Drága Barátom!

Nincsenek szavak – szokták mondani...vagy ahogy egy kedves kollegánk fogalmazott egyszer egy ehhez hasonló, borzasztóan nehéz élethelyzetben: „erre nincs akkord”! Nincsenek akkordok sem, de azok a tökéletesen csengő alaphangok sincsenek már, amelyeket az akkordok alá szoktál bravúrosan „pakolni”, kiváló füllel, kreatívan...

„Jóban, rosszban” – így jellemezném kettőnk barátságát és sok éven át tartó munkakapcsolatát. Rengeteg közös gyakorlás, próba, koncert és lemezfelvétel áll mögöttünk, a Veled átélt csodás zenei élmények sosem hagynak el, annak ellenére, hogy Te itt hagytál minket! Kiváló kolléga, barát és ember voltál!

Irigylésre méltó volt a kitartásod: „sosem szabad feladni”, mondtad mindig! A ZENE mindent vitt Nálad, előbbre volt külsőségeknél, hangzatos sikernél, látványos tündöklésnél. Nem számított Neked a gázsi sem, és az sem zavart, ha egy pár négyzetméteres lukban léptünk fel. Ott is ugyanolyan mély elkötelezettséggel és magas színvonalon muzsikáltál, mint pl. a philadelphiai nagy színpadon, ahová Danilo Perez hívott meg minket. Minden kis és nagy lehetőséget megbecsültél, mindenből tanulni szerettél volna! Igazi „jazz man” voltál, allűrök nélkül! Az élményt, a „flowt” kerested. Sokszor éltük meg együtt. ”Kívülről” is mindig szerettelek hallgatni, Dresch Misivel, Lukács Mikivel, Bacsó Kristóffal...hosszú a sor...

Én sem vetem meg a rendszeres munkát, de Te - váratlan telefonhívásaiddal - néhányszor engem is kirángattál a rám törő apátiából, mélypontból: jammelni hívtál, mintha érezted volna, hogy éppen akkor pont erre volt szükségem...végül egész nap Nálad gyakoroltunk, ettünk, ittunk...Így készültünk fel számos nagy feladatra, pl. a Chris Potter-lemezfelvételre is, szinte együtt laktunk hetekig...

MINDIG fejlődni akartál, töretlenül és alázattal! A sokoldalúságod, nyitottságod, tehetséged és profizmusod a nemzetközi mércének nemcsak megfelelt, hanem rengeteg gyümölcsöt is termett; megérdemelten lettél a párizsi jazz élet favoritja is – csakúgy, mint a hazai pályán.

Emlékek...a triónk Mohay Andrissal (RIP)...a végtelen próbák a bőrgyárban vagy a pécsi, „team building”-típusú hétvégék, ahol azért néha zenéltünk is :-)...izgalmas zenei kísérletezések a Kőlevesben, a Kazinczy utcában vagy a Nyitott Műhelyben Finta Lacinál...aztán Párizs, Lausanne, London, Washington, Philadelphia...nagy és izgalmas utat tettünk meg együtt, amely - bár - korántsem volt mindig zökkenőmentes, Te mindig szilárd pont maradtál, „kőszikla”, akire maximálisan lehetett építeni! Nagy törés volt mindhármunknak, amikor feloszlott a triónk! Szerettük egymást és Te különösen közel álltál Andrishoz!

Ez után megérlelődött Benned, hogy Párizsba költözöl. Tovább akartál lépni, fejlődni, haladni az úton! Mint mindig.

Később, átmenetileg, elváltak az útjaink, Te Franciaországba, én az USA-ba költöztem hosszú évekre; mégis, sok szálon továbbra is kapcsolódtunk egymáshoz, pl. két külön kontinensen, szimultán éltük át a külföldi lét kihívásait, izgalmait, szépségeit...Nyaranta továbbra is rendszeresen játszottunk együtt és egy fröccs mellett mindig megbeszéltük, hogy ki hol tart éppen az életében.

Az utóbbi két évben újra közelebb kerültünk egymáshoz, többször dolgoztunk együtt.

Mint mindig, újra és újra nagy élmény volt Veled muzsikálni!

Legutóbb a kihívásokkal teli Ligeti-műsort bőgőzted el flottul, elképesztően! „Vágtad” a klasszikust is, sőt, új perspektíva nyílt meg előtted általa! Beszéltünk róla, hogy akár szimfonikus zenekarban is játszhatnál a távolabbi jövőben...Még rengeteg tennivalód lett volna ebben a földi létben, hiszen éppen a napokban terveztünk újabb közös fellépéseket!

Bár feldolgozhatatlan, hogy elmentél, szerencsére számos fantasztikus zenei emléket, maradandó élményt hagytál magad után! Lélekben mindig velünk leszel!

Mindent köszönök, „Matek”, nagyon fogsz hiányozni!! Jó muzsikálást ott fent a többiekkel!

Dani

Daniel Szabo Trio feat. Jonathan Pinson & Matyas Szandai

Fotó: Irk Réka