fbpx

Orgona-kúra a Budapest Jazz Clubban – interjú

2019. november 05.

A tavaszi Organism Trio és Brian Charette nagysikerű koncertje után, ősszel is külföldi vendéggel lép fel a trió a BJC-ben november 7-én, melynek érdekessége a Hammond orgona-gitár-dob felállás.

Első alkalommal kerül megrendezésre az „Organ Jazz Review Budapest 2019” az InArt Alapítvány szervezésében és a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége támogatásával. A Lengyel Intézet honlapján ez olvasható a rendezvényről: „Magyar, lengyel és olasz művészek közreműködésével a Hammond orgona körül forog minden ezen az estén: festészeti kiállításon megjelenítve majd Hammond-centrikus zenekarok koncertjein megszólaltatva, vizuális és akusztikai prezentáción keresztül ismerkedhetünk a hangszerrel és előadóival. Nem túl gyakori, hogy egy festészeti kiállítást rendezzenek meg Budapest legjelentősebb jazz klubjában, ugyanakkor a szervezők kísérletezni szeretnének a különböző művészeti ágak egy tető alá terelésével; kezdeményezésüket egyaránt dedikálva a Hammond orgonának és azoknak a művészeknek, akiknek munkássága elválaszthatatlanul egybeforrt a Hammonddal.”

Tehát egy olasz és egy magyar festő munkáit állítják ki a jazz klubban, miközben a magyar művész egy másik művészeti ágban, a zenében is alkotni fog. Ő Vas Bence, az Organism orgonistája.

Az esten két zenekar is fellép, az egyik a lengyel Gary Hammond Quartet, akik 20 órakor kezdenek, a másik a magyar Organism Trió, akikhez egy lengyel orgonista, Kajetan Galas, Lengyelország kiemelkedő Hammond orgonistája fog csatlakozni, ők 21 órakor lépnek színpadra.

Programok:

19:00 – 19:30 Kiállításmegnyitó
20:00 – 20:50 Gary Hammond Quartet
21:00 – 22:00 Organism trio + Kajetan Galas

 

Vas Bencét, zenekarvezetőt, orgonistát, zeneszerzőt és festőt kérdeztem a különleges programról.

  • MagyarJazz: Melyiket kezdted előbb a festést vagy a zenélést?
  • Vas Bence: A festést nagyon fiatalon, még kisgyerekként kezdtem el; a zene aktív művelése, a hangszeres játék később jött.

 

  • MagyarJazz: Miért pont Hamond orgona lett a választott hangszered?
  • Vas Bence: Ez egy nagyon nehéz kérdés számomra, mert sok kisebb találkozásom volt a hangszerrel és nem köthető egyetlen nagy felfedezéshez. Hazánkban nem volt könnyű 15 éve olyan „rendes” Hammond orgonát találni, amin mondjuk rendszeresen gyakorolni lehetett volna; így maradtak a felvételek. Van néhány emlékem arról, ahogyan Joey DeFrancesco, John McLaughlin és Elvin Jones trióját hallgatom a Bartók Rádióban – itt már meg tudtam különböztetni a Hammond-ot a többi orgonától. Aztán a következő nagy lépés Jimmy Smith Back "At The Chicken Shack"-je volt a FSZEK Zenei Könyvtárában „rongyosra” hallgatva (az érettségi körüli időszakban). Valahol ebben az időben született meg a gondolat, hogy ezzel a hangszerrel kellene kezdeni valamit. Amikor pedig egy-két évvel később már Fogarasi „tanár úrral” hallgattuk a saját felvételeit szalagról, meg is vettem az első orgonámat – először egy digitális, olcsó utánzatot, majd fél évre rá az első „igazit”, egy A100-as modellt, amit lényegében ma is használok. Ez volt az a hang, amit kerestem, ami teljesen megegyezett azzal, amit saját hangomként meg tudtam fejben fogalmazni (habár ez utóbbit azt hiszem minden zenész egy életen át keresi és alakítja). A mai napig elcsodálkozom, egy-egy hangot, akkordot alaposabban megvizsgálva, hallva az orgona minden karakteres jellemzőjét (keyclick, motor noise, a kilenc érintkező a billentyűk alatt, a generátor lebegése…):
    mennyire kellemes, szép és kifejező ez az alaphang, a „pure Hammond sound”.

 

  • MagyarJazz: Mondanál néhány szót a fellépőkről és a műsorról? Hogy tudtátok összehozni a koncerteket?
  • Vas Bence: Jacek Klesyk a lengyelországi Kielce városában szervezi a Hammond-közösséget (Organ Jazz Festival - International Hammond Meeting), olasz étterme van, ami egyébként Chicago Organ Music Club néven Hammond orgonás zenekarok számára rendszeres fellépési lehetőséget biztosít. Itt Kielcében egyébként van egy „Muzeum Laurensa Hammonda” is, amiben gyakorlatilag a teljes Hammond történetet megismerhetjük, majdnem minden orgonamodellt megnézhetünk és természetesen külön foglalkoznak a lengyel orgonistákkal is. Természetesen Jacek egyben kiváló orgonista is; a Gary Hammond Quartet-tel a Medeski, Martin & Wood-hoz hasonló zenét játszanak.
    Kajetan Galas-szal Krakkóban ismerkedtem meg, Ő az egyik legaktívabb és legsokoldalúbb orgonista jelenleg Lengyelországban. Elsősorban a Yarosh Organ Trio-t, az Organ Spot-ot és a Małgorzata Zuber Quartet-et szokta említeni; de ezek mellett sok más formációban játszik és tanít a „Krakowska Szkoła Jazzu” nevű intézményben, ahol kifejezetten Hammond orgona kurzust vezet.
    A Lengyel Nagykövetség és a Wacław Felczak Alapítvány támogatják az event-et az InArt Alapítványon keresztül, így természetesen szerettek volna lengyel fellépőket is felkérni (triónkon kívül);  én javasoltam nekik a fentebb említett kollégák felkérését. A műsor összeállítása pedig még most is zajlik – már ami Kajetan és az Organism trio együttműködését illeti. Valószínűleg az lesz a megoldás, ami Brian Charette-nél is bevált: a soundcheck alatt összepróbálunk pár kompozíciót (Kajetan sajátjait és esetleg standard-eket vegyesen). Így egy abszolút friss, minden szempontból izgalmas, improvizatív előadás születik majd.

 

Festmény: Vas Bence

Organism trió videó:

 

Gary Hammond Quartet videó:

 

Kajetan Galas videó:

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005