fbpx

EGY JAZZERO EMLÉKÉRE

2021. június 28.

Ünnepre készültem, ha nem is a kerek évfordulóknál szokásos nagyszabású, életművet összegző méltatásra. Winand Gábor 1964. június 28-án született, ez alkalomból köszöntése közben nyilván többen is feltették volna az elmaradhatatlan születésnapi kérdéseket további terveiről, jövőbeli koncertjeiről, megvalósítandó lemezeiről. A születési dátum után azonban kötőjel került, és még egy dátum, 2021. június 15. A köszöntőből emlékezés lett, Gábor 57 éves korában elhunyt. Váratlan halála mindenkit megdöbbentett, értetlenül olvastuk a híradásokban használt „hosszan tartó betegség után” szakzsargont, mert nem tudtunk ilyenről. Természetes, hogy a találgatások is beindultak, éppen ezért leírom, amit megtudtam. Szívproblémái voltak, és egy előre tervezett időpontra ment műtétre a kórházba, ahol a műtét közben állt le a szíve.

Gábor zeneszerető családban született Budapesten. Hat éves korától ismerkedett a zenével és a hangszerekkel, a klasszikus alapokat jelentő szolfézs és zeneelmélet mellett tanult klarinétozni, csellózni. Szülei nagyon örültek, hogy zenész akar lenni, annak már nem, hogy jazz-zenész. A kezdet kezdetén énekes akart lenni, ha nem is tudatosan, de tudat alatt arra készült, hogy áriákat énekel majd híres operaházak színpadán. Nagynénje, anyukája testvére, irányította Sík Olgához. A híres tanárnő meghallgatta, és szakorvosi vizsgálatra küldte, megállapítandó, hogy hangja túl van-e a mutáláson. A 16-17 év körüli fiú a vizsgálattal járó fájdalmakat nem volt hajlandó elviselni, otthagyta a vizsgálatot, és a tanárnőhöz sem ment vissza. Az állandóan pezsgő tündéri nagynéni, aki Bartók konzi irodájában dolgozott, ismét közbelépett, az operaénekesi pályafutás törése láttán, a jazz szakot javasolta. A felvételin gyönyörűen énekelt, Gershwin dalokkal próbálkozott. A tanszakvezető Gonda János mindössze a jazzt hiányolta a tökéletesen felénekelt darabokból, ami nem volt csoda, mert Gábor addig soha nem hallgatott ilyen zenét. A konzi előképzőjének számító Postás zeneiskolába küldte, évfolyamtársai segítették megismerni ezt a zenét, ott hallgatta meg az első jazz lemezt, és azonnal megfertőződött a jazz rajongói által jól ismert vírussal, amelytől ő sem tudott szabadulni többé. Rögtön a 3 éves iskola elvégzése után mentora, Babos Gyula hívta a Babos Trio Plusz zenekarába énekelni, aki nemcsak kollégája, hanem barátja is lett. A jazz legenda meghívója hatalmas dolog volt, iskola után nem kellett keresgélnie, egyből a jazz profi világába került. Onnantól indult el jazz karrierje.

Pályafutása fontos állomása volt a Balázs Elemér Group, a 2000-ben alakult formációnak egyik alapító tagja volt. Elemérrel a jazz konzi alatt ismerték meg egymást, Gábor 19 éves volt, Elemér amikor a jazztanszakra került 16, és már akkor kiemelkedett a többi dobos közül. „Mint általában azok az emberek, akik kicsit mások, ha szabad ezt szerénytelenség nélkül mondani, más kvalitással rendelkeznek, fölfigyelnek egymásra, megtalálják egymást.”, emlékezett Gábor találkozásukra. A BEG előtt számos más formációban is játszottak együtt, de az igazi egymásra találás ebben a zenekarban teljesedett ki. Gábor nagyon szerette azt a megközelítést, amit Elemér talált ki, közel állt hozzá, ahogy a jazz kicsit keverve volt a népzenei elemekkel. A BEG első lemeze, az elég sok páratlan ritmusú dalt tartalmazó „Around The World” egyből sikert hozott, és Gábor nagy örömmel, teljes vállszélességgel vetette magát bele a közös munkába. Ezekben az időkben abszolút szabad volt, tetszett az a zenei szituáció, amiben részt vett, nagyon sok dolgot szippantott be abból a világból. Fellépett több európai városban, eljutott a londoni és a skopjei jazzfesztiválra is. Az első lemezt évente újabbak követték, köztük a 2005-ben a Fonogram-díjas, „Az év magyar jazzlemezének” választott „Refracting Sounds”, a koncerteken legtöbbször előadott „Magyar Népdalok”, és a reneszánsz zenét feldolgozó „Early Music”. A BEG első, rövidebb korszaka után a Balázs testvérek mellett csak ő maradt az alapítók közül. A zenekar életében mindmáig leghosszabb, csaknem egy évtizedig tartó második korszakban, az új felállásban is remekül érezte magát. Mint elmondta, mindenképpen pozitív, amit elrakott a lelkébe, a szívébe, erről az időszakról. Aztán ez a jazz történetében szokatlanul hosszú ideig együtt játszó formáció is felbomlott, ismét abszolút váltás következett. Közben ő is csinált ezernyi más dolgot, ahogy a többiek, más muzsikusokkal is játszott, és más dolgok kezdtek el benne mozogni. Az a zene, ami nagyszerű volt, olyan fázisba kezdett fordulni, hogy már nem nagyon tudott vele azonosulni, és már egy kicsit ellenkezett testével-lelkével, zenei mivoltával, úgy érezte, el kellett jönnie a zenekarból. Gábor utolsóként lépett ki a csapatból, a BEG harmadik, „Új kezdetnek” nevezett korszaka, nélküle indult.

