fbpx

LFZE Jazz tanszék évvégi vizsgája – 3. nap

2022. máj. 16.

Idén is nyitott kapukkal várták a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak évvégi vizsgái a közönséget május 11-13. között. Minden nap fél kettőkor kezdődött az első koncert és kb. 5 körül fejeződött be. Az utolsó nap kicsit hosszabbra nyúlt, fél 6-kor hajolt meg a kilencedik (9!) zenekar.

A Jazz Tanszék kórus lépett fel először. Rövid előadásukra Urbán Orsolya készítette fel őket.

Jónás Rezső Jr. zenekara folytatta a vizsgát az énekkar után, akinek egy összeszokott triója van, ők nyerték meg tél végén az idei Müpa Jazz Showcase szakmai díját. Ritkán lépnek színpadra a vizsgán nem egyetemre járó zenészek, de most kivételesen a bőgős és a dobos is külsős volt, a Jónás testvérek, Géza és Fülöp. Hozzájuk Oláh Kálmán Jr. és Fekete István csatlakozott szaxofonon és trombitán. István, Rezső és Kálmán is mesterszakon fognak diplomázni idén. Oláh Kálmán Jr. több versenyt megnyert, játszik testvére, Krisztián kvartettjében és a Coltrane Legacyban is többek közt. Fekete István már neves művész, megemelem kalapom előtte, hogy fontosnak tartja a tanulást így is. Jónás Rezső Jr. pedig a londoni 606 Clubban fog játszani a jövő héten a Harmónia Jazzműhely és a 606 Club együttműködése révén.

A harmadik fellépő Egri János Jr. ősszel Junior Prima Díjat kapott, ő is idén kapja meg a mesterdiplomáját, és több zenekarban játszik, gyakran szerepel a MagyarJazz portálon. Legközelebb május 24-én lép fel az iF kávézóban.

A negyedik fellépő zenekarából már többeket ismert a közönség, mi is írtunk róluk a keddi vizsga kapcsán. A csapat énekesnője Koncz Kriszta volt, akivel lemeze apropójából készült 2 éve interjú. Jó volt újra látni és hallani őt.

Az idei félév egyetlen női hangszeres zenészét is köszöntsük, ő Várhelyi Diána, aki zongorán játszott.

Az utolsó zenekar vezetője ugyancsak idén fog mesterdiplomát kapni, Farkas Zsoltira büszke lehet Snétberger Ferenc, aki felfedezte a fiatal zongorista tehetségét. Ilyenkor sajnálom, hogy semmit nem írhatok, így csak javasolni tudom minden kedves olvasónak, hogy június első hetén hallgassa meg a diplomakoncertjén!!

A szerdai és a csütörtöki koncertekről a beszámolót a linkre kattintva találják.

 

Köszönet Novák Marcellnak a tökéletes hangért és a remek fényért!

 

Jazz Vokál együttes Urbán Orsolya vezetésével

 

McHugh/Fields - On the Sunny side of the street

  

Jónázs Rezső Jr. - zongora MA2, Oláh Kálmán Jr. - szaxofon MA2, Fekete István - trombita MA2, Jónás Géza - bőgő, Jónás Fülöp - dob
Felkészítő tanár: Bacsó Kristóf

Oláh Kálmán Jr.  - Donatella
Fekete István - Positive things
Jónás Rezső Jr. - Hommage to Herbie

 

Castagno Claudia - ének O10-1, Egri János Jr. - zongora MA2, Uher-Győrfi Bálint - szaxofon MA2, Berki Tamás - bőgő O10-1, Fazekas Tamás - dob OT0-1
Felkészítő tanár: Tzumo Árpád/Gyémánt Bálint

Rainger/Robin - If I should Lose You
Mike LeDonne - Blues for McCoy

 

Koncz Kriszta - ének BA3, Kapolcsy-Szabó Levente - zongora BA3, Virág Benedek - gitár BA3, Szereceán Tihamér - basszusgitár BA3, Majsai Roland - dob BA3
Felkészítő tanár: Gyémánt Bálint

Horace Silver  - Soulville
Chick Corea - You're Everything
Thelonious Monk - Evidence
Koncz Kriszta - Édesanyjának írt dal (duó)

  

Serei-Pálmai Panna - ének 010-1, Lukács Márton - zongora, zeneszerzés BA2, Berki Tamás - basszusgitár O10-1, Baki József Ádám - dob O10-1
Felkészítő tanár: Ávéd János

Berki Tamás - Passion
Lukács Márton/Pálmai Panna - Memories
Altman/Lawrence - All or Nothing at All

 

 Kökény Richárd - zongora BA1, Pongrácz Benedek - gitár O10-1, Nagy Milán - basszusgitár O10-1, Siklós Kornél - dob O10-1
Felkészítő tanár: Tóth István

Kurt Rosenwinkel - Zhivago

  

Jekaterina Hacsaturjan - ének VH, Várhelyi Diána - zongora BA1, Csány András - gitár O10-1, Nagy Martin - szaxofon BA1, Siklós Kornél - dob O10-1
Felkészítő tanár: Ávéd János

Antônio Carlos Jobim - Meditation
Luiz Bonfia - Black Orpheus
Joshua Redman - Hike and Seek
Freddie Hubbard/Woody Shaw  - Down Under

  

Farkas Zsolt - zongora MA2, Fazekas Tamás - dob OT0-1, Berki Tamás - bőgő O10-1
Felkészítő tanár: Tzumo Árpád/Gyémánt Bálint

Ablakos Lakatos Dezső - Elisabeth
Thelonious Monk

  1. nap       -      2. nap       -       3. nap  

Gratulálok a Jazz Tanszék minden tanárának!

 

Budapest Jazz Club, 2022. május 13. 

Fotó: Irk Réka, Persa János

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005