A világhírűnek nevezhető negyvenkét éves japán zongorista-komponista Hiromi Uehara legutóbbi albuma is minden bizonnyal olyan művészi önerővel bír, hogy a rajta megszólaló zongora és vonósnégyes zenéje nem igényli a biografikus háttér ismeretét, ám e lemez rendkívüli, a föld egész lakosságát megrázó és az emberi életet több szempontból megváltoztató körülmények között keletkezett, ezért kivételesen mégis időzzünk el kicsit a Silver Lining Suite létrejötténél, nem is annyira a zene jobb értése, inkább az azt előhívó érzelmek és gondolatok megismerése kedvéért.

Hiromi legutóbbi amerikai turnéja (1999 óta az Egyesült Államokban él), melyen 2019-es Spectrum című szólólemezének anyagát mutatta be, tavaly márciusban hirtelen félbeszakadt. Seattle-ből utazott tovább San Franciscóba, amikor szükségállapotot hirdettek. Már Seattle-t is fantomvárosnak érzékelte, ahol az emberek óvatosan kerülgették egymást a koncert előtt és után. A reptéren szintén szokatlanul baljós hangulat uralkodott. Úgy döntött hát, Tokióba utazik, és szülőhazájában várja ki a rendkívüli események végét. Ám a helyzet mind rosszabbra fordult. Nemcsak az általános pandémia lelki terhe nyomasztotta a kényszerű izoláltságban tengődő pianistát; személyes élete is a feje tetejére állt, hiszen muzsikustársaitól egy egész óceán választotta el, és Japánban is azt kellett tapasztalnia, hogy egymás után zárnak be a klubok, maradnak el zenei események. Ekkor kezdett el gondolkozni azon, mivel tudná a maga tevékenységi körében elviselhetőbbé tenni az emberek életét. Először a tokiói Blue Note klubban készített 32 live-stream szólókoncertet 2020 augusztusában “Save Live Music” címmel, majd kitalálta, hogy 2021 elején már nem egymagában, hanem kísérőkkel folytatja a virtuális koncertezést. Ekkoriban formálódott meg benne egy zongorás kvintett, vagy szvit gondolata, melyhez megnyerte magának a néhány évvel korábbról megismert Tatsuo Nishie hegedűművészt, a New Japan Philharmonic koncertmesterét, akire rábízta a vonósnégyes tagjainak kiválasztását is.

Már akkor kedvet érzett vonósokra komponálni, amikor zeneszerzést tanult a Berklee College of Musicban. Most megérett a pillanat az alkotásra: négy üres széket helyezett el a zongora közelében, s nemsokára már hangokat is hallott lelki füleivel. Felhívta a hegedűművészt még azelőtt, hogy leült volna komponálni. És Nishie igent mondott. „A pandémia alatti érzelmi utazásomról akartam komponálni” – nyilatkozta később Hiromi. – „Csupán annyit tehettem, hogy zenét írok, amit valamikor majd közönség előtt is előadok. Ez az egy dolog hajtott előre” – tette hozzá. S még annyit, lélektani magyarázatul: „Mindig is szerettem zenét írni, de ezúttal valóban úgy éreztem, hogy a komponálás segít pszichológiai értelemben egészségesnek maradnom.”

Végül a tokiói Tanta stúdióban készült el a felvétel, a szabadalmaztatott REVEAL SDMTM technológiával. Ez lett Hiromi tizennegyedik, viszont első Japánban rögzített albuma. A zongorista vágya szintén teljesült azóta: közönség előtt is előadhatta új művét a New York-i Sony Hallban.