Az utóbbi években ismét együtt játszott a Franciaországba költözött Gadó Gáborral, akivel még 1990-ben ismerkedett meg. Ez a kapcsolat is a rendkívül sokoldalú, szerteágazó pályafutásának meghatározó része volt. Számos közös lemezt készítettek, a „Corners of my mind” 2002-ben az egyik legnívósabb francia jazzmagazin, a Jazzman Choc de l'année díját nyerte el, amelyet az év legkiemelkedőbb lemezeinek ítélnek oda. A fontos állomások közül nem maradhat ki a Dés László, Snétberger Ferenc, Horváth Kornél alkotta Trio Stendhal, Vukán György Creativ Art Triója, és Gőz László ESP zenekara sem, mindhárom formációval többször hívott vendégként lépett fel. Vukán ráadásul a Love Poems című lemezének kompozícióit kifejezetten Gáborra írta. A felsorolást persze lehetne folytatni, Gábor sorra kapta a felkéréseket. A meghívók jó ideig az énekesnek szóltak, aki a hangszálait hangszerként használta. „Az énekben elég ritka az improvizáció, és aki ismer, tudja, hogy én nagyon szeretek improvizálni, nálam elég nagy hangsúly van a szkettelésen, ahogy szokták mondani. Minden egyes zenész, akivel összekerülök egy produkcióban, ezt szereti beépíteni a zenébe. Tehát használják, és nem kihasználják improvizációs képességemet,” – mondta egy, a BEG 15. születésnapjára, az „Örök szerelem” című könyvemhez készült interjúban. Azonban egy idő után addig figyelte, miként improvizál egy szaxofonos, egy gitáros, egy zongorista, és azt miként tudja átültetni a saját hangjára, hogy végül hangszeresként is kipróbálta képességeit. A gyerekként szerzett klarinétos tudását felhasználva a katonaideje alatt kezdett szaxofonozni, és a hangszeres képzést folytatva, fuvolázni is megtanult. Hogy ez mennyire sikerült, mi sem bizonyítja jobban, minthogy Babos Gyula formációiban fúvósként is szerepet kapott.

Gábor többször közönség előtt is elmondta, az egész énje két félből tevődik össze, és az egészet adó elengedhetetlen másik fél Elsa Valle, aki mindenben életének társa. Valóban elválaszthatatlanok voltak, mindenhova együtt jártak, még azokra a koncertekre is, amelyeken csak egyikük volt érdekelt. Természetesen Gábor Elsa minden zenekarában, a nagy legendákat, Szakcsi Lakatos Bélát, Babos Gyulát és Kőszegi Imrét sok-sok év után újra egy színpadra csábító Jazz Latin Syndicate után, a fiatalabb korosztályból verbuválódott Afrocandoban is kulcsszerepet kapott. Ez utóbbiban, annak ellenére, hogy a latin tradíciókhoz hű maradt, jobban dominált az Egyesült Államokban élő, kortárs latin-amerikai zenészek, például Danilo Perez, Antonio Sanchez, David Sanchez, Miguel Zenón által ismert vonal, mint – a példáknál maradva – a Mongo Santamaria képviselte kissé harsányabb, a „gringók” elvárásait jobban szolgáló, hagyományosabb feldolgozások. Ebben a vonulatban teljesedett ki legjobban Gábor fúvósjátéka is.

