fbpx

II. JÓZSEFVÁROSI JAZZFESZTIVÁL - második nap

2022. szeptember 24.

A szeptember 16-tól 18-ig tartott fesztivál második, szombati napján az időjárás talán még pocsékabbra fordult, mint a nyitónapon, így a koncertek továbbra is egy helyszínen, a Rákóczi téri Vásárcsarnok épületében zajlottak. A fellépők óránként váltották egymást, a délután négykor kezdődött programban ezen a napon is találhattunk befutott nagyhírű és pályakezdő, most induló zenekarokat. Szombaton elsőként a tehetséges fiatalokból álló Oláh Kálmán Next Generation Quartet lépett színpadra. A kezdés előtti percekben még a fesztivált hirdető transzparensnél sikerült egy nyitókép erejéig feltartóztatnom a jövő generáció jelenben is már sok szép sikert elért két muzsikusát, ifj. Jónás Rezsőt és Varga Balázst.

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

A félreértések elkerülése végett nem Kálcsi, hanem a tavaly első ízben kiírt Pege Aladár Jazz Nagybőgő Verseny döntőjében megismert fiatalember a kvartett alapítója, aki csak névrokona Oláh Kálmánnak és szaxofonos fiának. Előfordult már a jazz történetében névazonosság, a legismertebb talán Bill Evans (a zongorista és a szaxofonos), és Avishai Cohen (a trombitás és a bőgős) példája, amely egy ideig nehézséget okozott mind az adminisztrációban, mind a kommunikációban, aztán, ha nehezen is, de hozzászoktunk, hogy nevük után a hangszereiket is megnevezzük. A nyugodtan junior All Stars jelzővel illethető formációban fiatal koruk ellenére rajta kívül a többiek is bizonyítottak rangos megmérettetéseken. A zongorista ifj. Jónás Rezső 2017-ben, az I. Belvárosi Jazz versenyen hangszerszólista kategóriában megosztott első helyezett lett, ugyanitt a gitáros Varga Balázs, - aki 2016-ban a közönségtől a legtöbb szavazatot kapta „Az év fiatal jazz-zenésze”, a Magyar Jazz Szövetség tehetségkutató versenyén - és a dobos Jónás Fülöp a legjobb zenekar díjat elnyerő Oláh Kálmán Jr. alapította „Young Tigers” tagjaiként osztoztak a sikerben.

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

Három standardfeldolgozás fért a szigorúan betartandó műsoridőbe, elsőként Arthur Schwartz 1932-ben eredetileg egy Broadway Musicalhez írt „Alone Together” című híres dalát játszották, melyet először Artie Shaw jazzesített. A későbbiekben aztán jócskán bővült a névsor, a kompozíció időtállóságát mutatja, átívelve a jazz korszakain olyan muzsikusok lemezein hallhatjuk, mint Miles Davis, Bill Evans, Archie Shepp, Charlie Haden, és a felsorolást természetesen még hosszasan lehetne folytatni. Így a közönség nagy részének volt összehasonlítási alapja, akár kedvenc verziója is, de ahogy a tapsok jelezték, a fiatalok kiállták a próbát. Ornette Coleman 1959-es „Tomorrow is the Question!” lemezének „slágere”, a „Turnaround” szaxofon szólama gitárra hangszerelve is megőrizte erejét, és ez a kompozíció alkalmat adott egy kis örömzenélésre is, amit kihasználva egymást váltották a virtuóz szólók.

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

Végül egy újabb Arthur Schwartz szerzemény, ezúttal egy ballada, a „You and the Nigth and the Music” ugyancsak sokak által feldolgozott, ugyancsak ismert dallamait sikerült megtölteniük új gondolatokkal, saját egyéniségükre szabva eljátszaniuk. Bizonyára még sokat hallunk majd róluk!

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

Az idén megjelent „Blessing” című lemezéből adott ízelítőt a Rafael Márió Trió. A számos díjat, köztük 2017-ben a szakmai zsűri által megszavazott „Az év fiatal jazz-zenésze” címet, majd 2018-ban Junior Prima-díjat elnyert zongorista még az LFZE hallgatója volt, mikor 2014-ben évfolyamtársaival, Bartók Vince basszusgitárossal és Hidász Tamás dobossal megalakult a formáció. Mindhárman azóta lediplomáztak, és 2017 végén megjelent első albumuk, a „My Hope” mellett, legnagyobb sikereik között tartják számon, hogy előző évben Billy Cobham előzenekaraként felléphettek.   

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

Rafael Márió bevezetőjében elmondta, mikor felesége már gyereküket hordta, majd a gyerek születése, végül a szülővé válás áldásként való megélése inspirálta a dalok írása közben, így nem volt kérdés, hogy mi legyen a lemez címe. Az „All Right”, a „My Heart” és a „Polonaise” után egy Bartók Vince szerzemény, a „Thoughts” is bekerült a válogatásba, és végül még a „Funny Dance” is belefért az időbe. Ismét egy remek koncertet kaptunk a fiatal generációtól, a „Blessing” anyagából eljátszott darabok áldást hoztak nekünk is, és ismét megállapíthattuk, tehetségekben jól állunk!   

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

A fiatalok után a több mint két évtizedes múlttal rendelkező Balázs Elemér Group következett. Ez a zenekar megalakulása óta a hazai jazzszcéna elitjébe tartozik, és az idők során előfordult tagcserék után is képes volt megújulni. Az alapító Balázs testvérek mindig megerősödve jöttek ki a krízisekből, és mindig megtalálták a megüresedett posztokra a zenekar egyedi hangzásához legjobban illeszkedő, azt tovább színesítő muzsikusokat. Az utóbbi években csak az énekesnők váltották egymást, Horváth Cintia kismamaként már nem tudta vállalni a sok utazással járó fellépéseket, így augusztusban a Debreceni Bor és Jazznapokon Molnár Enikő debütált a BEG-ben. Enikő 2017-ben végzett az LFZE jazz-ének szakán, ismerhetjük őt Márkus Tibor „Equinox” zenekarából, valamint a Gyárfás István Trió vendégeként is sokszor találkozhattunk vele. Az este hatkor kezdődött koncerten egy népdalfeldolgozás után készülő lemezükről hallhattunk régi magyar slágereket jazzre hangszerelve.

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

Molnár Enikő rövid idő alatt tökéletesen illeszkedett a zenekar zenei elképzeléseihez, úgy tűnik, a billentyűs hangszereken is játszó „férfihang”, Szakonyi Milán mellé hosszú távra megtalálták a BEG „női hangját”. Balázs Elemér, testvére Balázs József, Komjáti Áron, Lakatos Pecek Krisztián és persze a két énekes remek hangulatot hozott, alaposan felcsigázva a készülő lemez iránt az érdeklődést, amelyen a most igazoltan hiányzó ütőhangszeres, Czibere József is játszik majd.

Ennyi fért időmbe, bár kíváncsi lettem volna az este hétkor kezdődött Tzumo Trió koncertjére is Szabó Gabi énekesnővel, ráadásul Torma Rudi játszott basszusgitáron és Tálas Áron dobolt, de bízom abban, hogy ezzel a formációval még összehoz a sors, csakúgy, mint a szombati nap még fellépett Saurapoda és Gentry Sultan zenekarokkal. Így is jazzel feltöltődve készülhettem a zárónapra.

II. Józsefvárosi Jazzfesztivál

 

 

 

Rákóczi tér, 2022. szeptember 17.

Fotó: Somogyvári Péter

 

Józsefvárosi Jazzfesztivál - 1. nap     - 2. nap      - 3. nap

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005