fbpx

Jazz Showcase és NKA pályázatok fiataloknak

2024. október 02.

A Müpa Jazz Showcase versenyre már csak október 6-ig lehet jelentkezni. Az NKA Hangfoglaló program pedig pár napja írta ki a pályázatát kezdő előadóknak.

versenyek

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Program Kollégiuma pályázatot hirdetett induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítése, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítására.

Az előszűrésen túljutott pályázók élő, színpadi meghallgatáson vesznek részt.

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2024. október 25-én éjfélig lehet.

Részletes ismertető: https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/palyaztatas/kollegiumok-felhivasai/a-hangfoglalo-konnyuzene-tamogato-program-kollegium-nyilt-palyazati-felhivasa-7/

 ******

Müpa idén is meghirdette hazánk legnagyobb versenyét, jazz tehetségbörzéjét, melyet a jövő év februárjában fognak megrendezni a hat döntőbe jutott formációval.

Fontos, hogy nem csak saját kompozíciókkal lehet jelentkezni, hanem jazz standardekkel is beadhatja a jelentkezését egy-egy zenekar.

30 év alatti zenészek zenekarait várják, szólótól big bandig bármilyen formációval lehet nevezni.

A zenekarról készült videónak nem kell profinak lennie, de nem árt, ha a hang minősége kiváló.

Október 6-ig várják a pályázatokat még: https://mupa.hu/f/21/37/JazzShowcase-25_kiiras-2.pdf

 

 Fotó: Irk Réka

 

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005