fbpx

Orbay Lilla, Éles Máté és Kapolcsi-Szabó Levente is Lakatos Ablakos ösztöndíjban részesültek

2024. máj. 07.

Idén is átadták fiatal tehetségeknek a Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjakat. Az ösztöndíj célja, hogy segítse a 30 év alatti jazz előadóművészek pályakezdését, művészi fejlődését.

 Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíj

Hárman kapták meg az elismerést és vele a támogatást 2024-ben. Ezt a díjat a Magyar Jazz Szövetség 19 éve hozta létre.

A három fiatal a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének hallgatója:

Orbay Lilla – énekesnő, zongorista, zeneszerző, aki számtalan koncertet és tehetségkutató versenyt tudhat maga mögött. Az idén diplomázó énekesnő egyedi és mindig tiszta hangjával, különleges feldolgozásaival, kompozícióival sajátos színfoltja a magyar jazzéletnek már évek óta. Saját zenekarai mellett: Orbay Lilla Quintet és Orbay Lilla Standards, szerepel az Ephemere zenekarban.

Kapolcsi-Szabó Levente – zongorista, zeneszerző, aki a hazai és európai tehetségkutatókon versenyeket nyert a Symbiosis 5 nevű zenekarral, idén a Müpa Jazz Showcase közönségdíját is elnyerte a Koncz Kriszta Group zongoristájaként.

Éles Máté – dobos, a fiatal dobos generáció egyik kiemelkedő zenésze, aki játszott Bolla Gáborral, Szakcsi Lakatos Róberttel, Soso Lakatos Sándorral, és akinek évek óta a mentora Szakcsi Jr.

 

Gratulálunk minden díjazottnak és további jó munkát kívánunk nekik!

 

Fotó: Sztraka Ferenc, Irk Réka

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005