fbpx

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékének év végi vizsgakoncertjei – május 16. – csütörtök

2019. máj. 17.

Csütörtökön sem szűkölködtünk a tehetségekben. Talán a jobb időnek köszönhetően, szép lassan félházig telt a BJC koncertterme. Aki esetleg pénteken el tud lógni, vagyis előbb be tudja fejezni a munkáját, annak ajánlom, hogy a Szaxofon Quintetet és Lakatos Ági énekegyüttesét mindenképpen hallgassa meg, és ha már ott van, a többi zenekart se hagyja ki.

Csütörtöki pontos kezdésnek hála, az első fellépőkről sajnos lemaradtam, de fotók készültek róluk is.

 

 

 

 

 
Mácskovics Szabolcs – zongora BA3, Ricardo Trombini – gitár ERASM, Lovász Barnabás – bőgő BA3, Zombori Attila – dob BA2

Felkészítő tanár: Bacsó Kristóf

 

 

Másodiknak színpadra lépő zenekart Szczuka Panka konferálta be, előtte megköszönte Bacsó Kristóf felkészítését. Dizzy Gillespie, Jobim, Cole Porter egy-egy híres számát adták elő, majd a végén a „Blues In The Night”-ot, amit Szabó Gergő hangszerelt, és amiben nagyon jók voltak a fúvósok.

 

 

 

 

 

 

 

 

Szczuka Panka – ének BA1, Szabó Gergő – zongora BA1, Arday Dániel – bőgő BA3, Brunner Bence – harsona BA2, Brunner Bence – harsona BA2, Daróczi Áron – trombita BA1, Puskás Levente – gitár BA2, Gulyás-Szabó Krisztián – dob BA1

Felkészítő tanár: Bacsó Kristóf

 

 

Mielőtt elkezdődött volna a következő zenekar koncertje, kiderült, hogy Berki tanár úrnak épp születésnapja van, így egy spontán köszöntéssel ünnepeltük meg a 73. születésnapját (ilyenkor hallatszik, hogy még fiatalok a vizsgázók, kevés rögtönzött szülinapi köszöntésben volt részük).

Varga Dávidot hallhattuk énekelni és szaxofonozni, igazi univerzális tehetség. Azért még az éneklés jobban megy, ő is egy óriási tehetség, szép a hangja és használni is tudja. Toots Thielemans – Bluesette-je után meghallgattuk saját szerzeményét is, a „Who Will Understand Me”-t, amiben mindkét hangszert, a hangját és a szaxofonját is használta, jó szólókat játszott még Kovács Tamás és Piller Márton is. Jól szólt végig az egész zenekar.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Varga Dávid – ének, szaxofon BA2, Vadász Gellért – szaxofon BA1, Garami Sámuel – trombita BA2, Piller Márton – zongora BA2, Kovács Tamás – gitár BA2, Sárosi Áron – bőgő BA2, Gulyás-Szabó Krisztián – dob BA1

Felkészítő tanár: Bacsó Kristóf

 

 

A következő zenekar is énekessel lépett színpadra (Legrand-tól, Petruccianitól, Chick Corea-tól játszottak egy-egy számot), de a húzó zenész a zongorista, Horváth Albert volt, aki végig kiváló improvizációkkal tette izgalmassá a játékukat.

 

 

 

 

 
Palócz Gergő – ének BA1, Horváth Albert – zongora BA1, Sárosi Áron – bőgő BA1, Baranyi Bence – dob BA1,

Felkészítő tanár: Zsoldos Béla

 

 

Az utolsó két zenekarban Girincsi Fruzsina énekelt, aki ugyancsak igazán kellemes hangi adottságokkal rendelkezik. Őket érdemes lesz majd június első hetében meghallgatni, mert akkor lesz a diploma koncertjük ugyanitt a BJC-ben 20 órakor. Monk, Spalding, Miles Davis és egy saját szerzemény, a Perpetuum zenekaruk „Give Me Light” című dala került a palettára, mindannyiukon látszódott, hogy élvezik az együtt muzsikálást, nagyon jól szólt a quartet.

 

 

 

 

 

 

Girincsi Fruzsina – ének BA3, Takács Dániel – gitár BA3, Tóth Mátyás – bőgő BA3, Holb Alexandra – dob BA3

Felkészítő tanár: Borbély Mihály

 

 

Az utolsó zenekar annyiban változott az előzőhöz képest, hogy a bőgős Hegyi Zoltán lett, és két fúvós csatlakozott a quartethez, Vadász Gellért és Rácz Dániel. Dave Holland, Herbie Hancock és Roy Hargrove számait játszották, a fúvósok pazarul szóltak.

 

 

 

 

 

 

 

 

Girincsi Fruzsina – ének BA3, Rácz Dániel – trombita BA3, Vadász Gellért – szaxofon BA1, Takács Dániel – gitár BA3, Hegyi Zoltán – bőgő BA3, Holb Alexandra – dob BA3

Felkészítő tanár: Márkus Tibor 

 

 

Pénteken is folytatódnak a Budapest Jazz Clubban a vizsgakoncertek, érdemes meghallgatni őket is.

 Fotó: Irk Réka

Budapest Jazz Club, 2019. május 16.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005