A kitűzött időpont előtt pár hónappal újra kétségessé vált a koncert létrejötte. Az energiaválság, a megemelkedett, kifizethetetlenné vált rezsiárak, és a fenntartó minisztérium 600 millió forintos támogatás elvonása miatt a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter bejelentette, az Erkelt november 6-ával bezárják, és majd csak a fűtési idény végén nyitják ki. Aztán pár hét múlva a koncertet szervező GetCloser iroda alapítója és mindenese, Kleb Attila a világhálón közzétette, hosszú, de konstruktív egyeztetések után megállapodott az Erkel Színház vezetőségével, így turnéja során London, majd német városok után a Jan Garbarek Group felléphetett Budapesten.

Akik ott voltak 2010-ben Garbarek Mikulás-napi, azaz december 6-i MÜPA koncertjén vagy esetleg megnézték a kvartett koncertjeiről az elmúlt tíz évben felrakott videók közül bármelyiket, láthatták, a díszlet, a színpadkép nem változott. Mindez elég jól dokumentálható az öt évvel későbbi, a 2015-ös bonni Beethovenfest koncerten felvett lemez hátsóborítójával is, a dupla cd meghallgatását ajánlom a mostani koncertről lemaradtaknak, az ott elhangzottak nagyrészt megegyeznek az itt játszottakkal.  Garbarek most sem bízott semmit a véletlenre, hangmérnökön, fényeffektus kezelőn kívül szcenikus is volt az őt mindenhova kísérő technikusi stábban, aki gondosan ügyelt a magukkal hozott díszlet felállítására és világítására.   

Ahogy a külcsín, a repertoár sem hozott meglepetést, de a beharangozókban ígért emelkedett pillanatokat és a kölcsönös zenei utazás felejthetetlen élményét átélhette a közönség. A letisztult, többnyire fülbemászó melódiáikba Garbarek hideg északi szélként süvítő szaxofonhangjai, Brüninghaus az ismétlődő minimalista mintákat Bill Evans játékára emlékeztető improvizációikkal kombináló zongorázása, Daniel groove-os hangzást hozó basszusgitár kísérete, és Gurtu az indiai effektusokkal spékelt dobjátéka elegyéből kategóriákba nem beszorítható zene született. Valami olyasmi, amit hallottunk már, amit ismerünk, de amit mindig jó újra hallani, ami még mindig rejt titkokat, és amire jobb híján továbbra is annyit tudunk mondani, csoda.  

A domináns Garbarek kompozíciók (One Goes There Alone, Stolt Øli, Red Dust) között helyet kapott egy-egy Brüninghaus (Metamorphosen), Yuri Daniel (Tao) és Gurtu (Seven Horses) szerzemény is, ezek azonban leginkább a szerzőknek adtak hosszabb szólókra lehetőséget. Így megcsodálhattuk a Garbarekkel legrégebben, lényegében a „Legend of the Seven Dreams” (ECM, 1988) megjelenésétől együtt alkotó Brüninghaus az akusztikus zongorán klasszikus képzettségű szólistaként előadott szólóját és az öthúros elektromos bőgőn játszott, 2007-ben agyvérzést kapott, így sajnálatosan aktív muzsikusi karrierjét befejező Eberhard Weber helyére került Yuri Daniel talán egy kissé hosszúra nyúlt basszusgitár improvizációit is. Hallhattunk egy Charlie Haden és egy Lakshminarayana Shankar kompozíciót is a '79-es Egberto Gismonti gitárossal és zongoristával készült triólemez, valamint az indiai hegedűs 1984-es „Song for Everyone” albumának emlékeit felidézve, melyen a két ütős zseni, Zakir Hussain és Trilok Gurtu együtt játszott.

