fbpx

Keddi képlet: 2 teltházas koncert + 2x2 standing ovation = Al Di Meola

2022. augusztus 23.

Kedden Al Di Meola egymás után két koncertet is adott, és mindkétszer megtelt az Újlipótváros és Angyalföld határán épült RaM, annak ellenére, hogy sokáig nem tudhattuk, egyáltalán kikkel és milyen programmal érkezik ide. A világ egyik legjobbjának tartott virtuóza honlapján amerikai koncertekkel zsúfolt naptárjában nyoma sem volt európai turnénak, más forrásokból mindössze annyit lehetett megtudni, júliusban, 20 év után újra Görögországba látogatott, és részt vett a harmincéves múltra tekintő „Sani Festival” égisze alatt rendezett, Jazz on the Hill koncerten.

Al Di Meola- Budapest, 2022

Mindenesetre az este 7 órára meghirdetett koncertjére pillanatok alatt elkeltek a jegyek, a kissé késeinek tűnt, fél tízkor kezdődöttre is végül megtelt a legolcsóbb jegyeket kínáló karzatokkal együtt a több, mint 600 főt befogadó nézőtér. Mint kiderült, a Görögországban fellépett akusztikus trióval, Peo Alfonsi gitárossal és Sergio Martinez ütőhangszeressel érkezett fővárosunkba is.

Al Di Meola- Budapest, 2022

Közülük a Szardínián született, Cagliari Konzervatóriumában klasszikus gitár szakon kitüntetéssel diplomázott Peo Alfonsi már 2006 óta játszik Al di Meola különböző formációiban, többek között tagja a Midsummer Night (Szentivánéji) kvartettnek is, így 2007 júniusában a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a hazai közönség is megismerhette. A Luigi Mazzullo mesternél tanult gitáros, a klasszikus tanulmányok mellett, mély érdeklődést mutatott a jazz és az improvizált zene iránt, mindig is a jazzre és a populáris, esetében inkább népzene improvizatív hangzásvilágát próbálta összhangba hozni a klasszikus technikával.

Al Di Meola- Budapest, 2022

A muzsikus családban 1978-ban született madridi Sergio Martinez 15 évesen Paco de Lucia egykori brazil ütőhangszeresénél, Rubem Dantas-nál kezdett tanulni, de a flamenco mellett az afro-latin és az indiai zene ritmusai és hangszerei iránt érdeklődve, azok mestereitől vett különórákat, sőt, a madridi Federico Moreno Torroba Konzervatóriumban a klasszikus zene ütőhangszerein is megtanult játszani. 19 évesen már fellépett a Párizsi és a Sydney-i Operaházban, valamint a Teatro de Real Madridban. Mindezzel nem beérve a Berklee valenciai kampuszán folytatta tanulmányait, ahol Dave Liebman, Joe Lovano, John Patitucci, Danilo Perez, Ben Street, George Garzone, Terri Lyne Carrington, Eric Harland, és nem kis büszkeséggel írom, Németh Ferenc voltak mesterei. Ő dobolt a 2013-ban a „Legjobb Flamenco Album" kategóriában Latin Grammy-díjra jelölt Jose Merce „Mi única llave” című albumán is, de minden bizonnyal Al Di Meola meghívója hozta eddigi legnagyobb sikerét.

Al Di Meola- Budapest, 2022

A sokadszorra visszatért, és mindig örömünnepet hozó Di Meola sikerekben gazdag pályafutásának néhány állomását csak azért érdemes felidézni, mert most az eddigiektől eltérően nem frissen megjelent albumát mutatta be, inkább egy jól szerkesztett, erre az akusztikus trióra hangszerelt „random” összeállítást játszott korábbi műveiből. Erre utalt a színpadkép hátterét adó, korábbi lemezeinek borítóiból összeállított montázs, amit ugyan az Opus lemezének 2019-es bemutatóján is láthattunk MOMkultban, mivel ott is játszott régebbi szerzeményeiből, de most abszolút hitelessé vált.

Al Di Meola- Budapest, 2022

Így a Nápoly közeli, Cerreto Sannitából kivándorolt olasz családban, a New Jersey állambeli Bergenfieldben született Di Meola játékában pár pillanatra felidézte első jazzgitáros példaképei Tal Farlow, Kenny Burrell, és természetesen sráckora legnagyobb kedvencét, a jazz, blues és rock ötvözetének példátlan mestereként később az általa „The Godfather of Fusion”-nak nevezett Larry Coryell hangjait, akiért otthonából több mérföldet buszozott, hogy lássa őt Greenwich Village klubjaiban. Szavakban is megemlékezett Chick Corea-ról akinek hívószavára 19 éves korában otthagyta a Berklee-ben kezdett tanulmányait, hogy a Return to Forever negyedik albumán átvegye a távozó Bill Connors helyét. Mint erről, az egész életét meghatározó momentumról pár évtizeddel később elmondta, „a középiskola után egyből beiratkoztam a Berklee zeneiskolába. Azt hiszem, ez volt a megfelelő következő logikus lépés annak, aki komolyan gondolja zenei karrierét. Nagyon fontos két évet töltöttem az iskolában, megszereztem az általuk kínált tudást, de nem volt értelme folytatni. Újabb tudásszintre jutottam úgy, hogy úton voltam valakivel, aki igazán inspirált egy teljesen más szintre, és ezt a szintet úgy éred el, úgy fejlődsz a legtöbbet, ha ilyen nagyszerű játékosok környezetében, mint Chick Corea, Stanley Clarke és Lenny White, úton vagy, és minden este játszol.” 

