A fentieket a fellépők személye is garantálta, hiszen a Gyárfás trió két tagja: Oláh Zoltán bőgős és Cseh Balázs dobos, valamint a két meghívott fúvós: Elek Pista és Fekete Pista is ezt az irányzatot képviselik. (A túlsúlyban lévő három Pista miatt felvetődött Zoli és Balázs átkeresztelése is.)

A rendkívül jó hangulatú, ismét teltházas koncert a csak a trió által játszott három számmal indult. Elsőként egy igazán fülbemászó melódia, Billy Eckstine „Second Balcony Jump”-ja hangzott fel, amiben Gyafi máris megcsillogtatta csodás gitárjátékát. Ezt követte a hazai rajzfilmek egyik legnépszerűbb dala, Wolf Péter „Vuk”-ja (ami a Cartoon Jazz c. lemezre is felkerült), majd a másnapi Szabó Gábor emlékesten is előadott Bartók-darab, az „Este a székelyeknél”, ami Amerikában „Evening in the Country” címmel lett ismert.

Ekkor már a két fúvóst is beszólították és Elek Pista kedvenc tenorszáma a „Doxy” hangzott fel, Sonny Rollins örökbecsű darabja, majd egy West Coast örökzöld, a „Bernie’s Tune”. Ez azért volt nagy öröm, mert kis hazánkban valami rejtélyes okból a legritkábban hallunk West Coast jazzt. Annakidején ez a szám Gerry Mulligan és Chet Baker zongora nélküli kvartettjének egyik nagy sikere volt. Gondolom, hogy a jelen lévő veterán bőgősünk, Berkes Balázs is megörült, mert ő is nagy rajongója a West Coast stílusnak, éppúgy mint Csécsi Attila barátom és jómagam. (Itt említem meg, hogy nagyon dicséretesen a második félidőben pedig a másik West Coast örökzöld, a „Line for Lyons” hangzott el.)

Ekkor következett egy igazi „jutalomjáték”: egy ballada egyveleg, jazz szakszóval „medley”, amelynek során Gyafi a „My Foolish Heart”-ot „kapta”, Elek Pista a „Stars Fell on Alabama”-t és Fekete Pista a „Skylark”-ot. Végül Tommy Flanagan „Freight Trane” c. darabjával zárult az első szett.

A szünet után a trió előadásában a Szabó Gábor által is annyira kedvelt, és többször lemezre vett jazz-sláger, a „Breezin’” vezette be a második félidőt, majd eljött a köszöntő és a szokásos – ezúttal rövid – beszélgetés ideje az est főszereplőjével. Mindezt Deseő Csaba, a klub művészeti vezetője bonyolította le. Schön Gyuri is készült: a „There Will Never Be Another You” dallamára írott köszöntőjét énekelte el Gyafinak, némi szájtrombita szólóval fűszerezve.

Ekkor következett a már említett West Coast darab, majd egy frenetikus Cherokee-val zárult volna az est, de még egy újabb meglepetés is emlékezetessé tette az ünnepet. Ismét ellátogatott a klubba az itt tartózkodó – és a húsvét hétfőn Juhász Gáborékkal fellépett Ray Brown Jr. (Lásd korábbi beszámolónkat.) Most is a közismert „Route 66” volt a koncertet záró szám, mint a saját fellépésén.

A Háló klub minden alkalommal bizonyítja számunkra, hogy jazz műfajnak leginkább ideális színhelye az intim légkört biztosító kisebb terem, és ami ezzel logikusan összefügg – ez régi szlogenem:
„Az élőzenét semmi sem pótolja vagy helyettesíti! Nem a nagy termek ellen szólok, de érdemes odafigyelni az örvendetesen szaporodó fővárosi, főváros környéki és nem kevésbé a vidéki jazzklubok műsorára.
EZÚTON IS KÍVÁNUNK AZ EGÉSZ MAGYAR JAZZKÖZÖSSÉG NEVÉBEN HOSSZÚ ÉS EREDMÉNYEKBEN GAZDAG ÉLETET ÉS ZENEI PÁLYÁT GYÁRFÁS PISTÁNAK, MINDANNYIUNK „GYAFI”-JÁNAK!  

Háló Klub, 2022. május 10. 

Fotó: Siklós Péter, Jókuti György