Mi a JLCO különlegessége?

A világ jelenleg legprofibb formációja, akik a jazz népszerűsítéséért dolgoznak. Jazz at Lincoln Center Orchestra küldetésének tekinti, ez áll a hitvallásukban, a swing (és a blues – tegyük hozzá) szellemének közvetítését, a népszerűségének növelését, a kedvelők táborának bővítését. Fellépéseiken azt igyekeznek bebizonyítani, hogy a szórakoztatás, az ismeretterjesztés és a kiemelkedő zenei teljesítmény nem kizáró tényező. Az igazi profizmus mindig szórakoztató.

A nevükhöz kapcsolódó lemezek sora pont azt jelzi, hogy ezeket a célokat hogyan valósítják meg nagyon céltudatosan. A Wynton Marsalis trombitás vezetésével működő, tizenöt fős JLCO repertoárjának fontos része a Duke Ellington, Count Basie, Fletcher Henderson, Thelonious Monk, Mary Lou Williams, Dizzy Gillespie, Benny Goodman vagy Charles Mingus jegyezte időtálló jazztörténeti remeknek bizonyuló kompozíciók új hangszerelésű (ebben Sherman Irby és Chris Crenshaw viszi a prímet) bemutatása. Ebből is hallottunk a koncerten.

A jazz népszerűsítése a fiatalok között szintén fontos része küldetésüknek. Ismeretterjesztő előadásaik is felkerültek a netre, ahol adott esetben quintet, septet formációban léptek fel (erre a ráadásban láttunk is példát), csak a minőségben nem kötnek kompromisszumot. (Dan Nimmer zongoristának egy komplett jazztörténeti sorozata van, ahol Oscar Petersontól Bill Evansig meg is mutatja, hogy játszottak a nagyok. Nem véletlenül kihagyhatatlan tagja ő a formációnak, Pesten is élmény volt hallgatni a játékát.) Aki pedig zenei pályára készül, annak ezek a zenei átiratok egy aranybánya. De nem könnyű „olvasmány”. A zenekar tagjainak eredeti szerzeményeit és az általuk megrendelt darabokat még nem is említettem. 

Milyen egy JLCO koncert?  

Belevágtak rendesen a koncertezésbe. Ide Bukarestből érkeztek, a következő napokban pedig fellépésük helyszíne lesz Vienne, Perugia (az Umbria Fesztivál), Antibes és Barcelona. Ha ugyanezt a műsort adják elő (ami kizárt), ott is azt fogják látni, hogy a szürke öltöny, csíkos nyakkendő mellett melegben az ásványvíz is hozzátartozik az alapfelszereléshez. Hogy a színpadkép az utóbbi idők gyakorlatát követi: jobbra az első sorban a „szaxisok”: Sherman Irby (altszaxofon, klarinét és fuvola), Ted Nash (altszaxofon, klarinét és fuvola), Victor Goines (tenorszaxofon, klarinét), Walter Blanding (tenorszaxofon) és Paul Nedzela (bariton- és szopránszaxofon, klarinét). Második sorban a harsonások (ketten előadtak egy dalt is): Vincent Gardner, Chris Crenshaw és Elliot Mason. Hátul pedig a trombitás különítmény: Ryan Kisor, Marcus Printup, Kenny Rampton és középen Wynton Marsalis „atya”, aki a szertartást celebrálta kommentárjaival, balra pedig a kiválóan működő ritmusszekció: Dan Nimmer (zongora), Carlos Henriquez (bőgő) és Obed Calvaire (dobok).

Mi tetszett? A hangzás (ezért a technikust is dicséret illeti). Mi nem? Hogy 80 perces műsort terveztek, pedig az elején elég nehezen melegedtek bele, és a közönség hálás reakciói többet érdemeltek volna. Érdekes volt a számokat indító „beszámolás” módja is, mert még nem hallottam eddig a „one…two…a...a…a…” verziót. A blues sétákból tetszett a „Tom Cat”-es verzió és Count Basie „Good Morning Blues”-a,  a bőgős Carlos Henriquez kubai stílusú szerzeménye, a „2/3’s Adventure” is. És a Coltrane-t megidéző „Alabama”.

Azért óvatosságra intenék minden kezdő zenészt, ha ezekkel a kottákkal akarja kezdeni a pályáját, mert komoly kihívás, akkor is, ha könnyednek látszik. Sherman Irby úgy tud bluest fújni, attól a hideg futkos a hátunkon. Marsalis arcáról pedig akkor sem tűnik el a szerény, de magabiztos mosoly, ha könnyedén hozza a 4-eket, 8-adokat, 16-odokat, 32-edeket, sőt a 64-edeket és a 128-adokat is, de hangzásban a hangszer határait feszegette, anélkül, hogy zavaró lett volna. Aki ott volt, hallhatta, hogy a profizmus ezen a szinten könnyűnek tűnik, és nagyon szórakoztató tud lenni. A ritmusszekció profin ellenpontoz, a fúvóscsapatok meg úgy szólnak, mint a parancsolat. Mondom én. A szekciók összjátéka magas szintű, gyakran „ellingtonos”, egyszerre klasszikus zene és jazz. Ez már Kollmann Gábornak, a BJO vezetőjének (aki szintén ott volt a koncerten) a véleménye. Neki pedig hihetünk nyugodtan.

A belépéskor az újra nyitásra készült exkluzív belépőt meg fogom őrizni.

Fotó: Nagy Attila (Müpa)

Müpa, 2021. július 5.