Közben, mint utóbb kiderült, szorgalmasan gyakorolt, hogy zongorán is koncertképes legyen. Zongoristaként 2016-ban, a BJC 8. születésnapján mutatkozott be, ahol saját magát kísérve énekelte a torta felszeletelés ceremóniája előtt a „Happy Birthday” ismert dallamait. A hab a tortán aztán az estet záró Elsa karneváli hangulatot hozó Elsa Vallé y sus Hermanos néven színpadra lépő sztárzenekarának koncertje lett, ebben a formációban Gábor átengedte a zongorát Szakcsi Lakatos Bélának, és szaxofonon játszott.

A BMC kiadónál saját neve alatt megjelent lemezei sorában a 2019-ben készült „About Me" 14 dalát kivétel nélkül ő írta, és a stúdiótechnika lehetőségeit kihasználva a lemezen hallható összes hangszeren is ő játszott. A róla szóló szerzői lemezén az éneket kísérő zongora főhangszerré vált a szaxofon és a fuvola mellett. Az „About Me", ahogy a címe is mutatja, teljes egészében Winand Gáborról szól, ahogy bevezetőjében elmondta, „…ez a szólólemez, úgy érzem, minden, ami most én vagyok! Minden, aminek, vagy akiknek köszönhetem, hogy az vagyok, aki vagyok. Minden kifejezésmód, engem, a mostani énemet ábrázolja, és tükrözi művészi irányom, álmaimat, azt, ahogy a zenéről gondolkodok, ahogy hallom, ahogy elképzelem magam e csodában, amit zenének hívnak." Gábor sokszor beszélt a számok történetéről.

Elmesélte, hogy a spontán íródott „On the Way” amikor megszólalt a stúdióban, egyből úgy érezte, gitárjátékával Babos Gyula nagyon jól megtalálná magát benne, így ezt a kompozíciót elhunyt mentora emlékének ajánlotta. A „Bop Fantasy” Gábor a bebop iránti szeretetéről árulkodott, az időszakról, mikor Charlie Parker lemezeit rongyosra hallgatta. A „Dos almas (Two Souls)”, magyarul „Két lélek” című, Elsa szüleiről szóló dalt, kíséret nélkül a „scat” nyelvén improvizálva adta elő. A „Miles” című szerzeményével, természetesen egyik kedvence, Miles Davis előtt tisztelgett, és a Mágus legutolsó korszakát idézte meg. Felkerült a lemezre egy régebben írt szerzemény is, a „Jazzero”. A jazzero spanyol nyelvterületen a jazzman megfelelője, és ahogy a többi dal szövegének, ennek is Elsa volt a szerzője. Ő inspirálta Gábort önvallomásainak lemezzé formálására, és Gábor énjének fontos alkotóelemeként, mint speciális vendég két számban énekel is a lemezen. A lemezbemutató koncertekre nem vitte magával fúvós hangszereit, mert mint megjegyezte, élőben kissé zenebohóci produkciónak tűnne, ha zongorázás közben még a szaxofont is fújná. Ezeken a koncerteken Elsa sem lépett színpadra, mert mindenképp ki akarták próbálni, Gábor képes-e lekötni egyedül a közönséget egy teljes koncerten át. Winand Gábor mert fejest ugrani a dolgoknak a legmélyébe, nem tudva, sikeresen mászik-e ki belőle. Ahogy Elsa fogalmazta, szabadon repült a sikátorokban, kötöttség nélkül. Ahogy a lemezen, a koncerteken is egy jó értelemben vegyes kínálatból, a bebop, a mainstream, a fúziós, a latin- és az afro-jazz között kalandozva, mozaikként állt össze a Winand portré. Gábor megmutatta, egész estés, solitario, azaz magányos jazzero-ként is képes elvarázsolni a közönséget. Énekesként és hangszeresként egyaránt tiszta, őszinte „hangjával” összehozta a lelkeket, érzéseket, ő pedig megkapta a számára legnagyobb ajándékot, a melódiákat szemükben tele őszinte fényerővel élvező közönség tapsait.

A közönség szeretete mellett, a szakma megbecsülését is kivívta. Muzsikustársai, tanítványai tisztelettel, és megrendülten emléketek rá az utóbbi napokban. A szaksajtó szerencsére életében is felsőfokú jelzőkkel írt munkásságáról, kivételes tehetségéről. A Magyar Jazz szerkesztősége az „Az év jazz-énekesének” választotta ebben az évben, de más fórumokon is a legjobbak közé sorolták. A jazzről, amit a bőre alatt érzett, ami nagyon az övé volt, így vélekedett: „Ez a jazz egy adok-kapok játék, én kaptam, de azt gondolom, és remélem, adtam is!”

Isten veled, Jazzero!

 Somogyvári Péter interjúja Winand Gáborral:

 

Fotó: Somogyvári Péter

 

A BJC, az iF, a Fonó és az Opus is őszre tervezi az emlékkoncertet.

 

 Kapcsolódó cikk: Winand hagyatéka

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005