Legutóbbi két lemezén Hiromi a komponálás új, magasabb régiójába emelkedett. Friss zenéivel azt sugallja, hogy a műfaji határok mesterségesek, ezért figyelmen kívül hagyandók. Saját szavai szerint: „Szerintem csak két műfaj létezik: az, amelyik megindítja a szívünket, illetve az, amelyik nem. Így hát nem különösebben érdekel, hogyan kategorizálják ezt az albumot… Egyszerűen csak azt a zenét játszom, mely megindítja a szívemet.” Az eredmény: aki korábban Hiromi játékának pirotechnikájáért és drámaiságáért lelkesedett, most se fog csalódni – az Uncertainty című szerzemény kivételével valamennyi felvétel staccatós és perkusszív. Az Erroll Garneren, Oscar Petersonon, Art Tatumon és Phineas Newbornon felnőtt, majd Chick Corea nyomdokaiba lépett pianista stílusának robbanékonysága most is magával ragadó, de az se téved, aki a rejtett romantikus zeneszerzőre figyel fel a Silver Lining Suite hallgatásakor, hiszen Schubert Pisztráng-ötösét követően (melyben az egyik hegedű helyett nagybőgő szól) olyan komponisták írtak zongoraötösöket, mint Schumann (esz-dúr), Brahms (f-moll) vagy Dohnányi (c-moll). Egyes filmzene- és jazzszerzők műveiben elhagyható bombasztnak érezzük a vonósszekció alkalmazását, Hirominak azonban sikerült úgy megalkotnia a négytételes kvintettet, hogy valamennyi hangszer központi jelentőséget kapjon. A zongorista mellett Wataru Mukai csellójátékát kell kiemelnünk, aki pizzicato walking bass technikával hozza a basszusszólamokat, talán leglátványosabban a negyedik, Fortitude tételben, de a többi vonós is képes az európai komponált zenéről egy pillanat alatt swingre váltani (Ribera Del Duero).

A tételek nagyrészt baljóslatú címeit (Elkülönítés, Az ismeretlen, Sodródók, Állhatatosság) nem igazolja a zene hol swinges lüktetése, hol a téma romantikus szépsége, hol pedig a már említett, Hiromira jellemző perkusszív játék. A tételekből erő és elszántság árad, mindez összhangban áll a hátsó borító fotójával, ahol a zongorista nevet, és vörös ruhakölteményben ül egy kereveten, a vonósnégyes hangszerei mellett. Míg az érzelemgazdag Isolation tétel hangütése felkészít az egész mű hangulatára, és inkább nevezhető befelé tekintőnek, mint melankolikusnak, a The Unknownt egy morajló zongorafutam vezeti be, és a szerzemény ritmikailag annyira változatos, hogy a hallgató nem az ismeretlentől való félelemre asszociál róla. A Drifters című scherzotétel főként Hiromi bluesos jazzfelfogásáról marad emlékezetes, végül a Fortitude staccatoja, a taps, a zene emelkedő és ereszkedő hullámzása, a makacsul visszatérő akkordok és a színpompás befejezés tökéletes lezárása az Isolationban bevezetett patternnek.

Hiromi öt további szerzeménnyel egészítette ki új lemezét. Ezek ízléses folytatásai vagy bővítményei a négytételes műnek. Különös figyelemmel érdemes hallgatni a kvintett után következő szólódarabot, az Uncertaintyt, mely lírai szépségével az album egyik tour de force-a. Ugyancsak a legnagyobb elismerés hangján kell szólni a lemezt záró Ribera del Dueroról, mely Hiromi kedvenc boráról kapta címét. A tangótéma már szerepelt a zongorista Edmar Castañeda hárfással duóban felvett lemezén is. Cigányos bravúrdarab, amely jobban ki se fejezhetné az öt nagyszerű muzsikus játékának zabolátlan életkedvét, vidámságát és szenvedélyességét. A Silver Lining Suite, melynek címe világos utalás a „minden rosszban van valami jó is”, illetve a „borúra derű” tartalmú angol kifejezésre („every cloud has a silver lining”) művészileg igényes, roppant élvezetes és szórakoztató megformálása a tragédiákkal teli korszakból se hiányzó harmóniának.  

Telarc, 2021

1. Silver Lining Suite "Isolation"
2. Silver Lining Suite "The Unknown"
3. Silver Lining Suite "Drifters"
4. Silver Lining Suite "Fortitude"
5. Uncertainty
6. Someday
7. Jumpstart
8. 11:49PM
9. Ribera Del Duero

Közreműködik:

Hiromi Uehara – zongora
Tatsuo Nishie, Sohei Birmann – hegedű
Meguna Naka – brácsa
Wataru Mukai – cselló