Al Di Meola- Budapest, 2022

Amikor a Return to Forever 1976 körül felbomlott, az ott megszerzett tudást kamatoztatva Di Meola a jazz fúzió, a flamenco és a mediterrán zenét ötvöző szólóalbumokat kezdett készíteni, amelyekből a koncerten is játszott párat. A flamenco témák előtt, szívhez szólóan adózott Paco de Lucia emlékének. Bár a virtuóz gitártrió, melyben együtt játszott vele és John McLaughlinnal, hihetetlenül népszerű volt, Friday Night in San Francisco című albumuk több mint négymillió példányban kelt el világszerte, Di Meola inkább olyan egymásközti párbajoknak titulálta a produkciót, amelyben a zene gyakran elveszett. Így muzsikustársa, barátja szerzeményeiből játszott inkább Peo Alfonsival duóban, majd szólóban is.

Al Di Meola- Budapest, 2022

Al Di Meola- Budapest, 2022

A mediterrán dallamok közé Di Meola feldolgozásában jól simultak az angolszászok is. Tinédzser korában őt is megbabonázta a Beatles zenéje. „Igazán a Beatlesnek köszönhetem, hogy gitározom. Az ő hatásukra választottam a hangszert, kezdtem zenét tanulni, és napi nyolc-tíz órát gyakorolni ” – mondta egy interjújában. Két albumot is készített Beatles-dalok virtuóz és kreatív interpretációival, a 2013-ban megjelent „All Your Life” és a 2020-as „Across The Universe” feldolgozásaiból a koncerten is felcsendült néhány ismert dallam. A káprázatos technikával előadott szóló rész után, a trió újból összeállt, és nem kevésbé káprázatos kollektív muzsikálás, a közönség vastapsával kísért igazi „tour de force” következett. A marokkói Rabatban, a Mawazine Fesztiválon felvett „Morocco Fantasia” andalúz zenéjét hozó végjáték megtette a hatását, a közönség felállva tapsolta az ovációt meghatódottan fogadó zenészeket. A bőséges ráadást az újabb standing ovation után egy még bőségesebb követte, melyben Di Meola a gitárosokra nagy hatást gyakorolt korai albumaiból, a 1977-es Elegant Gypsy és az 1978-as Casino kompozícióiból is adott ízelítőt. A trió játékkedvét érezve ezt is felállva tapsolta meg a közönség, de miután végül Di Meola mindenkit megnyugtatott, hamarosan visszatér, és lesz folytatás, bő két óra után engedte a boldog, de fáradt zenészeket levonulni a színpadról.

Al Di Meola- Budapest, 2022

Al Di Meola- Budapest, 2022

Al Di Meola- Budapest, 2022

Al Di Meola- Budapest, 2022

Al Di Meola- Budapest, 2022

Az őszi idényt már nyáron megkezdő GetCloser szervezésében létrejött két keddi koncert feledhetetlen élményt adott a közönségnek, és az ilyen lelkes, szívből jövő fogadtatás, még a sok sikert megélt, stadionokat megtöltő muzsikusoknak is minden bizonnyal emlékezetes maradt. Megdőlt a sokadszorra idejöttek felé csökken az érdeklődés teória is, mindkétszer megtelt a RaM nézőtere. Igaz, ehhez az 50 éve pályán lévő, minden díjjal kitüntetett Di Meola zenéje is kellett, aki mint mondta, a nehéz gazdasági helyzet soha sem befolyásolta a nézőszámot koncertjein, „az embereknek ugyanis akkor is ki kell szállniuk és élniük kell. Szerintem a zenémben is megmutatkozik, életemben először írok zenét boldogan, csodálatos kapcsolatban vagyok a feleségemmel, van egy kislányom és egy gyönyörű családom, amely minden nap inspirál.” Ezt kedden mindkét koncerten újra megtapasztalhattuk.

Al Di Meola- Budapest, 2022

Végül egy kis vigasz azoknak, akik lemaradtak a keddi koncertekről, szeretik az olasz ételeket, és New Jersey környékén járnak. Előzetes egyeztetés után ellátogathatnak Al di Meola otthonába egy meghitt vacsorára, mely az alapcsomagban 2 fő részére 7500 $. A részletek ide kattintva megtekinthetők, mi feleségemmel úgy döntöttünk, inkább majd a következő budapesti koncertjén találkozunk vele, New Jersey túl messze van.

 

RaM - GetCloser, 2022. augusztus 16.

Fotó: Somogyvári Péter

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005