De miért került a meghívókra Symphonic szó? Mert a Müpa szereti az izgalmas új produkciókat. Így kísérhette a Budapest Jazz Orchestra Jane Monheitet idén. Gondolom, Hollerung Gábor is örült a telefonhívásnak, hogy a Budafoki Dohnányi Zenekar kísérhetné a Budapesten fellépő Take 6-et. Persze közreműködtek ők már Sting Symphonicity turnéján, kísérték José Carrerast és Andrea Bocellit, és 2018-ban ott voltak Quincy Jones budapesti szülinapi dumálós koncertjén is. Jó referenciákkal rendelkeztek. Ezúttal is kész anyagból dolgoztak, a házi hangszerelők nem akárkik: az egyik például a koncertezést már nem vállaló egykori tagjuk, Cedric Dent, vagy a saját big bandet vezető, így az arrange-okat jól értő zongorista Gordon Goodwin.

Jesus more than like you

Egy baptista templom előtt olvastam egy amerikai kisvárosban ezt a feliratot, ami annyit tesz nagyjából, hogy Jézus nem csak like-ol téged. Ez a legjobb kulcs a kórus sikerének megértéséhez. A humor. A recept adott, hogy mi garantálja a sikert egy kórus számára. Az első lépés: keress hat énekest, akik lefedik a férfi énekhang terjedelmet: legyen tenor, bariton és basszus, ez a tisztán megszólaló többszólamúság alapja. Az énekesek rendelkezzenek rutinnal az a capella éneklésben, és álmukból felverve is tudják egy gospel kórus hangzását megszólaltatni.

De a sikerhez kell még egy olyan koncertrepertoár, ami mindenkit meg tud érinteni. Hallottunk gospel klasszikust, az egyik ráadás egy bravúros „Halleluja” kánon volt, a műsoron volt jazz örökzöld, például a „Sweet Georgia Brown”, Jule Styne dala a „Just in Time”, Nat King Cole-tól a „Smile”, ami eredetileg is szimfonikus kísérettel lett felvéve. Mind ott szerepel a JazzStandards.com listáján, csak komolyan kell venni szellemes a mottójukat: „Nézd meg, hallgasd meg, tanuld meg!” Felkerült a koncert műsorába Eric Clapton ihletett „Change the World”-je is, és természetesen nem hiányozhatott egy Al Jarreau-dal sem.

Szóval adott a recept, de az ételeknél is, jól tudjuk, a le nem írt fortély a legfontosabb, hogy finom legyen. Alvin Chea a basszus szólam felelőse, aki egyszer még a zongorához is odaült, és a bőgő szólamát simán odateszi a dalok alá. Joey Kibble, Mark Kibble, Claude McKnight és David Thomas a tenor szólamok gazdái, továbbá minden instrumentum imitálói hangokkal. Khristian Dentley kiváló baritonja mellett remek színpadi egyéniség, Armstrongtól a rap-táncokig minden karikatúrát fel tud rakni egy pillanat alatt. A „Fly away home”-ot ő konferálta fel, mindenki jót derült rajta, pedig a következő koncertjük valóban Los Angeles felsőn lesz, a kaliforniai Oxnard-ban, ahol a The Manhattan Transferrel együtt lépnek fel. Na, hogy ott mi lesz!

The Magnificent Gospel Sextet

A hangzás tökéletes, de az egész show nagyon ki lett találva. Felváltva konferálták a dalokat, esetenként személyes kommentárokkal a dalválasztás okairól, vagy egy elvesztett csomagról, amiben a fellépő ruha utazik valahol. Az énekesek mozgásának koreográfiája a Broadway tánckarait és néhány kultikus filmjelenetet idézett jelzésszerűen, ami újabb humorforrás.

Hadd tegyek egy kissé karcosabb megjegyzés is azért: a szimfonikus zenekar funkciója kimerült abban, mint mikor filmzenét rögzítenek egy stúdióban. A Németországból hozott trió pedig észrevehetetlen (és a zongorista esetében hallhatatlan is) volt. Pedig jó helyen ültem.

A Take 6 esetében a közönség megénekeltetése is tartogatott meglepetést. Megpróbálták a szimfonikus zenekar tagjait is rábeszélni az éneklésre (szerény sikerrel). Nem tudom, ezzel meg mert-e próbálkozni valaha valaki. Egy pici lány a koncert után meg is jegyezte, elment a hangja teljesen a végére. Van ennél nagyobb dicséret? A „Stand by me” előadásakor meg is invitáltak minket a színpadra a dal szellemében, hogy bátran csatlakozzunk a kórushoz. Kihagytuk életünk lehetőségét, hogy a Take 6 alkalmi tagjai lehessünk. De skálázni fogunk, hogy legközelebb bátrabbak legyünk. A receptet már ismerjük.

Fotó:  Hirling Bálint, Müpa