 Eljöttek a brazil Naná Vasconcelos, majd Elefántcsontpartról származó francia Manu Katché után az ütős hangszereknek indiai színezetet adó Trilok Gurtu percei is. Dramaturgilag megkomponált szólójával először verőivel közelgő vihart csalt elő a cintányérok, és egyéb üthető tárgyak segítségével, majd a verőket elhagyva ujjaival egyre gyorsabb ritmusokat diktált a tabla dobokon, és ezeket vokális improvizációkkal, az indiai zenéből ismert „tala talk” módszerrel, azaz a zenei ütemet a scatteléshez hasonlítható „szótagdobolással” kísérte. Aztán a „talk” maradt, „tala” szó szerinti jelentését, a tapsot, a kezünkkel ütemes ütögetést, a dobjaitól felálló Gurtu a közönséget is bevonva mutatta be, a skandináv népzene jellegzetes hangszerén, az ujjnyílás nélküli fűzfa, vagy más néven, fakó fuvolán játszó Garbarekkel duózva.   

Az eufórikus hangulat tetőfokán beszálltak a többiek is, Garbarek tenorszaxofonra váltott, és még közel negyedóráig élvezhettük a kvartett lehengerlő játékát. Következett a ráadás, sajnos csak egy, a szűnni nem akaró tapsok közepette másodszorra csak meghajolni jöttek ki, igaz ezt az újabb levonulás után még egyszer megtették, a nézőtér kivilágosodott, és a közönség is beletörődött, ennyi volt. Hiányérzete így sem lehetett senkinek, feledhetetlen élményt kaptunk.

A volt lengyel hadifogoly, és egy norvég gazda lánya egyetlen gyermekeként 1947-ben született Garbarek Oslóban nőtt fel, tehetsége igen hamar megmutatkozott. Első lemeze, az „Esoteric Circle” 1969-ben még a Flying Dutchman kiadónál jelent meg, és amellett, hogy Garbarek később tovább tökéletesített egyedi hangzására már ekkor felfigyeltek, zenéjében John Coltrane, sőt Albert Ayler hatása is érezhető volt. Abban az évben alapította Manfred Eicher a mára a világ legnagyobbjai között jegyzett ECM lemezkiadót. A fiatal kiadó rátalált a fiatal muzsikusra, és Garbarek a következő években sokat tett a sokat emlegetett, védjeggyé vált ECM hangzás kialakulásáért. Összefonódva, együtt váltak egyre ismertebbé, természetesen ebben a kiadó másik legnagyobb igazolása, a már akkor is világszerte ismert Keith Jarrett is „besegített”. Létrejött az Eicher celebrálta „házasság” is, olyan remek művek születtek, mint a Belonging (1974), a My Song (1977) és a Personal Mountains (1979), és a Jarrett európai kvartettjében játszó Garbarek ázsiója tovább nőtt. Figyelme később a világzenére is kiterjedt, olyan indiai és pakisztáni zenészekkel dolgozott együtt, mint Trilok Gurtu, Zakir Hussain, Hariprasad Chaurasia és Lakshminarayana Shankar. (Ragas and Sagas - ECM 1990, Madar - ECM 1992) Készített duóban lemezt Agnes Buen Garnås népdalénekessel is, ennek lenyomatát a középkori norvég dalfeldolgozásokból álló Rosensfole (ECM 1989) őrzi. Pályafutása fontos állomása volt a Hilliard Ensemble a capella énekegyüttessel több éven át tartott kapcsolata, erről a Bazilikában rendezett koncerten is meggyőződhettünk. A szaxofonnal más dimenzióba került közel ötszáz éves gregorián énekek először az Officium című albumon jelentek meg, olyan sikert hozva, hogy az ECM minden idők egyik legnagyobb példányszámban eladott albuma lett. Garbarek szaxofonjának a hetvenes évek derekán kidolgozott jellegzetes „északi” hangja az évtizedek során nem változott, de változatlanságában is képes volt frissülni, új területeket meghódítani. Ehhez a hanghoz szerteágazó útjai során mindig megtalálta a legjobb partnereket, és ezzel a hanggal tölt meg koncerttermeket világszerte, ahogy most az Erkelt is megtöltötte.

Ajánlott videók:

Maijazz 2013, Stavanger Concert Hall, May 10th, 2013, as part of the festival.
(Norvégia egyik vezető jazzfesztiválján adott koncert)
https://www.youtube.com/watch?v=UE2M0Hd0vPk
Budapest 2010. Mikulás napi koncert - Müpa
https://www.youtube.com/watch?v=UgSJCGrfAnQ.

Erkel Színház/GetCloser, 2022. november 22.

Fotó: Somogyvári Péter