Az történt ugyanis, hogy a négyes két tagja is más fontos elfoglaltság miatt nem lehetett jelen, de azért egy remek trió formáció szórakoztatta a nagyérdeműt – magas minőségi jazzel. Elek Pista tenorozott és klarinétozott, Molnár Péter bőgőzött és a klub pianínójánál Lőrincz Ádám foglalt helyet. Az az igazság, hogy a kicsiny alapterületű iF kávézóban dob nélkül még intimebben hangzott ez a remek muzsika, bár Cseh Balázs igazán képes a visszafogott játékra, azaz nem „verte volna agyon” a produkciót.

Remek hangulatban zajlott a koncert, amihez – mint mindig – most is hozzájárult Pista csodás kommunikációs képessége, ami egy ilyen helyen még inkább érvényesült. Minden számot szellemesen felkonferált, így a tudósítónak is könnyű dolga volt, bár a közkedvelt standard darabok megfejtése valószínűleg sikerült volna neki. A rá jellemző módon minden kíséret nélküli tenor-introval indított, ami korábban gyakorta Rollins Doxy-ja volt, ez most a lemezen is elhangzó „Dakszli” lett, a szám Pista féle parafrázisa. Szédületes tenorszóló alapozta meg az est hangulatát. Itt kell elmondani, hogy Pista is úgy gondolta, hogy a lemezbemutató helyett egy könnyű nyáresti jazzest legyen, így aztán mindössze három számot játszott a lemezről: az említett indító „Dakszli”-t, az „In A Mellow Tone”-t és az utolsóként előadott „Ready ’n’ Able”-t. Az „Alone Together” c. szívet melengető standard még a tenoron hangzott fel, de a folytatásban Pista klarinétjátékában (is) gyönyörködhettünk, mert több szám aztán ezen a – kis hazánkban nem túl gyakori – szólóhangszeren került sorra. Az Ellington repertoár közkedvelt darabja, (amit ugyan Juan Tizol írt) a „Perdido” csendült fel, majd a „Just Friends” c. standardben ugyancsak a klarinéton brillírozott Elek Pista. Csepregi Gyula emlékére játszotta el a „Body and Soul”-t, amit most is hosszú kíséret nélküli tenorral vezetett fel. Charlie Parker egyik legkedveltebb bebop darabja az „Anthropology” zárta az első félidőt.

A szünet után a Gene Ammons-Sonny Stitt  tenortandem nagy sikerszáma a „Blues Up & Down” indította a továbbiakban is fergeteges koncertet, majd ismét az idén 120. éve született Duke Elingtonra emlékeztünk az „In A Mellow Tone”-nal. A latin jazzt Antonio Carlos Jobim szerzeménye a „Waves” c. bossa nova képviselte – klarinéton! A Nagy Amerikai Daloskönyv két óriási standardja következett ismét csak tenoron: az „On the Sunny Side of the Street” (Rollins remek előadásának nyomdokain) és a csodaszép ballada, a „Stars Fell on Alabama”. És végül a már korábban említett (a lemezen is felhangzó) lendületes „Ready ’n’ Able” zárta az estet. Mivel már nagyon is túlléptük a 10 órát, nem kerülhetett sor ráadásra, de így is igazán elégedettek lehettünk a nagyszerű előadásért.  Tizenkét szám hangzott el, kétszer hatos bontásban, mint egy egykori nagylemezen (LP). Kell-e ettől élvezetesebb nyáresti program. Hát nekem nem. Mert örök szlogenem szerint is „az élőzenét semmi sem helyettesíti”.

De feltétlenül szólni kell a két kísérő zenészről is. Molnár Péter az Elek Quartet állandó bőgőse, aki egyben a swinges zenét kiválóan előadó Group&Swing zenekar tagja is. Ott pedig együtt játszik az ezúttal vendégként zongorázó Lőrincz Ádámmal. Elismerést érdemlően, nagyon szenzitíven kísérték a fúvós szólistát, mértéktartó és ízléses szólóikkal fontos résztvevői voltak a szó legnemesebb értelmében vett igazi örömzenének. Ez a három művész a műfaj legszebbik oldalát idézte fel, mindenféle öncélú „művészkedés” mellőzésével. Azt a pozitív életérzést, ami a mai világban annyira hiányzik. Semmi „világfájdalom”, öncélú szenvelgés, csak ahogyan a „Sunny Side” szövege mondja „Leave your worries on the doorstep, azaz Hagyd a gondokat a küszöbön”. Ebben segítettek ők hárman péntek este!  

A koncert előtt és a szünetben megnéztem a földszinten és a galérián Siklós Péter harminc jazzfotóját. Szebbnél szebb fekete-fehér és színes képein az elmúlt évtizedek hazai és külföldi zenész nagyságait láthatjuk Szakcsitól Billy Cobhamig, Tony Lakatostól  Gyárfás „Gyafi”-ig.  A tárlat egyben igazi jazz-panteon is, hiszen Oscar Peterson vagy Ella Fitzgerald éppúgy feltűnik, mint Zoller Attila, Pege Aladár, Vukán György vagy Pleszkán Frigyes. Nagy élményeket idéző képek, remek ötlet ebben a környezetben.  

Fotó: Stépán Virág

 > Jazz Elek című CD ajánlója. <