Az 1999-ben született kislány (teljes neve: Samara Joy McLendon) New York Bronx nevű kerületében nőtt fel, olyan fekete családban, amelyben a zene nem éppen a periférián helyezkedett el. Apai nagyszülei a philadelphiai The Savettes nevű gospel együttes alapítói voltak, de bőgős apja is gospel kórusokat kísért. Nos, ezek a korai élmények alapozták meg a fiatal énekesnő igazi fekete előadásmódját, ha szabad ilyen megállapítást tenni. Nem véletlen hát, hogy már középiskolai, majd „cum laude” minősítéssel végzett egyetemi tanulmányai alatt énekelt a legkülönbözőbb helyeken és kísérettel, még a Lincoln Centerben is. Olyan neves jazz-zenészekkel is megismerkedett, mint a trombitás Jon Faddis (akinél tanult is) vagy a dobos Kenny Washington (aki ezen a lemezen is állandó kísérője).  2019-ben megnyerte a Sarah Vaughan-ról elnevezett Nemzetközi Jazzének Versenyt, 2021-ben pedig a Jazz Times magazin „Az év legjobb új jazzművésze” címét. Már két európai turnéja is volt, még Ausztriában is fellépett, reméljük, hogy hamarosan magyar színpadon is üdvözölhetjük. Tavaly már a Wynton Marsalis vezette Jazz at the Lincoln Center Jazz Orchestrával is fellépett és a Newporti Jazz Fesztivál résztvevője is volt. 

Két évvel ezelőtt megjelent debütáló albumán (amelynek címe pusztán az énekesnő „rövid” neve) elsősorban Billie Holiday és Nat King Cole művészete előtt tisztelgett, de ezen az új lemezén sem kerüli el a közönség által jól ismert dalokat, elég, ha csak a Misty-t, a Round Midnight-ot vagy a Social Call-t említjük. Az I’m Confessin’ (That I Love You) és a Gershwin fivérek Someone to Watch Over Me-je pedig szinte az amerikai slágerek világát idézi, még akkor is, ha számos jazzénekes tűzte repertoárjára az évek során. Érdekes, hogy éppen a címadó – idén éppen százéves – jazz standard, a „Linger Awhile”, az album legrövidebb száma, egyben a leggyorsabb tempójú is, így nem csoda, hogy mindössze 1 perc 47 másodperc. Zenei példaképe, Sarah Vaughan már az 50-es években lemezre vette.

Érdemes kiemelni a korai bebop trombitás, a korán elhunyt Fats Navarro Nostalgia c. számát, amely megmutatja, hogy Samara a vocalise mestere is, ez az, amikor hangszeres szólóra írt szöveget énekelnek. Akárki megállapíthatja, hogy ez a szám az album egyik kiemelkedő darabja. De az I’m Confessin’ is ebbe a sorba tartozik, ahol pedig Lester Young tenorszólóját idézi. (Nagy öröm számunkra, hogy mostanában több fiatal énekesünk is bátran műveli a vocalise vonulatot!)

Az album tíz számából mindössze kettőn van a hagyományos gyakorlatnak mondható zongora-trió kíséret, ugyancsak kettőn gitár-trió, négyen pedig együtt a zongora és a gitár a ritmus tandemmel. Egy olyan is akad, amelyen az énekesnőt csak a gitáros kíséri, egyen (amely a leghosszabb is egyúttal) pedig még három fúvós is erősíti a korábban említett kvintett felállást.

Csak örülni lehet tehát, hogy a fiatal amerikai generációban is akadnak olyan zenészek és énekesek, akik nem érzik úgy, hogy a hagyományos repertoár és előadásmód továbbvitele „maradi” szemléletet képviselne. Jól mutatja, hogy van erre igény egyfelől, hogy a második lemez is elég hamar követte a debüt-albumot (pláne a Covidot is figyelembe véve) és az meg különösen, hogy Samarát a nagy múltú Verve szerződtette. Hogy egy korábbi példát is említsek, a nagy sztárrá vált Diana Krall is Nat King Cole nyomdokain indította fényes karrierjét. 

Már a lemezindító Frank Loesser dal olyan hangulatot ad, mintha egy korai Sarah Vaughan nóta szólna, csak sokkal korszerűbb kísérettel és jobb hangtechnikával. Samara hangja ugyanis kifejezetten Sarah Vaughan fénykorát idézi. Róla tudni kell, egyfelől, hogy ha nem lettek volna olyan gyámoltalan menedzserei (mint a férje is), akkor bizony komoly konkurenciát támasztott volna Ellának. A számok rövidek, ahogyan a vokális stúdió-albumok többnyire lenni szoktak, bár jó lenne hosszabb hangszerszólókat hallani. (Sajnos, nem kérték ki a véleményemet.) Azt hiszem, hogy az ilyen felvételek a rádiók számára (is) készülnek, mert könnyen illeszthetők bármilyen műsorba.

Ha valamit, akkor ezt az albumot ajánlom mindenkinek, aki szereti a minőségi dallamok igazán magas szintű, mégis szórakoztató interpretációját!

Samara Joy:  Linger Awhile    (Verve, 2022)

1. Can’t Get Out of This Mood (Frank Loesser-Jimmy McHugh)   3:42    
2. Guess Who I Saw Today (Elisse Boyd-Murray Grand)    4:09
3. Nostalgia (The Day I Knew)     (Fats Navarro-Samara Joy McLendon)   3:31   
4. Sweet Pumpkin (Ronell Bright)    3:55
5. Misty (Erroll Garner-Johnny Burke)   4:54
6. Social Call (Qusim Basheer-Jon Hendricks)    4:30
7. I’m Confessin’ (That I Love You) (Al Neiburg-Dog Daugherty-Elli Reynolds)   5:04
8. Linger Awhile (Harry Owens-Vincent Rose)    1:47
9. Round Midnight (Thelonious Monk-Bernard Hanighen-Cootie Williams)    5:42
10. Someone To Watch Over Me (George Gershwin-Ira Gershwin) 4:04

Közreműködnek:

Samara Joy    ének    minden számban
Ben Paterson    zongora  1, 2, 5, 6, 7, 8, 9
Pasquale Grasso     gitár  2, 3, 4, 6, 7, 8, 9, 10
David Wong   bőgő    minden számban  kivéve 10.
Kenny Washington  dobok   minden számban  kivéve 10.
Kendric McCallister   tenor szaxofon  (csak 9.)
Terell Stafford     trombita, szárnykürt   (csak 9.)
Donavan Austin   harsona   (csak 9.)