyomások és a közönség visszajelzései szerint. A kotta is csak a kiindulási pontot körvonalazta, mert Elsa elemi erővel irányította, szinte hipnotizálta szenzációsan játszó zenekarát, menet közben lassú altatásból, monoton latin tempóból hirtelen vad, fergeteges ütemet diktált, zuhatagként tört elő, majd újra lírai halk rész következett. Szabadon csapongva énekelt a szerelemről, a csalódásról, a mindennapi élet apró örömeiről. Hangjával tökéletesen fejezte ki, mozgásával, testbeszédével, elő is adta a dalokat, így azok is érthették az elénekelteket, akik nem tudtak spanyolul. Ehhez a koreográfiához hozzátartoznak a zenészekkel kezdeményezett évődő „párbeszédek”, melyek fontos részei zenéjének, a hangulat fokozásának.

Nem kell féltékenykedni, a színpadon minden fiú az enyém! – mondta nevetve, és külön-külön sorra vette az összest, testközelből instruálva, a szólók közben énekkel, beszólásokkal tovább inspirálva a kiszemeltet. Elsa közben egyre jobban hangolta a közönséget is a ritmusokra, a közönség egyre jobban buzdította a zenészeket, egyre inkább résztvevőjévé válva a zenének, és már az első rész végén állva, tapsolva énekelte a refrént. A fantasztikus szólók, a magával sodró zene igazi karibi fesztivál hangulatot teremtett. Nem hinném, hogy ezt több próbával még túl lehetett volna szárnyalni, gördülékenyen haladt minden, de ez ilyen kvalitású muzsikusoknál azért megszokott. A ráadás sem maradt el, Elsa kiült a színpad szélére, majd lement a tapsoló, ritmusra ringatózó, önfeledten ünneplő közönség közé. Még mindenki rátett egy lapáttal, fergeteges szólók, örömzene, és aztán a tényleg búcsú. Az új felállású Jazz Latin Syndicate letette névjegyét, csodálatos koncert volt. Szegény Babos Gyula mondása jutott eszembe, „próbáljon, aki nem tudja!”

Harmónia Jazzműhely / Budapest Jazz Club, 2023. január 27.
Fotó: Somogyvári Péter