A Hálóban utoljára január elején volt szerencsém élő koncerten jelen lenni, amikor is a Joe Fritz Quartet szerepelt, persze online módon. De ha már ott lehettem, beszámoltam honlapunkon olvasóinknak és a több kamerával készített videófelvételek is remekül sikerültek. Azért nem kell magyaráznom, hogy mennyivel felemelőbb egy közönség előtt lezajló produkció.  

Nos, a rendkívül családias légkörű Háló-koncerten már érkezéskor mindenki örömmel üdvözölte ismerőseit, barátait, hiszen a jóval több, mint száz klubest (tizenkét év és három helyszín) után már igazi törzsközönség alakult ki itt. Ráadásul a két muzsikus is régi „hálósnak” minősül, hiszen Antal Tibi volt 2008 őszén az első fellépők egyike, a népszerű Gyafi pedig alighanem a legtöbbet szerepelt itt a legkülönfélébb formációkkal.

Schön György klubvezető meleg üdvözlő szavai után a remek zene töltötte be a termet. Igazi swinges, fülbemászó, mindenki által emészthető, mégis „magas művészet” szórakoztatta a hallgatóságot. A duó igazán bölcsen olyan repertoárt választott, amely nem az ezerszer hallott melódiákat vette sorba, hanem olyan veretes számokat, mint a „Things Ain’t What They Used to Be” Duke Ellingtontól, vagy Cole Porter „Let’s Fall in Love” c. dala. De hallhattuk Harold Allen gyönyörű „I’ve Got the World on a String” c. számát is, bár itt nem egy, de tíz húr volt jelen. Antonio Carlos Jobim számtalan dala közül az ugyancsak ritkán játszott „Dindi” hangzott el, és már el is repült egy óra. A szünet a borozgatással fűszerezett baráti beszélgetések jegyében telt el.

 A második szettet George Gershwin – már címében is vérpezsdítő – „Fascinating Rhythm”-je indította. Persze a hagyományos beszélgetés most sem maradt el. Schön Gyuri kérdéseire sok érdekes történetet, szakmai titkot, anekdotát hallhattunk a két muzsikustól, majd ismét a zene vette át a főszerepet. Mivel az egyik hozzászóló a jazzben megszokott, úgymond „dögös” hangzást hiányolta, az extrém gyors tempójú „How High the Moon” és a „Misty” c. Erroll Garner ballada interpretálása ezt az igényt is maximálisan kielégítette. Végül a második félidőt is egy remek latin szám, a „Mambo Inn” zárta, amely a Tito Puente zenekar nagy sikerszáma volt.

Néhány szót az említett standard-repertoár „kivitelezéséről”. Tudni kell, hogy egy duó játék nem akármi, nem kell hozzá túl nagy fantázia belátni, hogy minél kisebb létszámú egy formáció, annál nehezebb dolga van az előadóművészeknek. De ez a két – hatvan felé járó – rutinos muzsikus olyan produkciót nyújtott, mintha többen lettek volna. Mindkét hangszer kiváló saját erősítővel bírt. Tibort éppen négy éve láthattuk a Hálóban, még a Loyola Caféban, amikor Deseő Csaba születésnapját ünnepeltük meg 2017 februárjában. Logikus, hogy Tibor, aki Csaba egykori tanítványa, az est főszereplője volt annakidején. (Persze Gyafi sem hiányozhatott a stábból.) Szépen felépített szólói, csodás soundja igazi jazz feelinggel párosulva rendkívüli élmény, hiszen ez a hangszer a jazz világában igazán mostohagyermeknek számít.

Gyafi laudációját illetően csak annyit, hogy jómagam is feltétlen rajongói közé számítok, biztosan ő az a művész, akiről a legtöbbet írtam évtizedek alatt. Lenyűgöző hangszertudása mellett sokoldalúsága is kiemelkedő, hiszen igazi stílusakrobata, aki minden irányzatban és felállásban bámulatra méltó otthonossággal mozog. Melodikus játéka mellett rendkívüli virtuozitása is lenyűgöző, most aztán módja volt bemutatni tudását, hiszen kíséret nélküli szólókkal is remekelt. De Gyafi kedves modoráról is ismert, Tiborral együtt a számok szellemes felkonferálásától az említett beszélgetésig a zenén túl is nagy élmény volt a közönség számára a velük töltött idő.

Végül jó hírrel zárva a beszámolót: a tervek szerint nyáron is lesz még egy Háló-jazzkoncert, mielőtt ősszel újra indulhat a következő évad! A nyári koncertről is időben tájékoztatjuk olvasóinkat!

Fotó: Deseő Csaba

Háló Jazz Klub, 2021. június 1.